Orbán Balázs: Az EPP „bevándorláspárti ága” és a Soros támogatta baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt

2019. március 22. 08:59

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a Fidesz nyerte meg a néppárti csatát.

2019. március 22. 08:59

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a Fidesz nyerte meg a néppárti csatát, olyan jó kompromisszum született, amely az Európai Néppártot (EPP) segíti.

Orbán Balázs az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában azt mondta: az EPP „bevándorláspárti ága” és a Soros György által támogatott baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt, így sikerült megőrizni a néppárt egységét. A Fidesz javaslatát fogadták el végül, amely szerint létrejön a vizsgálóbizottság, a magyar kormánypárt pedig önkéntesen nem gyakorolja tagsági jogait a néppártban – tette hozzá.

„Egyébként én úgy látom, hogy magyar szempontból az európai parlamenti párttagság az sosem cél – mindegy, hogy ez melyik pártnak a tagságát jelenti –, hanem egy eszköz, amin keresztül a kormánypártok és a kormány Magyarország érdekeit tudja az Európai Parlamentben képviselni” – mondta. Tehát a vita kimenetele attól függ, hogy Magyarország milyen konstrukcióban tudja hosszú távon az érdekeit képviselni, milyen konstrukcióban tud szövetségeseket találni az európai keresztény értékek védelmére és a migráció megállítására – fűzte hozzá.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában a pénteken a Várkert Bazárban kezdődő migrációs konferenciáról azt közölte, itthon még nem volt és Európában is csak ritkán szerveznek ilyen nagyszabású rendezvényt. A magyar migrációs politikának van egy „intellektuális, szellemi gravitációs ereje”, tehát egy igazodási pont. Azok, akik aggódnak az illegális migráció miatt, akik a határok megvédésére, a nemzetállamok továbbélésére szeretnének fókuszálni – legyenek azok politikusok vagy szakértők –, azok számára Magyarország jó referenciává vált, és őket hívták a konferenciára – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eproctofíliás
2019. március 22. 11:45
Idióta
belpestilibsi
2019. március 22. 11:38
ez az Orbán is egy geci!
Hurka
2019. március 22. 10:55
Szerintem mindegyik nyert és mindegyik veszített.
lazio154
2019. március 22. 10:38
Balázs A főnököd 2 nap alatt nevetségessé tette saját magát, pártját, kormányát, ezáltal a nemzetét. Tudod a becsületét, szavahihetőségét mindenkinek csak 1 szer lehet eljátszani. Komoly ember ilyenkor veszi a kalapját és másik munkahelyre távozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!