Anyám tyúkja skype-ról – ilyen a távoktatás otthonról!

„Mindenki hall? Mindenki itt van?” – negyedik napja ébredek erre és hasonló kérdésekre. A szomszéd szobában édesanyám tart órát skype-on első osztályosoknak, egy helyiséggel arrébb pedig édesapám ugyanazon iskola másodikosainak. E sorok írója pedagógus szülők gyermeke – így aztán most, a járvány idején közelről tapasztalja meg azt, hogyan igyekeznek a tanítók, tanárok átállni hirtelen a digitális oktatásra. Riportom – a saját otthonunkból.

***

Az oktatási intézmények távoktatásra rendezkedtek be a koronavírus terjedésének fékezésére. Számtalan Facebook-csoportban segítik egymást a tanárok, a pedagógus hallgatók és a szülők, a legnagyobbakban több ezren osztják meg a tapasztalataikat, tanácsaikat. A felsősök és a gimnazisták esetében egyszerűbb a helyzet: többségében tisztában vannak az online felületek használatával, tudnak írni, olvasni. Hogyan lehet áthidalni a nehézségeket főként az elsősök és az alsósok esetében, akik az alapkészségeket sem sajátították még el – adódik a kérdés.

A szüleim iskolájában a legtöbb elsős még nem használta a számítógépet kommunikációra, így

a kooperáció nélkül a kisgyerekek esetében esélytelenek lennének.

A figyelem fenntartása élőben sem egyszerű, skype-on keresztül pedig, ahol lehet, hogy csak hallják a tanárt, még nehezebb.

Édesapám és édesanyám sem „digitális bennszülött”, előbbi 32 év tanítói tapasztalattal, utóbbi pedig a gyerekvállalás miatt „csupán” 15 év tanítással a háta mögött az előző években kezdett el barátkozni a digitális eszközök használatával. Egyikőjük számára a hétvégén hoztunk létre Facebook-profilt, hogy tudjon kommunikálni a kollégáival és a szülőkkel is.

A tanár-gyerek-szülő viszony sokkal szorosabbá vált: másképp nem is működhet a rendszer, a szülők egy része, ha megteheti, ott ül a gyereke mellett és segít. A szüleim iskolájában nem is szakadt meg a tanítás, a távoktatásra való átállás rögtön megkezdődött.

Akik nem rendelkeznek stabil internetkapcsolattal vagy megfelelő eszközzel, azokat az iskola próbálja ellátni. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor telefonon vagy sms-ben értesítik a szülőket az aznapi feladatokról. Az első néhány nap döcögősebb volt, folyamatosak voltak az üzenetváltások, de napról-napra egyre olajozottabb a rendszer. A tantestület folyamatosan ötletel, a rendszergazda próbálja rendezni a sorokat és struktúrát vinni a mindennapokba.

senki nem akarja elengedni a tantárgyát – mesélik a szüleim.

Az egyik tanár örömmel számolt be róla, hogy amikor belépett a harmadikosok csoporthívásába, az énekóra után – a virtuális szünetben – még a Két szál pünkösdrózsát énekelték. A rajztanár felhívta a szülők figyelmét, hogy mindenképp küldjék el neki a rajzokat, illetve gyűjtsék őket külön, hogy ha újra kinyit az iskola, a virtuális rajzórák anyagából kiállítást rendezhessenek. Anyukám számára a legfurcsább tapasztalat egyelőre az, hogy amikor a szünetben kávét akar inni, nem állítja meg rögtön egy gyerek a tanári ajtajában, hogy „Annamari néniiiii...”.

Igazából nagy beszámolókra nincs is szükség, hiszen majdnem mindent hallunk.

(Ha ezt Petőfi látná!), néha a szorzótáblát hallgatom a reggeli kávé mellett.

Kezdjük megszokni az öcsémmel, hogy rögtönzött tech supportként is teljesítenünk kell ezekben a napokban: bármi baj van a technikával vagy valamelyik felületet nem érti apáék, akkor mi kerülünk oktatói szerepbe. Sajnos nem vizsgázunk túl jól: a mi generációnknak nehéz megérteni, hogy a szüleink számára nem nyilvánvaló az, ami nekünk magától értetődő. Azt felejtjük el csupán, hogy valaha ők tanítottak meg minket mindenre, sokkal nagyobb türelemmel.

Velünk ellentétben a kisgyerekek még élvezik is az új helyzetet, hiszen nem engedték még őket önállóan kezelni a számítógépet, gyakran órák után is online maradnak és tovább beszélgetnek vagy csetelnek, ha már tudnak írni. Az egésznek közösségformáló ereje is van a maga abszurd módján.

főként az anyukák, akik így jobban bevonódnak a gyerek oktatásába. A héten lett volna nyílt nap, de ez már nem aktuális, hiszen a szülők orra/szeme előtt zajlik az oktatás, még ha nem is a szokott formában – jegyzi meg apa. Édesanyám hétvégén szülői értekezletet tart, természetesen online, a szülők jobban ráérnek szombaton, most ez is belefér.

Sok gyerek már elvesztette az időérzékét is – számolt be édesanyám. Dél körül elköszönt tőlük: „Szép hétvégét mindenkinek! Miért Tanárnéni, már hétvége van? Akkor holnap nem kell bejelentkezni? – érkezett a reakció.

Így telt az első hét az online térbe terelt iskolában, ami meglepően pozitív tapasztalat volt a diákok, a szülők és a tanárok számára egyaránt. Természetesen még az újdonság varázsa is hat: reméljük, hogy kitart a lelkesedés a járvány végéig –mert munka van bőven.