Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Az első magyar országgyűlési épületek Magyarország mai határain túl álltak és állnak. Ismerjék meg izgalmas történeteiket!
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján talán nem haszontalan felidézni: az első, kifejezetten országgyűlés céljaira, a magyar országgyűlések és magyar uralkodók által emelt épületek éppen Pozsonyban és Gyulafehérváron voltak egykor.
Egy-egy ország, nemzet összetartozását, politikai értelemben vett létezését csaknem ezer évig a királyi székhely, a királyi Vár jelképezte Európában. Az állandó „országház” koncepciója ehhez képest viszonylag új, szinte modern gondolat. Városi tanácsházak ősidők óta léteztek, de egy-egy királyság, ország tanácskozásainak színhelyéül szolgáló épületből nem sokat ismerünk a modern kor előttről. Magyarország ebből a szempontból szinte úttörő szerepet játszott.
A Mihály utcai Országház Pozsonyban
A pozsonyi Országház
1536 januárjában az éppen Pozsonyban tartott Habsburg-párti országgyűlés 49. törvénycikkében rögzítette: „az ország igazgatásának székhelye pedig (addig, amíg Isten segítségével az vissza nem foglaltatik) Pozsony legyen”. Ekkor ugyan még Szapolyai János király uralkodott Budán, de sajnos a Habsburg Ferdinánd-párti rendek a jövőbe láttak: egészen 1848-ig ez a város volt a Magyar Királyság székhelye. Ilyen szempontból szimbolikus is, hogy jóllehet a törököt 1686-ban kiűzték, de a magyar nemzet által csak 1848-ban „foglaltatott vissza” az ősi főváros, pontosabban ekkor már iker-fővárosok, vagyis Pest-Buda, az első modern országgyűlés összeülésével.
A magyar rendi alkotmányosság nagyjából az 1608-as országgyűlésen – a korabeli, ma kissé mulatságosan ható kifejezéssel élve: diétán – nyerte el végső formáját. A főrendek és a köznemesség különválásával, illetve a köznemesség követküldési jogának rögzítésével alakult ki a magyar országgyűlés két kamarája („táblája”, vagyis testülete): az Alsótábla és a Felsőtábla.
A következő évben bukkant fel a magyar parlamentarizmus történetében először az Országház kifejezés. A 1609. évi a 62. törvénycikkben használt hivatalos latin kifejezés szerint: domus pro conventu regnicolarum, vagyis „ház a királyság lakóinak gyűlésére”. Az országgyűlés célját szolgáló ingatlant néhány éven belül, a protestáns Thurzó György nádorsága (1609–1616) alatt vásárolták meg a rendek. Ez a Hosszú utca végén található telket és rajta egy igen rossz állapotban lévő házat jelentett. Az 1609-es (és utána a 1613. évi) diétán a rendek adó kivetéséről határoztak, portánként egy-egy forintnyi összegben, amely a magyar közjogi működés céljait szolgálta. Ebből az összegből kívánták fedezni a Szent Koronát 1608-tól a pozsonyi várban őrző fegyveres testület fizetését, a rendi követek egyes kiadásait, másrészt az alsótábla üléseinek helyszínéül szolgáló új épület költségeit is.
A következő, 1618-as országgyűlésen (40. törvénycikk) a már említett módon megvásárolt ingatlan felújítására szavaztak meg adót. Ekkor némileg más formában – „communis domus regni”; „a királyság közös háza” – említették az Országházat. Az elrendelt restaurálás 1619 tavaszán kezdődhetett. Ekkor írta Thurzó Szaniszló (később szintén nádor) március 4-én semptei várából a következőket írta feleségének: „Én jó szívvel haza várlak, mert mihelyen megérközöl, tehát másnap mindjárt én is Posomban megyek az Ország Házát megfundálni”. Végül is a teljes építkezés és az átalakítás (az épület lényegében egy bérház volt!) csak első szakasza csak 1630-ban fejeződött be, és ettől kezdve szolgált az országgyűlés, pontosabban az Alsótábla gyűléseinek helyszínéül. Mivel ők követek útján képviselték magukat, ezért úgy tekintették őket, mint akik magát a Nemzetet testesítik meg.
Mindeközben a 17. század zavaros, háborús, illetve polgárháborús viszonyai nem kedveztek az állandóságnak – a sokszor Sopronban tartott országgyűlések helyszíne az ottani ferences kolostor lett, amit szintén Ország Házának neveztek. A pozsonyi Országházon közben jó néhányszor kellett kisebb-nagyobb tatarozást végezni, sőt tulajdonképpen még az 1630. évi VI. törvénycikk is csak „az országház építésének folytatására és befejezésére” szolgáló adókivetésről rendelkezett, továbbá a munkálatok élére Pálffy Pált állították. Később, 1722-tól a Hosszú utcai épület adott otthont a Felsőtábla üléseinek is.
Végül 1802-ben az országgyűlés már átköltözött a Magyar Kamara Mihály utcai épületébe, ahol egészen 1848-ig, az első népképviseleti országgyűlés megnyitásáig ülésezett. Az eredeti, Hosszú utcai épületet, amelyben adó- és vámhivatal működött, 1919-ben lebontották – helye a Laurinská (Lőrinc-kapu) utcán, a mai számozás szerinti 10. szám helyén található, ahol semmi nyoma, hogy itt valaha a magyarok országháza állott volna. De a Mihály utcai Országházán újra fent van a magyar címer, és emléktábla hirdeti egykori szerepét.
