„Csinnadratta bumbumbum
Ha kritikát írnék a Nemzeti Színház új, Vidnyánszky rendezte Tragédia-előadásáról, biztosan ezt a címet adnám neki.
És mindjárt a cím után elkezdeném dicsérni. Már a nézőtérre lépés elismerő meglepetés: a szín körbe van véve a nézőkkel, a színpadon is felépítették a nézőteret, hátul is, két oldalt is, a játéktér nagy négyzet középen, mint egy bokszmeccsen. Ez valójában aréna, nem pedig kukucskáló színház, minden vállaltan a nézők előtt zajlik, ez magával ragadó. A színészek karnyújtásnyira a nézőtől, ettől az az ember érzése, hogy maga is benne van a forgatag sűrűjében.
Mert forgatag aztán van doszt. Pillanatra nem lankadó, sodró erejű színpadi mozgás, még a lépések is lendületesek, máskor viszont rohan mindenki, zászlók lobognak. És dübörög a zene. Két hosszú, másfél órás felvonás, mégsem unatkozik a néző, arra az előadás egy percnyi lehetőséget sem hagy. Színházértő külföldi, aki nem beszéli a nyelvünket, alighanem pirosra tapsolná a tenyerét.
Ne legyek igazságtalan: nem csak forgatag van. Szép, megindító jelenetek is, mindjárt a nyitó kép, a két szép fiatalember mezítelensége a színpad közepén egyenesen szeretetre méltó, Csurka László ballagásai, lassan mondott szavai hitelesek. Helyükön vannak a dolgok.