Beáldozták a zsidóságot a szövetségesek vagy sem? Történészvita a Clio Intézetben

A német megszállás 75. évfordulójára jelent meg az Indexen Borhi László történész nagy port kavaró cikke, amelyben azt állította, hogy a szövetségesek provokálták ki Magyarország megszállását. Erre reagált ugyancsak az Indexen Ungváry Krisztián, Gellért Ádám és Laczó Ferenc. Majd az újság készített Borhival egy interjút, amelyben reagált a tézisét ért támadásokra.

Ezek után a Mandineren is megkérdeztük a vita témájáról Borhi Lászlót, interjúnkat itt olvashatják:

Pontosan tudták a szövetségesek, hogy mivel jár a német megszállás

A Clio Intézet, jól felismerve a téma tisztázatlanságát és az igényt ennek a helyretételére, előadásokkal egybekötött vitaestet szervezett az ELTE BTK-n, a Gólyavárban. Az eseményre számos történész, hallgató és érdeklődő látogatott el.

Borhi László, az Indiana University oktatója; Ungváry Krisztián, az 1956-os intézet munkatársa; Joó András, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa volt a vita résztvevője, Gellért Ádám moderálásával.

Borhi László

Az esemény három előadással indult, Borhi Lászlóé volt az első: a német megszállást Mohácshoz és Trianonhoz hasonlította a jelentőségét tekintve. Elmondta, hogy Juhász Gyula történész volt az első, aki brit titkosszolgálati iratok alapján egyáltalán felvetette a kérdésben a szövetségesek felelősségét. Szerinte a kulcskérdés az, hogy Magyarországnak mekkora volt a mozgástere az adott helyzetben, ugyanis

Kállay ilyen helyzetben volt az angolszászok és a Szovjetunió hozzáállása miatt. Hozzátette, hogy szakítani szeretne azzal az elképzeléssel, hogy az angolszászok voltak a „grállovagok”, Horthyék pedig a kiugrással késlekedő csatlósok.

Magyarország ugyanis jóhiszeműen állt a tárgyalásokhoz, míg az angolszászok tudták ezt és visszaéltek vele. A magyar szándék a kilépés volt, Horthyék tudták, hogy vesztes oldalon állnak. Eddig azt hittük, csak 1943-ban kezdődtek meg a tárgyalások a szövetségesekkel, de már 1942-ben megindultak a tapogatózások. A magyar fél illúziókba ringatta magát: azt hitték, megúszhatják német és szovjet megszállás nélkül is. A Balkánon történő partraszállásban reménykedtek. Nem a rendszert akarták menteni, hanem az országot – emelte ki.

A tárgyalások kapcsán Borhi elmondta, hogy a szövetségesek a feltétlen megadás elvét vallották, így érdemben 1943-ig nem is tárgyaltak. Miután eldőlt, hogy a partraszállás Normandiában fog történni, az vált elsődleges céllá, hogy a Franciaországban állomásozó német erőket meggyengítsék, erre pedig a csatlósállamok kiugratása kiválóan alkalmas volt.

Borhi állítja:

Szerinte az OSS iratai is alátámasztják, hogy 1943 novemberére eldöntötték, hogy végre kell hajtani a kiugratást – jegyezte meg. Arra számítottak, hogy 10-15 hadosztályt vonnak el ezzel Franciaországból.

Magyarország már a feltétel nélküli megadást is vállalta volna, és csak a jelre várt. A szövetségesek az úgynevezett Veréb-missziót küldték az országba tárgyalni, de valódi szándék a megegyezésre nem volt: a cél az volt, hogy a németek az árulás hírére megszállják az országot. Hitler két dolgot emelt ki a megszállás előtt Horthynak: az árulást és az országban lévő közel egymillió zsidót – hangsúlyozta.

Joó András

Joó András a brit levéltári iratok alapján mutatta be a német megszállás előzményeit és következményeit. Az elhangzottak alapvetően kiegészítő információkkal szolgáltak az angolszászok és a magyar vezetés közötti kommunikációról és a brit hírszerzés működéséről. Ezek finoman árnyalták a Borhi által felvázolt teóriát, miszerint az OSS és a titkosszolgálatok általánosságban olyan jelentős szerepet játszottak volna a politika alakításában.

Joó szerint a vezetők, például Churchill szerepe sem volt olyan jelentős, mint gondolnánk. Azt tartották a brit miniszterelnökről, hogy

– mondta. A vezetés mellett a szervezeti kérdésekre is kitért. A SOE (Special Operations Executive) nevű szervezet alá tartoztak a megszállt területeken történő kémkedés, szabotázs, és irreguláris erőkkel végrehajtott akciók, de egyfajta rendhagyó diplomáciai testületként is lehet értelmezni. Ebből kifolyólag a Foreign Office sem igazán tudta pontosan, mi a hatásköre a SOE-nak. A szövetségesekkel való tárgyalások fő színtere Isztambul lett, ahol Veress László játszotta a fő szerepet a britek felé történő tárgyalásokban. Joó a leginkább azt hangsúlyozta, hogy Délkelet-Európa ügyében eldöntetlenek voltak a kérdések. Csupán 1943 nyarára derült ki az is, hogy Magyarország ügyében a SOE mondja ki az irányt Törökországból, nem pedig Kairó.

A britek egy Sandy nevű akció tervét kezdték el kidolgozni Magyarország ügyében, de a Romániában bekövetkező kudarc után ennek az esélye egyre kisebb lett, valamint megvalósulás esetén is csupán katonai jellegű lett volna, nem politikai. Miután a brit akció elmaradt, Veress a briteken keresztül vette fel a kapcsolatot a szovjetekkel, amivel viszont a britek nem igazán siettek.

