Semmi nem elég: Ukrajnának még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonára van szüksége az EU főképviselője szerint
Kaja Kallas úgy véli, ha Európának nem sikerül elrettentő erővel hatnia, az veszélyes üzenetet küldhet az agresszoroknak.
Az Eurobarométer kimutatása szerint.
Az európai uniós polgároknak nagyjából 69 százaléka tartja elfogadhatatlannak a korrupciót, az elutasítás mértéke Portugáliában a legmagasabb (88 százalék), míg Magyarországon a legalacsonyabb (38 százalék) – derült ki az Eurobarométer szerdán közzétett felméréséből.
Az eredmények azt mutatják, hogy tízből hét európai „széles körben elterjedt problémának” tartja országában a korrupciót. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a korrupció jelen van a közintézményekben, ez az adat a politikai pároknál 53 százalék.
Horvátországban a megkérdezettek 97 százaléka szerint kiterjedt a korrupció, a skála másik végén Finnország található, ahol mindössze 22 százalék gondolja így.
Magyarország 87 százalékkal a középmezőnybe tartozik, itt a lakosságnak mindössze 1 százaléka látja úgy, hogy hazájában a jelenség nem létezik.
A magyar válaszadók 49 százaléka szerint a korrupció legfőként politikai pártokhoz kötődik, valamint 32 százalék tartja úgy, hogy a korrupció mindennapi életüket is befolyásolja. 45 százalék nem tesz jelentést a hatóságok felé, ha korrupciót tapasztal, főként azért mert nehéz bebizonyítani, valamint 25 százalék véli úgy, hogy a korrupció jelentése nem ér meg semmilyen erőfeszítést.
A felmérés pozitív fejleményekről is beszámol: 2013 óta 18 uniós tagországban csökkent azon válaszadók aránya, akik a korrupció mértékét kiterjedtnek tartják. 26 százaléka a válaszadóknak azonban úgy érzi, hogy a korrupció áthatja az állampolgárok mindennapi életét.
Európa-szerte 28 ezer embert kérdeztek meg a kutatás során, amelynek az volt a célja, hogy feltérképezze, hogyan vélekednek az állampolgárok az országukban jelen lévő korrupcióról.
(MTI)