Nem gyilkolás, hanem lovagi torna

2018. július 02. 10:23

Tessék mondani, ez repülőgép? – kérdezi nevetve a Puma-osztag 98 éves veteránja és rutinosan beszáll a pilótaszékbe. A Veteránfilm vetítésén jártunk.

2018. július 02. 10:23
Czopf Áron
Czopf Áron

Július elsején, vasárnap a budapesti Lurdy-házban mutatták be Hernáth Csaba Veteránfilm című dokumentumfilmjét a Pilótaszemmel közösségtalálkozón.

A portréfilm két öreg magyar vadászpilótát mutat be, Szentiványi Jánost és Frankó Endrét, akik a húszas évek gyermekeiként a legendás Puma-osztagban repültek a második világháború során és akiknek – mint a filmben is elhangzik – már valóságos „muzeális értékük” van. A bemutató fényét emelte, hogy az egyik főszereplő, a 95 éves Frankó Endre, is jelen volt a vetítésen, aki valahol az emlékezet és történelem között foglalt helyet, hiszen bajtársa, „Sminyu” épp idén halt meg a forgatást követően. 

Aki előzőleg azt gondolja, hogy nem érdekli a repülés, öreg pilótákról szóló filmek pedig pláne, azt is jó eséllyel már az első pár perc meggyőzi az ellenkezőjéről: érdemes odafigyelni arra, amit az öregek mondanak és főleg arra, ahogyan mondják. 

A bemutatón egyértelművé vált, hogy bár vannak kifejezetten ötletes és egyedi megoldások a Veteránfilmben, mégsem ezek teszik élvezhetővé az alkotást, hanem az öreg veteránok, ahogy egy évszázad által érlelt humorukkal és közös szerelmük, a repülés iránti megejtő vallomásaikkal állnak a kamera elé.

Hosszabb visszaemlékezéseiket animációs betétek illusztrálják, többek között második világháborús légi csata is megelevenedik a vázlatszerűen ábrázolt emlékképeken. 

Az 1920-as születésű Vitéz Szentiványi János nyugalmazott állományú alezredes, miután felölti díszegyenruháját, a rajta csilingelő kitüntetésekkel, visszarepít minket a történet legelejére, egy rádiószózatig, ami megváltoztatta az életét: „hívom a magyar ifjúságot nagy és szent feladatok teljesítésére, s a magyar repülés felemelő szolgálatára…” Innentől, még 1945 után is a repülés volt az élete, amíg 1951-ben a tisztogatások keretében „ki nem rúgták”. Mint utóbb kiderül, azért, mert apósa maszek kisiparos, illetve kulák volt. „Kivették az élet gyönyörűségének a lehetőségét a kezemből” – mondja a veterán, aki csak később térhetett vissza örök szenvedélyéhez. Frankó Endre is hasonló emlékeket őriz ebből az időszakból, ő repülőiskolát vezetett a háború után. Mint szórakozott nyugalommal felidézi: „akkor még nem voltam megbízhatatlan fasiszta-horthysta tiszt… aztán közben azzá nyilvánítottak”.

A két veterán se a háborúra, se az azt követő időszak megrázkódtatásaira nem drámai pózban emlékezik, hanem olyan mesterkéletlen természetességgel, mintha nem is a történelemről, hanem csak egyszerű hétköznapokról lenne szó – és mi tagadás, nekik ezek eleven hétköznapok voltak. 

Hogyne! – sóhajt fel nosztalgikusan Szentiványi, amikor arról kérdezik, hiányzik-e neki a Messerschmitt 109-es. „Tulajdonképpen nem a gyilkolási vágy volt az emberben, hanem olyan lovagi torna-szerű dolog – emlékezik, miközben esze ágában sincs kiszállni a kiállított vadászgépből. –Abszolút nem izgat a halál gondolata.

Nincs hiányérzetem az életemmel kapcsolatban, mert repülő voltam.”

– teszi hozzá. 

Ha nem engednek engem elrepülni, akkor nem érdekes – intézi el a feje fölött zajló légibemutatót Frankó Endre, aki sétabotjára támaszkodva lépked a reptéren. Azon morfondíroz, hogy őt most biztosan nem engednék repülni, de valaki mégis elvihetné… Aztán hagyhatná repülni. 

És mint a film megannyi jelenetében, itt is látszik az az ellenállhatatlan vágy, ami az első repüléstől vonzza az ég felé a pilótákat – a jelek szerint – még kilencvenöt éves korukban is. 

A bemutatón kiderült, hogy a Veteránfilm pontosan az lett, aminek szánták: autentikus portré két veteránról és legalább annyira szól az életről, a derűs öregkorról és a barátságról, mint a repülésről – habár valószínűleg az utóbbi összetevő tehető felelőssé azért, hogy jórészt a repülő szubkultúra képviselőinek köszönhetően lett teltházas a bemutató. Ezekben a körökben pedig a film főszereplői valóságos sztárnak számítanak. 

A film iránt érdeklődő szélesebb közönségnek rossz hír lehet, hogy a hazai mozikban nem fogják vetíteni a közel ötven perces dokumentumfilmet, de ez csak egy ideig lehet akadály, hiszen a rendező elmondása szerint idővel az interneten is elérhető lesz, és remélhetőleg a TV-képernyőn is viszontláthatjuk majd. 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nimród
2018. július 02. 19:54
Büszkék lehetünk ezekre az öregurakra. Hősök csapatához tartoztak, akik az amerikai és angol légierővel, óriási túlerővel szemben védték a hazát. Többségük elesett, és mára a túlélők is elfogynak. Jó ötlet, derék dolog volt, hogy film készült velük, róluk. Csak azt nem értem, mi az akadálya, hogy ha mozik nem is tudják bemutatni a filmet (bár nem tudom miért?) de például a Duna Tv miért ne mutathatná be? Akár többször is. Elhitványuló társadalmunknak nagy szüksége lenne rá.
annamanna
2018. július 02. 17:17
Addig is három link, ami "hangulatba hoz": https://www.youtube.com/watch?v=F7LBZIZy0bM https://www.youtube.com/watch?v=-YXUJOM5QYk https://www.youtube.com/watch?v=Q4Dz05rY5UY
Sitiveni Klein
2018. július 02. 15:54
"olyan lovagi torna-szerű dolog" A fentieket támasztja alá az alábbi eset is. https://mult-kor.hu/20131030_amikor_az_osellensegek_egymast_segitik_a_haboruban
kssngr
2018. július 02. 15:54
Nagyon kellenek z ilyen öregek. Gratula a film készítőinek. Kár, hogy nem lesz moziban, a beszámoló alapján jónak tűnik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!