A földi bioszféra és szűkebb környezetük környezeti állapotáért való, az antropogén klímaváltozás miatti, a világnézetet is formáló aggodalmak sokaknál a politikai preferenciák szintjén is megjelennek, másokat egyenesen cselekvésre sarkallnak, ami demonstrációk szervezésétől a politikai mozgalmak alapításáig terjed. Ebben eddig nincs semmi különös, így működik ez a politikai nyilvánosságban évtizedek óta. Közben mindig is akadtak, akiket idegesített, hogy a potenciális választópolgárok nem kis hányada a környezeti, ökológiai krízisek, a klímaválság következményei, esetleg szűkebb környezete természeti értékeinek megőrzéséért aggódik és nem egyes politikai aktorok kedvenc jolly joker témáira izgul rá – pláne most, az EU-választások finisében.
Erre ebben a honban senkit sem kell emlékeztetni: a közelgő (május 26-án esedékes) választásokat "most vagy soha!" érzülettel váró „nemzeti radikális” (magyarul szélsőjobboldali) pártok kedvenc, habár egybites modorban tárgyalt monomániája, a bevándorlás elleni küzdelem, ami persze összefonódik a bevándorlást segítő, az adott politikai erőt viszont aljas eszközökkel támadó nemzetközi szervezetek és háttérhatalmak, magyarul Brüsszel és Soros elleni árnyékboksszal. A klímavédelem ugyanezen pártok kommunikációjában a sokadik helyen foglal helyet, leginkább hallgatnak vagy ellenségesen nyilvánulnak meg e kérdésről, ami egy majd' évtizede kormányzó erő vezetőinek a szájából hangzik különösen furcsán.”