„Elfogadhatatlan az adóharmonizációra vonatkozó francia javaslat, amely radikális adóemeléssel járna Közép-Európában” – hangsúlyozta Szijjártó Péter, rámutatva: a régió országai azért engedhetik meg maguknak az adó alacsony mértékét, mert költségvetési és pénzügyi szempontból fegyelmezett politikát folytattak. Hozzátette: ezt megtehette volna Franciaország is, de nem tette, s ezért sem támogatható, hogy ennek a „felelőtlen adósságpolitikának” a következményeit szétterítsék az egész EU-n.
Biztonságpolitika
A magyar külügyminiszter az EU biztonságának újrateremtésével kapcsolatban hangsúlyozta: itt lenne az ideje, hogy az EU nem a migráció szervezésével, hanem annak megállításával foglalkozzon. „A migráció megállítása az egyetlen eszköz arra, hogy visszaadjuk a biztonságot az európai kontinensnek és lakosságának” – szögezte le Szijjártó Péter. Rámutatott: ez most – az Iszlám Állam felett aratott győzelem után – különösen fontos, mivel több ezer „zsoldos terrorista” akar visszatérni Európába és a Nyugat Balkánon pedig több tízezer ott feltorlódott illegális bevándorló is a bejutás lehetőségére vár.
Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón ugyancsak rendkívül fontosnak minősítette a biztonság kérdését, s ezzel összefüggésben egyedüli megoldásként említette a közös védelmi politikát. Szintén fontosnak nevezte az EU modernizációját, amelyről úgy vélekedett: azt úgy kell végrehajtani, hogy az az uniós polgároknak is elfogadható legyen. Az unió bővítési lehetőségeivel kapcsolatban azt mondta, hogy továbbra is van eltérés a francia és a V4 álláspont között.
Értékelések