Ungváry Krisztián

Harmadikként Ungváry Krisztián történész beszélt. Feltette a kérdést: vajon a németek a Kállay által folytatott politika miatt döntöttek a megszállás mellett? Kiemelte, hogy

A németek már 1943 elejétől tudtak a magyarok tárgyalásairól, nem véletlenül járt az országban többször is Edmund Veesenmayer, és a Gestapo is tisztában volt a magyar kiugrási tervekkel – mondta. Kállayban nem bíztak, de tudatában voltak, hogy az országban lévő, kollaborálni is kész „hasznos idiótákra” számíthatnak.

Ezek után egy új szempontot is beemelt a vitába. Ha a szövetségesek célja a háború minél hamarabbi befejezése volt, nem számoltak azzal, hogy a megszállás csak elnyújtja majd a háborút? A németek minden szempontból profitáltak az akcióból. A gazdasági kapcsolatok a két ország között a megszállás után megerősödtek és profitálóbbak lettek a németek számára. A megszálló csapatok jelentős része csak két hetet tartózkodott Magyarországon, végleg csak 2 hadosztály maradt. Az ellenállás pedig minimális volt és sporadikus. A német haderő száma is emelkedett március 19. után, hiszen a magyar haderőt is teljesen mozgósította az új vezetés, valamint a magyarországi németek kényszersorozása is megindult. Ungváry hangsúlyozta, hogy a megszálló csapatok legjelentősebb része amúgy is használhatatlan lett volna Normandiában, hiszen azok kórházi beosztottak és postán dolgozók voltak.

Ungváry Krisztián szerint a megszállás igazi oka az ukrán front helyzete volt. Elmondta, hogy nem szereti a „monoklauzális képleteket”, utalva ezzel Borhi teóriájára, amelyet leegyszerűsítőnek tart.

Összességében kijelentette, hogy a megszállás a németeknek teljesen kifizetődő volt.

Az előadásokat követően Gellért Ádám mondta el a vitaindító beszédét. A brit külügyminisztérium irataira alapozva arról beszélt, hogy a britek nem akarták idő előtt a magyarok kiugrását, hiszen tudták, hogy az könnyen ellentétes hatást érhet el, féltek a következményektől. Példaként hozta Anthony Eden brit külügyminiszter levelezését és a Jewish Agency iratait is.

Borhi erre reagálva megerősítette az addig elmondott tételeit, amelyeket a Nagyhatalmi érdekek hálójában című könyvében részletesen kifejtett. Eleget téve Gellért Ádám felhívásának, megjelölte az OSS tevékenységéről tanúskodó forrásokat, amelyekben arról beszéltek, hogy Magyarországot diszkreditálni kell a németek szemében. Emellett Churchill és Roosevelt levelezéseit is forrásként jelölte meg, amelyekben az olaszországi kiugrási kísérlethez hasonló akcióról értekeztek Magyarország kapcsán, tehát volt szövetséges egyetértés – jegyezte meg.

Joó András ezt azzal árnyalta ismét, hogy a brit politika a Balkán és Magyarország kapcsán folyamatosan változott, valamint az intézményi rendszer sem volt kiforrott, ami a kommunikációt nehezítette, így mire eredményre juthattak volna a tárgyalások, addigra az már nem volt aktuális. Emellett a SOE tervei a szabotázsakciókra és a gerillaharcra irreálisak voltak az országban.

Ezek után

a háborúból: azt lehetne felróni nekik, ha tudatosan az itt élő zsidók vesztét akarták volna. Azzal az állítással pedig, hogy a magyarok jóhiszeműen tárgyaltak, nem ért egyet, hiszen ha így történt volna, akkor a szovjetekkel veszik fel a kapcsolatot először, de ez csak később történt meg, bár érthető a magyar vezetés viszolygása a szovjetektől – tette hozzá.

Egy párhuzamot is felhozott, ugyanis Ungváry szerint a magyar vezetés elvárásai a Brexit ügyéhez hasonlóak. Túl sok olyat akartak, ami nem működik együtt. Feltette a kérdést: ha Horthy a revíziót és Trianon korrekcióját tartotta főként szem előtt, miért voltak területi igényei ezen felül (Galícia)?

Erre Borhi azt mondta, az iratokkal vitatkozzon Ungváry, amelyekben az áll, hogy az ország csak a jelre vár és lemondott mindenféle követelésről. Továbbá azokkal, amelyekben az a cinikus álláspont is megfogalmazódik, hogy a kiugratást akkor is hajtsák végre, ha a németek bejönnek. Az pedig, hogy mennyi hadtest jött ide, teljesen irreleváns, ha azt gondolták, hogy 10-15-öt fognak küldeni.

Ezt követően Gellért Ádám még a Veréb misszióról alkotott elképzelést támadta meg. Ingatagnak tartja azt az álláspontot, hogy ennek csupán a magyarok diszkreditálása lett volna a célja. Ezt csupán egy visszaemlékezés írja, amelyet forráskritikával kell illetni – emelte ki.

A zsidóság és a magyar kollaboráció kapcsán Borhi elmondta, hogy

Ebben egyetértés alakult ki a résztvevők között. Az előadások alatt is elhangzott, hogy a Margaréta-tervben is szerepel a magyarországi zsidók kérdésének rendezése.

Ungváry ennek kapcsán kiemelte, hogy a németek a zsidókkal való leszámolást ott tudták kivitelezni, ahol a helyi kollaboránsok a segítségükre voltak. Mindez persze nem változtat azon, hogy a náci vezetők antiszemiták voltak, céljuk volt a zsidósággal való leszámolás, de ahol erre nem volt közvetlen segítségük, ott ezt gyakran inkább a háború utánra tervezték.

Fotók: Majnik Zsolt