Új világ jön létre – Alain de Benoist a Mandinernek

Alain de Benoist (1943) az 1968-as diáklázadás napjaiban hasonló gondolkodású társaival együtt megalapította a Groupement de recherche et d'études pour la civilisation européenne (Kutatói és Tanulmányi Csoportosulás az Európai Civilizációért, GRECE) nevű szervezetet, mely egy új jobboldali kultúra megteremtését tűzte ki célul. De Benoist a kereszténység, az egyenlőségeszme, az amerikanizmus és az imperializmus kritikusa: az eltérő civilizációk és kultúrák különélésében hisz, a rasszizmust ugyanakkor elutasítja. Legutóbb tavaly készítettünk vele nagyinterjút („Reményt adnak a visegrádi országok”), most viszont Alain de Benoist jött Budapestre, hogy előadjon az Új világrend született konferencián. Itt faggattuk őt aktuális kérdésekről.

***

Tavaly ősszel készült interjúnkban úgy fogalmazott, minden esély megvan arra, hogy a felgyülemlett társadalmi elégedetlenség robbanékonnyá fog válni. A sárgamellényes tüntetéssorozat láttán kijelenthetjük, hogy teljesült a prófécia?

Bizonyos értelemben igen. Úgy vélem,

Különbözik mindattól, amit az elmúlt harminc évben Franciaországban láttunk. Hogy valamiféle párhuzamot találjunk, egészen az 1848-as forradalomig vagy az 1871-es Kommünig kell visszamennünk. Az üzemanyagadó emelése nyomán kirobbant lázadás társadalmi, politikai lázadássá terebélyesedett. A sárgamellényes tüntetéseknek számos nagyon érdekes vonásuk van. Először is, ez egy teljességgel önszerveződő mozgalom, ami kívül esik a jobb- és baloldali megosztottságon, a pártokon, a szakszervezeteken. Tehát ténylegesen a nép nyilvánítja ki a dühét, a bizalmatlanságát. Lenyűgöző, milyen erő, folyamatosság, elhatározottság jellemzi a mozgalmat. Eközben persze a tüntetéseken elszabadult az erőszak is: a mérleg négy halott, nyolcszáz sérült, kétezer letartóztatás.

Macron hétfőn tőle meglehetősen szokatlan módon mea culpázott, és azt ígérte, megoldásokat talál majd a kisemberek problémáira. Mit gondol a nyilatkozatáról?

Fontos leszögezni, hogy a lakosság rendkívüli szimpátiával fogadta a sárgamellényeseket, a franciák hetven-nyolcvan százaléka támogatta őket – igaz, a népszerűségük a napokban hatvan százalékra csökkent, miután Macron bejelentette, hogy meghátrál. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a nyilatkozata nem lesz elég arra, hogy lecsillapítsa az elégedetlenséget, elkésett és túl keveset tartalmazó reakció ez. A tüntetéssorozat szükségszerűen befejeződik majd, de új időszámítás kezdődik: az eseményeket aszerint szemléljük majd, hogy a sárgamellényesek előtt vagy után történtek meg. Macronnak nagyon nehéz lesz folytatnia a politikáját.

Macron pedig semmire sem megy azzal, hogy kicsit több pénzt ad az embereknek. A sárgamellényeseket természetesen egy tágabb kontextusba kell helyeznünk. A mozgalom egy általánosabb, több éve tartó jelenség része, amit a populizmus felemelkedése, az emberek elszegényedésével és a bevándorlással kapcsolatos problémák határoznak meg. De ide tartozik az is, hogy itt, Magyarországon egy új, eltérő pólus jött létre, amit erősített a visegrádi négyek fellépése, és ami természetesen másokat is vonz, elég csak az osztrákokra gondolni. A közelgő európai választásokon meglátjuk majd, ez az új pólus mekkora erőt tud maga mögé állítani.

A sárgamellényes mozgalom milyen hatással lehet az európai választásokra?

