Bártfai-Mager Andrea kiemelte, hogy az együttműködés komoly diplomáciai sikernek tekinthető, hiszen nincs még egy ország Európában, amelynek nemzeti légiforgalmi szolgálata egy nem szomszédos ország légterét irányítja.
A miniszter elmondta, hogy a HungaroControl kiemelkedően sikeres évet zárt tavaly, több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését segítették az állami cég légiforgalmi irányítói, többek között ezzel is jelentősen hozzájárulva a nemzetgazdaság növekedéséhez. A vállalatot tavaly, az előző évekhez hasonlóan, nyereséges gazdálkodás, stabil pénzügyi helyzet jellemezte: az előzetes adatok alapján 36 milliárd forintos árbevétel mellett a társaság adózás előtti eredménye 1,7 milliárd forinttal, míg az adózott nyeresége több mint 1,5 milliárd forinttal haladja meg a tervezettet.
Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója elmondta, hogy a koszovói magas légtér átrepülő forgalma jelentősen nőtt az elmúlt időszakban. A magyarországi légiforgalmi irányítók 2018-ban közel 116 ezer gépet kezeltek itt, ez az elmúlt 5 év gépmozgásainak 30 százalékát teszi ki. A NATO-megbízás óta eddig mintegy 394 ezer repülőgép biztonságáért feleltek a magyar légiforgalmi irányítók a koszovói légtérben – tette hozzá.