Mit mondott Orbánnak Antall József, és miért nem szerette Göncz Árpádot?

„Sok illúziónk volt: a magunkfajta történész-szerű embereknek, akik a 19. századból tanulták a politikát, az nagy romantikus olajfestmények sorozatának tűnt. Holott a politika jobban hasonlít egy vágóhídra, a vérrel, a szagokkal és a látvánnyal együtt” – mondta a Válasz Online-nak nyilatkozva Antall György, Antall József fia, akit édesapjáról és a rendszerváltásról kérdezett a lap. 

Antall György úgy fogalmazott: „apám tényleg régi vágású úriember volt, aki nagyon nem illett bele a Kádár-rendszerben kialakult magyar társadalomba”, és egyik példaképe Konrad Adenauer kereszténydemokrata német kancellár volt.

Hozzátette: Antall Józsefet „megdöbbentette az értetlenség, de még inkább a rosszhiszeműség, amivel minden egyes tettét és szavát az akkori sajtó fogadta. Pedig hol voltunk még a közösségi médiától! Amíg létezett nyomtatott sajtó, s az emberek újságokban, meg könyvekben közölték gondolataikat, volt egy természetes szűrő, de ma már nincs semmi.”

„Az MSZMP kormányai az utolsó pillanatig halogatták a szükséges lépéseket: össze-vissza hazudoztak, különösen az államadósság kérdésében. A magyarok 1989-90 sorsdöntő éveiben tálcán kapták a szabadságot, önrendelkezést, nemzeti függetlenséget, nem küzdöttek érte, viszont nyakukba zuhant a szocialista tervgazdaság által négy évtized alatt felhalmozott csődtömeg is” – emlékezett Antall.

Felidézte az államadósság körüli vitákat is: „Ma már alig érthető az a tekintély, amit az akkori közvélemény szemében élveztek a közgazdászok. A nyolcvanas években alakult ki – egyébként az akkori rendszerrel szembeni politikai kritika részeként – annak a szakértő értelmiségnek a mítosza, mely politikai érdekektől mentesen nyilatkoztatja ki az egyedüli igazságot, s aki nem azt az igazságot vallja, az nem is szakértő. Így születhetett meg az akkori közvélekedés, mely részben a mai napig tartja magát: a dolgok azért mentek rosszul, mert a kormányban nem a szakértők ültek. A magyar kormánynak viszont alig volt mozgástere. Már nagyon sokan és sokszor elmondták, voltak próbálkozások adósság-könnyítésre, adósság átütemezésére, de a külföldi kormányok, a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a kereskedelmi bankok reakciója egyöntetű és nagyon határozott volt: szó sem lehet róla. Az adósságszolgálat egyoldalú megtagadása pedig azonnali fizetésképtelenséget, nem 35-40 százalékos, hanem vágtató inflációt, elképzelhetetlen mértékű elszegényedést jelentett volna.”

Ezzel együtt „német mintára szociális piacgazdaságot akart, amely egyértelműen piacgazdaság, versennyel, magántulajdonnal, ugyanakkor szociálisan érzékeny, gondoskodik az elesettekről, míg az akkori liberális ellenzék a manchesteri szabadversenyes kapitalizmus tankönyvi tételeit olvasta a kormány fejére.”

S hogy mit mondott Antall József Orbán Viktornak? Antall György szerint: „ott álltam akkor édesapám kórházi ágya mellett, pontosan tudom, mi hangzott el azon a beszélgetésen. Azt mondta neki: »ne felejtsd el, miért harcoltunk«, tudniillik az Ellenzéki Kerekasztal idején, illetve Orbán Viktor lelkére kötötte, hogy vigyázzon a pártjára. Körülbelül ez volt a két üzenet.”

A volt miniszterelnök jogászként dolgozó fia megjegyezte: „Nagyon veszélyes játék a politikát azzal elintézni, hogy a politika mocskos dolog, s minden politikus lop, csal és hazudik. Ez ugyanis csak azoknak a politikusoknak ad menlevelet, akik tényleg lopnak, csalnak és hazudnak. Normákra – ha tetszik, erkölcsi normákra – a politikában éppúgy, mint az élet minden egyéb területén, akkor is szükség van, ha azokat kevesen tartják be.”

Az EU-val kapcsolatban az interjúban elhangzik: „A nemzetközi politikában teljesen természetes dolog az országok önérdek-érvényesítése, s ez az EU-ban sincs másképp. Az érdekérvényesítésen senki sem sértődik meg igazán, az Európai Parlamentben elmondott hangzatos politikai szónoklatok ennek az erőpolitikának az eszközei.”

Antall György azt is felidézte, hogy édesapját „legnagyobb szomorúsággal Göncz Árpád illojalitása töltötte el, aki a régi jó személyes viszonyuk ellenére nyíltan ellene politizált. Apám borzasztóan tradicionalista volt a személyes viszonyokban. Nagyon szeretett volna egy „korona nélküli királyságot” működtetni, ahol a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnököt az állami megbecsülés minden attribútuma körbeveszi, díszszemlével és a többivel, s aki nem vesz részt a pártpolitikai küzdelmekben. Göncz Árpád erre nem volt hajlandó, ő a plebejus arcot adta elő, s nagyon hamar az ellenzék vezérének szerepét kezdte játszani. Az elnököt nagyon szoros harapófogóba tartották az akkori SZDSZ-es vezetők, minden sajtókérdésben ott ült nála Haraszti Miklós és Magyar Bálint. Megtörtént, hogy a médiaügyben megállapodtak valamiben, s mivel mindketten parlamenti irodájukban voltak, apám Kajdi Józsefet rögtön el is küldte az aláírnivalókkal. S mialatt a papírok megtették azt a kétszáz métert a parlament északi és déli vége között, Göncz meggondolta magát és mégsem írt alá. 1992-től pedig a SZDSZ-t már a szocialisták váltották fel az államfő udvartartásában, Horn Gyula rendszeresen vizitelt Göncz Árpádnál.”

A lapunknak nyilatkozó Kónya Imre szerint egyébként Antall még azt tervezte, levezényli Göncznek a köztársasági elnöki pozívióból való elmozdítását. Eheti lapszámunkról itt olvashat bővebben.