Franciaországban sokan úgy gondolják, hogy a választásokon a Merkel-Macron-tengely az Orbán-Salvini-tengellyel fog megütközni. A helyzet az, hogy az előbbi megindult a lejtőn, míg az utóbbi egyre csak erősödik. Elég csak megnézni, milyen nevetséges népszerűségi mutatókkal rendelkezik Macron, a lakosság tizenöt-tizennyolc százaléka támogatja őt. Merkelnek pedig annyi. Több éve hangoztatom már, hogy átmeneti korszakban élünk.

aminek persze még nagyon homályosak a körvonalai. Annyi bizonyos, hogy ennek az új világnak a létrejöttében a populizmus játssza a fő szerepet, ami bukásra ítéli a régi, intézményes pártokat, vagy ahogyan hívni szoktuk őket, az örökös kormánypártokat. Ezek fokozatosan mindenhol kiesnek a politikai versenyből. Vegyük Olaszország példáját, ott ez a folyamat nagyon gyorsan játszódott le, ezzel szemben Németország lassabban zajlanak az események, mindenesetre a folyamat mindenütt elkezdődött. Franciaországban a tavalyi elnökválasztáson két olyan jelölt – Macron és Marine Le Pen - került be a második fordulóba, akik minden kérdésben ellentétes nézeteket vallanak, de egyvalami összeköti őket: nem a régi jobb- és baloldali pártok keretei közt indultak. A horizontális jobb-bal felosztás az eliteket és a népet szembeállító vertikális felosztásnak adja át a helyét.

Christophe Guilluy is hasonló látleletet fogalmazott meg a periférikus Franciaországról szóló munkájában.

Guilluy egy kiváló szociológus és remek próféta. Rávilágított arra, hogy a francia középosztály és a szegényebb rétegek vidékre menekültek a globalizált nagyvárosokból, ahol immár a felsővezetők, a leggazdagabbak laknak, azok tehát, akiket „burzsoá-bohémnek” nevezünk, illetve mellettük ott élnek még a bevándorlók is. Mindez azért is meglepő, mert Franciaországban nagyon erős a jakobinus hagyomány, ami korábban pont ezzel ellentétes helyzetet eredményezett: a Párizs vezette központosítás elnéptelenítette a vidéket.

illetve – ezt is fontos hangsúlyozni – a dolgozó Franciaországot, nem munkanélküliekről van szó. Dolgozó emberek, de már nem tudnak megélni a keresetükből. A szegények egyre szegényebbek, a gazdagok pedig egyre gazdagabbak.

Guilluy arról is beszélt, benne van a levegőben, hogy hamarosan megjelenik egy francia populista vezető – és nem feltétlenül Le Penre vagy a szélsőbaloldali Mélenchonra kell gondolni.

Mélenchon nem igazi populista, még ha vannak is populista vonásai. Ugyanez a helyzet Marine Le Pennel. Nem igazi populisták, mint az olasz kormánypártok. Valóban nagy problémát jelent, hogy jelenleg Franciaországban nem látni azt az embert, aki élére állhatna a populista mozgalomnak. Egy új emberre lenne szükség, aki katalizálni tudná a populista energiákat, egyesíteni a különféle lázadó mozgalmakat, azokat az embereket, akik elvesztették kulturális biztonságérzetüket jelesül a bevándorlás miatt, de akiket a társadalmi, anyagi bizonytalanság sújtja – elég csak az életszínvonal csökkenésére, a munkanélküliség emelkedésére, a bizonytalan munkahelyekre gondolni. A kétféle bizonytalanság találkozása eredményezi a most tapasztalható populista jelenséget

Igaz amúgy, hogy az elnökválasztás első fordulójában Mélenchonra szavazott?

Igen! Két okom volt erre. Egyrészt Mélenchon volt a leginkább antikapitalista (nevet). Másrészt azt gondoltam magamban: ha Mélenchon jó eredményt ér el, akkor a második fordulóban talán ő és Le Pen mérkőzik meg egymással, ez pedig egy valóságos politikai földrengést hozott volna magával. Ennek nagyon örültem volna. A második fordulóban aztán Le Penre szavaztam. Ma már nem szavaznék Mélenchonra, egy klasszikus baloldali vonalhoz tért vissza, ami nem igazán van az ínyemre. Fontos tény egyébként az, hogy

És mit gondol Marine Le Penről?

