KDNP: Minél többen mondják el véleményüket a „börtönbizniszről” a nemzeti konzultáción

2020. február 20. 15:06

A bűnözőknek pedig nem pénzjutalom, hanem büntetés jár – hangsúlyozta Vejkey Imre.

2020. február 20. 15:06

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) bízik abban, hogy minél többen mondják el véleményüket a „börtönbizniszről” a márciusban tartandó nemzeti konzultáción – mondta Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten újságíróknak. Hangsúlyozta, hogy a „börtönbiznisz” a joggal való visszaélés, a bűnözőknek pedig nem pénzjutalom, hanem büntetés jár. Vejkey Imre kifejtette: az Emberi Jogok Európai Bírósága olyan precedens ítéleteket hoz, amelyekkel „börtönbizniszt” támogatja Magyarországon.

A strasbourgi bíróság ezen ítéletei a törvénytisztelő magyar polgárok többségét rendkívüli módon felháborítják, mert míg ők „reggeltől estig" dolgoznak, addig a rabok munka nélkül, a többszörösét keresik a szabad polgárok jövedelmének. „Ez méltánytalan, igazságtalan, aláássa a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitet” – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: ez a joggal való gátlástalan és üzletszerű visszaélés, amit meg kell szüntetni.

Kiemelte: ezért van szükség a kártalanítások kifizetésének felfüggesztésére és a vonatkozó szabályozás teljes átgondolására. A kormánypárti politikus megjegyezte: a hétfői parlamenti szavazás rávilágított arra, ebben az ügyben is csak a Fidesz-KDNP áll az igazság oldalán. Az ellenzéki pártoknak ugyanis egyike sem szavazta meg, hogy csütörtökön az Országgyűlés általános vitában tudja tárgyalni a „börtönbiznisz” azonnali leállításáról szóló törvényjavaslatot. Ebből úgy tűnik, az ellenzéki pártok igazságosnak tartják, hogy erőszakos bűnözők, gyilkosok, rablók milliomosként jönnek ki a börtönből.

A KDNP-s politikus úgy fogalmazott: bíznak abban, hogy a jövő hónapban kezdődő nemzeti konzultáción sokan elmondják a véleményüket a „börtönbizniszről”. Arról, hogy a „börtönbiznisz” milliárdos iparág-e vagy sem, és arról, rögzítsék-e, a jövőben „börtönbiznisz” iparága ne működhessen Magyarországon. Vejkey Imre arról, hogy a törvényjavaslat vitájában az Országgyűlésben azt mondta, el kell gondolkodni a strasbourgi bíróság hatályának felfüggesztésén, az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásán, az MTI kérdésére közölte: saját véleményét fogalmazta meg ebben az ügyben.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holder
2020. február 20. 18:07
Az biztos ! Pláne, ha a debredeni fideszes ügyvéd képviseli.
holder
2020. február 20. 16:19
Arra is kíváncsi lennék - Mengyi Roland hogy tölti ki a konzultációs kérdőívet ?
holder
2020. február 20. 16:14
Pedig állítólag Mengyi Roland is perelni akarja az államot a rossz körülmények miatt.
János bácsi
2020. február 20. 15:19
Azok a bűnösök akik kétharmados többséggel ilyen gyalázatos meggondolatlan, törvényt hoztak a magyar emberek kárára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!