Amikor a sorsunkat a saját kezünkbe vettük

„Több szempontból is kiemelten fontos volt ez a nap Magyarország történelmében, nem csak, mert a rendszerváltás egy kiemelt pillanatáról volt szó, hanem azért is, mert a történelem szimbolikus és valós terében kapcsolódott a XX. század meghatározó eseményeihez.
Ez volt az az Országgyűlés, amely első határozatával az 1956-os forradalom kitörésének, valamint a harmadik magyar köztársaság kikiáltásának napját, október 23-át állami ünneppé nyilvánította, miközben a képviselők között és a karzaton megannyian foglaltak helyet azok a honfitársaink, akik 1956-ban a magyar szabadságért küzdöttek, majd a vérbe fojtott szabadságharcot követően szenvedtek a diktatúra börtöneiben, váltak az állambiztonság megfigyeltjeivé vagy kerültek távol választott hivatásuktól, sok esetben pedig hazájuktól is, amikor az emigráció kényszerű útjára léptek. 

Az ülés megnyitásakor az ideiglenes köztársasági elnök, Szűrös Mátyás külön köszöntötte a mai határokon túl élő magyarokat, utalva ezzel az 1920-ban az országot megcsonkító trianoni békediktátumra. Trianonról, Magyarország egyik legnagyobb tragédiájáról, és az elszakított területek magyarságának sorsáról a kommunista hatalomátvételtől kezdve egészen addig nem lehetett beszélni a magyar parlamentben.

A Himnusz eléneklése és Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című versének elszavalása után az első beszédet az ekkor 87 éves Varga Béla katolikus pap, az 1945-ben összeülő Nemzetgyűlés kisgazdapárti elnöke mondta el. Varga Béla atya nem csak a második világháború utáni időszak kiemelkedő alakja volt, Balatonboglár plébánosaként már a Horthy-korszakban is jelentős társadalmi és politikai szerepet töltött be, mind papként, mind képviselőként, mind pedig a hazánkban menedékre találó lengyelek segítőjeként.

1990. május 2-án a magyar parlamentben tehát jelen volt a teljes XX. század: Trianon, a Horthy-korszak, a második világháború, a fenyegetett demokrácia korszaka; 1956, a kommunista diktatúra szörnyűségei, és mindezeket követően a rendszerváltás eseményei, hogy lezárulhasson az évszázad és elindulhasson Magyarországon egy új, demokratikus alapokra helyezett korszak. Antall József ezen a napon tartott első miniszterelnöki beszédében hangzott el a következő mondat: „Azt hiszem, most olyan történelmi órához érkeztünk, amikor megkísérelhetjük sorsunkat saját kezünkbe venni.”

Nagyon sokat lehet azon vitatkozni, hogy milyen is volt a magyar XX. század, és miként foglal benne helyet annak utolsó mozzanata, a rendszerváltás. Azon is lehet vitatkozni, hogy „kezünket” ki szorította, szorítja, tépi, húzza. Az azonban nehezen vonható kétségbe, hogy a magyar nemzet az új korszakhoz érve saját kezébe vette, vehette sorsát. Az pedig már újabb kérdéseket vet fel és vitákra adhat okot, hogy mennyire tudtunk éni a történelmi lehetőséggel. 

1990. május 2-a azonban kétség kívül azon ritka pillantok egyike hazánk történelmében, amikor nemzeti egységünk kézzelfogható közelségbe került, és ezt az egységet az ekkor összeülő, szabadon megválasztott parlament képviselte, amely ekkor képes volt közösen, pártokon és politikai érdekcsoportokon átívelően olyan döntéseket hozni, amelyek segítettek a vérzivatarokkal és tragédiákkal teli XX. század lezárásában és méltó feldolgozásában. Lehet, hogy mindez csak néhány múló pillanat volt, de ezt a rövid időt is illő lenne megbecsülni.”