Gesztusértékű a diaszpóramagyarság számára a személyes és anyagi segítség, amivel az anyaország támogatja őket – mondja a Mandinernek Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, akivel hétfőn beszélgettünk, miután hazatért észak-amerikai útjáról, hiszen munkája során kiemelt figyelmet fordít a diaszpórára. Vannak-e fiatalok a tengeren túli magyar közösségekben? Mi lesz az egyre nehezebben fenntartható közösségei házaikkal? És a költségvetés mekkora hányadát fordítjuk a diaszpóramagyarságra? Interjú.
Mit tapasztalt észak-amerikai körútján?
Három helyszínen jártam az október 23-hoz kapcsolódó ünnepségeken, illetve regionális diaszpóragyűlésekre került sor Chicagóban, Clevelandben és Detroitban. Többször jártam már ezeken a vidékeken, és hál'Istennek azt látom, hogy egyre pezsgőbb a magyar élet ezekben a városokban. És nagyon jól feldobta a közösségi életet a KCSP, a Kőrösi Csoma Sándor Program, azaz nagyon jól teljesítenek az ösztöndíjasok, akiket kiküldünk évről évre kilenc hónapra a kinti magyar közösségekhez, hogy segítsék az életüket. Illetve az elmúlt időszakban meghirdetett pályázatokból is több fejlesztésre, programszervezésre van lehetőség. Október 23-án azt is látom, hogy
Pozitív az, hogy mintha egyre több fiatal lenne ezeken a programokon. A diaszpóramagyarság ugyanis öregszik, kihalnak az ötvenhatos disszidensek, a világháború utáni menekültek. De vannak új néptáncegyüttesek, magyarnyelv-kurzusok.
Mire van a legnagyobb szükség az észak-amerikai magyarságban, hiszen itthon gyakran azt gondoljuk, hogy egy viszonylag jómódú közösségről van szó.
Valóban kevesebb esetben van szükségük pénzre, inkább arra van szükségük, hogy figyeljenek rájuk, meghallgassák őket, programokat tudjanak szervezni, legyen művész, aki kimegy hozzájuk, legyen lehetőségük a kapcsolatteremtésre. Clevelandben például azt mondták nekem, hogy köszönik szépen, de anyagi forrásokra nincs szükségük, fordítsuk azt a Kárpát-medencére. Az volt a válaszom, hogy hosszú évtizedekig kitartottak a magyarságuk mellett, ők voltak a fény a sötétségben, ők mondták el, mi folyik Magyarországon, így ez egy jelképes segítség. Hogy ha számokról akarunk beszélni, akkor azt mondhatom, hogy Magyarország összköltségvetése 16 ezer milliárd forint. Nemzetpolitikára ebből nem fordítunk egy százalékot sem. A diaszpórára fordított forrás pedig 0,02 százalék, tehát minimális aránya a költségvetésnek, ami nem terheli meg azt, ám mégis gesztusértékű a diaszpóramagyarság számára, és sok intézménynek jön nagyon jól. Gondoljunk például a hétvégi iskolákra, ahol sok esetben gondot okoz a terembérlés, az eszközök beszerzése. Jól jön tehát az a pármillió forintos segítség, amire pályázni lehet 2017 végétől az áltaunk meghirdetett pályázatokon keresztül a hétvégi iskoláknak és diaszpóraszervezeteknek.
Sok magyar közösségi házat nehéz kint fenntartani. Közösségi tulajdonban vannak, ám egyre kevesebb magyar tud hozzájárulni a fenntartásukhoz, és nem csak a magyarok, hanem közösségi házaik is öregszenek, egyre többet kell rájuk fordítani. Nyilván nem tudja minden magyar ház fenntartását állni a magyar állam, de tudnak tenni valamit ez ügyben?
