Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke a tudomány megbecsüléséről szólva úgy fogalmazott: „a tavalyi évben ért minket a döbbenet, hogy elvonnak pénzeket az akadémiától, a kutatóintézetektől” – hangsúlyozta. Hozzátette: nem szabad hagyni, hogy az állam beleszóljon az akadémiai kutatóintézetek munkájába.
Koreczné Kazinczi Ilona, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezet (TUDOSZ) elnöke a tudományos kutatás értékéről, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányáról beszélve azt mondta: „fontos, hogy kiálljunk azokért az értékekért, amelyeket az MTA-n és más kutatóhelyeken a magyar kutatók elértek”. A szakszervezeti elnök szerint a kutatás az egyik legfontosabb része a gazdaságnak. „Ha nincs kutatás Magyarországon, akkor nincs gazdaság és nincs Magyarországnak jövője” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem lehet szétválasztani a kutatási helyeket, mivel az alapkutatásra épülnek az alkalmazott kutatások.
Kifejtette, hogy a tudományos területeken dolgozók bére, egzisztenciája válságban van. A fiatalok egy része – a jobb feltételek miatt – külföldre távozott. Koreczné Kazinczi Ilona szerint rendezni kell a kutatók bérezését, az infrastrukturális feltételeket és javítani kell a kutatók életpályájának kilátásain.