Le Pennek megvannak a jó tulajdonságai, de nagyon sok hibája is van. A Macronnal szembeni tévévitában teljesen leszerepelt. Volt egy idő, amikor az emberek Marine Le Pen miatt álltak a Nemzeti Front mellé. Ma a Nemzeti Tömörülést Marine Le Pen ellenére támogatják, Le Pen nem központi tényező többé. És hadd jegyezzem meg, maga Le Pen pártja is régi pártnak minősül immár, több mint negyven éve létezik!

Milyennek látja a liberális és az illiberális demokráciák jövőjét?

Az illiberális demokrácia nem tökéletes kifejezés. De segít megérteni, hogy a demokrácia és a liberalizmus nem szinonimák. De szerintem az illiberális demokrácia tovább fejlődik majd a liberális demokráciák válsága miatt. A kérdés mögött a képviselet válsága húzódik meg,

Rousseau azt írta, hogy a képviseleti demokráciában az emberek csak egy napig szuverének, amikor választanak. Van egy másik válság is, a pártok válsága, miszerint a jobb- és baloldali pártok ugyan különbözni látszottak egymástól, de végül az derült ki, hogy ugyanolyanok. Így aztán egyre kevesebben választottak, majd egyre többen szavaztak atipikus protestpártokra. Aztán jöttek az úgynevezett populista pártok.

Ha már populizmus, ön szerint mit jelent ma ez a sokat emlegetett fogalom?

Az a baj vele, hogy gumifogalom, tulajdonképpen szinte bármit jelenthet. Ma főleg arra használják, hogy deligitimálják az ellenfelet. Egyre több politilógus ír könyvet a populizmusról. Egy biztos:

A populizmus egy stílus, amit sokféle ideológiával lehet párosítani. A jobb-bal klasszikus versenyében a politikai rendszer horizontális. A populizmus számára a politikai élet vertikális: az emberek az elitek ellen, akik csak saját privilégiumaikat féltik, és nem foglalkoznak az emberekkel. A populizmus nem demokráciaellenes, hanem éppen hogy több demokráciát akar. A liberális demokráciát pedig a populisták azért kritizálják, mert az nem elég demokratikus. A populizmus szinte automatikusan megjelenik akkor, ha kétféle érzés egyszerre jelen van a társadalomban: a kulturális és szociális bizonytalanság. A kulturális válságot a bevándorlás jelenti, a szociálisat a liberális kapitalizmus okozza. 

Hogyan értékeli Donald Trumpot?

Amikor megválasztották, azt mondtam,

A Trump-jelenség egy populista mozgalom a washingtoni elit ellen. Trump maga viszont egy furcsa személyiség. Sok, Amerika számára előnyös döntést hozott, nem szeretem viszont a klímaváltozáshoz való hozzáállását és a külpolitikáját. A probléma a stílusa, amit viszont nagyon sok amerikai szeret – ezt az európaiak nem tudják. Egocentrikus, néha paranoiás személyiség, nagyon atipikus. Vegyesek az érzéseim Trumppal szemben, de még mindig sokkal jobb ő, mint Hillary Clinton lett volna. 

Az „Egy új világrend született” nevű konferenciára érkezett Budapestre. Járt már itt korábban?

Igen, már négy vagy öt alkalommal látogattam meg a fővárosukat. Nagyon szeretem ezt a várost. Az emberek mindig Prágáról beszélnek, és persze igaz, hogy az is egy nagyon szép város, de túlságosan rányomta a bélyegét a turizmus, mindenhol csak a fényképezkedő emberek… Budapest sokkal élettelibb, sokkal valóságosabb, sokkal konkrétabb.

Fotók: Földházi Árpád