Hogy tisztán lássunk: egyértelmű, hogy ezek a magyar házak a magyar közösségek tulajdonában vannak, a huszadik század valamely évtizedében vásárolták vagy építették. Idősödő közösségekről van szó, és a mai technikai vívmányokkal egyre könnyebb kommunikálni – a magyar házakba egyre kevesebben mennek hát el. Ha van, akkor általában idősebbek járnak oda különböző rendezvényekre, de sokszor ezekben tartják a néptáncórákat, a cserkészösszejöveteleket és mindent más is. Élet van bennük, csak egyre nehezebb fenntartani őket. Sok épületet fel is kéne újítani. Vannak, akik inkább kiadják bérbe, profitorientált módon üzemeltetik, amikor nem a magyar közösség programjai zajlanak benne, mások inkább arra esküsznek, hogy nem szabad másokat oda beengedni, és nonprofit módon kell üzemeltetni a magyar házukat. Megint máshol eladták, és amikor a magyar közösségnek szüksége van rá, bérelnek máshol termet vagy akár egész épületet. Tőlünk többen kértek segítséget vagy a fenntartásra, a rezsi kifizetésére, vagy a felújításra. Ha ez egyszeri nagyobb összeget jelent, akkor meg-megoldható kormányzati döntéssel, mint a torontói magyar ház esetében, de templomokat is tartottunk már meg egyszeri magyar kormányzati segítséggel. Viszont a forrásigények gyakran meghaladják a lehetőségeinket. Kisebb felújításokat a diaszpóraszervezeteknek szóló pályázatokból segíteni tudjuk, ilyenre idén is volt példa. Gondolkodunk abban is, hogy egy, kimondottan
Például az uruguayi magyar házat, amit 1936 óta működik, nagyon szépen fel tudták újítani magyar kormányzati segítséggel. Ez az uruguayi magyarság központja, nincs is az országban másik magyar ház. Komoly ingatlanokról van szó, gondoljunk csak a Manhattan szívében, a Central Parktól és a Metropolitan Múzeumtól három sarokra található New York-i Magyar Házra. De sajnos van olyan tengeren túli magyar közösség is, aminek sajnos nincs magyar háza, ilyen például a viszonylag nagy San Francisco-i magyar közösség.
Hogyan látják a kinti magyarok és az amerikaiak a mai Magyarországot?
Kétfajta élményem van: vannak, akik
Hiszen 2010 előtt inkább hűvös volt a viszony a magyar közösségek és a külképviseletek között, illetve nem volt intézményes kapcsolat az anyaország és a magyar közösségek között. Sokan pozitívan élik meg ezt az anyaország részéről való nyitást. Már teljesen szimbiózisban működünk, hiszen például a KCSP nem működhetne napi kapcsolattartás nélkül. És persze a másik élményem az, amikor tartózkodóbb hozzáállással találkozom azok részéről, akik azt mondják, nincs szükségük segítségre. Ez a kevesebb. Nagy többségben pozitívan fordulnak felénk, élvezik a programokat, amelyeken leginkább a gyermekeikkel együtt tudnak részt venni, a néptáncon, cserkészeten, táborozásokon. Egy uruguayi magyarnak korábban nem volt pénze arra, hogy magyarországi táborozásra küldje a gyermekeit, most a Határtalanul diaszpóraprogram keretén belül ezt majdnem 100 százalékban vállalja az anyaország: a repülőjegy árának 25 százalékát kell neki állnia, a többit és a táborozás teljes költségét állja a magyar állam.
Látta az épp Észak-Amerikában turnézó Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadását, a Spirit of Hungaryt?
Igen, két helyszínen is, Chicagóban és Clevelandben. Elkápráztatták a helyi magyarságot és az amerikaiakat is, hiszen ők is nagy számban jöttek el az előadásokra. Ezek a programok megmozgatják a helyi magyarságot. A mondás szerint ahol van két magyar, ott van három szervezet és négy vélemény. De
Hatalmas pluszt ad persze nekünk is és a táncegyüttesnek is egy ilyen lehetőség, érdemes támogatni ezeket a kezdeményezéseket. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bejárja egész Észak-Amerikát, Chicagóban kezdtek és San Diegóban fejezik majd be a turnéjukat: a Nagy Tavaktól lemennek a keleti partra, fel Kanadába, majd le Kaliforniába. Volt szerencsém találkozni az együttes táncosaival; azt mondhatom, fenomenális, amit csinálnak.
Mint ismert, Oroszország a befagyasztott vagyonok lefoglalására irányuló uniós terveket lopásnak tekinti, és a legkeményebb válaszlépéseket helyezte kilátásba.
Ukrajnával, Európával és Amerikával szemben is vannak elvárásai.
Így nem lesz béke egyhamar.
Az ukrán vezetés retteg: a Politico szerint az amerikaiak átnyúlhatnak a fejük felett, és kész ténnyel állítják őket szembe.
Donald Trumpéknál betelt a pohár: mostantól a kormányzati honlapon, név szerint listázzák az elfogult újságírókat és a fake news-gyárakat. A „szégyenfalon” a CNN és a New York Times mellett ott virít a Magyarországról is gyakran ferdítő Politico.
Egy nigériai keresztény újságíró beszélt lapunknak a hazájában népirtás számba menő üldöztetésről. Figyelmeztetett, nem olyan régen még Nigéria is hasonló helyzetben volt, mint az USA, vagy Európa, de a terroristák gyorsan teret nyertek.
Olyan csodás ívben dobtad a telefont a Dunába, hogy elmúlt az aszály, megáradtak a patakok, kivirágoztak a mezők.
Nemcsak anyagilag mentek messzire Ukrajna támogatásában. Retorikailag is – fogalmazott a védelmi miniszter.