Gyulafehérvár
A gyulafehérvári Országház
Nem kétséges, hogy a pozsonyi építkezés hatással lehetett az erdélyi országház létrejöttére is. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem közvetlenül hatalomkerülése után látott hozzá a korábbi zavaros időkben, ostromok, dúlások következtében leégett, leromlott gyulafehérvári központi épületek helyreállításának. A fejedelmi palota újjáépítése 1614-ben kezdődött el, de a nagyszabású, immár a bővítést is célzó munkálatok még a fejedelem halálakor (1630) sem fejeződtek be. A fejedelem és olasz építésze, Giacomo Resti valamilyen városrendezést is tervezett: az országgyűlésen résztvevő rendek és a törvényhatóságok gyulafehérvári házait utcák szerint szándékoztak elkülöníteni.
Ez azonban nem valósult meg. Az 1630-ban a fejedelmi székbe került I.Rákóczi György hamarosan újraindította az építkezéseket, amelyeket már részben magyar építészek vezettek. A palota úgynevezett Istálló-udvarának északi szárnyában, az emeleten megépült az országgyűlés számára kialakított díszes nagy terem. A Diéta-terembe a külvilág felé nyíló nagy, árkádok között levő kapun és díszlépcsőn lehetett felmenni. Mellette a fejedelmi tábla-, a fejedelemség legmagasabb szintű bíróságának ülésterme kapott helyet. A palota-komplexum ellenkező, nyugati végén a fejedelmi kincstár és a levéltár helyezkedett el. Látható, hogy az állami életet meghatározó, közjogi fontossággal bíró testületek helyiségei egy jól körülhatárolható központban helyezkedtek el. Az épület 1643 tavaszára készült el és rögtön, még a májusi országgyűlés alkalmával birtokba is vették új gyűléstermüket az erdélyi rendek. Haller Gábor naplója szerint: „Az ország házában elsőben gyűltünk bé, melynek építését Serédi István uram által köszöntük meg.”.
Szalárdi János Siralmas krónikájában részletes és nagyon képszerű leírást is olvashatjuk az erdélyi országgyűlés épületéről: „Az országgyűlési azelőtt az öreg egyházban szoktak vala lenni, mely miatt hogy nehánykor a közönségesen való isteni tiszteletnek hogy múlása is esnék, azt a fejedelem nem kevéssé nehezteli vala; minek okáéit az öreg egyház faránál napkelet felől az vár harmadik udvarának (melyben a fejedelmi istállók, lovászmesterek házai volnának), a piac felől való sorján, fenn a második contignatióban ugyancsak országgyűléseire csináltatott vala egy nagy, öreg palotát, melynek szép üvegablaki éjszak felé a belső város piacára hagyatván, azon egész öreg palotának külső része alatt tizenkét jó boltok építtettek, és minden ajtajokkal, zárjokkal, nagy öreg vasrudjokkal mindenképpen elkészíttettek vala, úgy, hogy ha a piac a külső városbúl oda beköltöztetnék is, azokban mindenféle áros emberek nagy alkalmatossággal árulhatnának. Azon országházára ugyanonnan a piacról is a vár harmadik udvarának kapuja felett szép kőorsós, folyosós grádicson mehetnek fel, s azon házbúl által a fejedelem házaira minden palotákon általmehetnek vala. A táblaház ismét mindjárt belől mellette vala. – Az ország házában mindkét végől való egy-egy szeletiben igen nagy öreg, szép friss, kívül fűtő kemencék építtettek vala, úgy, hogy amidőn az üdő úgy kívánná, mindenik felől nagy alkalmatossággal befűttethetnék. Mely házban a tanácsurak és tábla számára való asztal és üléshelyek középbe helyeztetvén, azonkívül mind vármegyék, székelység, szászság és városok követeinek helyek elrendeltettek vala, úgyhogy tudhatná ki-ki az ő helyét hol volna.”.
Gyulafehérvárat 1658-ban a tatárok dúlták fel, majd 1661-ben a török hadak újra elpusztították. A fejedelmi palota egy részéből már a század végén kaszárnya lett, majd a 18. században leválasztották róla a püspöki palotarészt. Ma a „másik magyar haza” államiságának és országgyűlésének központjára utaló tájékoztatással lényegében nem is találkozhatunk a városban.
A magyar parlamentarizmus és a magyar alkotmányosság két fontos műemléki öröksége a határainkon túl helyezkedik el. Ezek az épületek a mai napig jelzik: a magyarok otthon vannak az egész Kárpát-medencében. És ez nem sérti egyik szomszéd nép múltját vagy jelenét sem.
(Források: Pálffy Géza: Pálffy Géza: A magyar országgyűlés helyszínei a 16–17. században; illetve Kovács András: Bethlen Gábor, az építtető fejdelem, illetve Kovács András: I. Rákóczi György erdélyi építkezéseiről c. tanulmányai, illetve a Pozsonyi Kifli polgári társulás adatai)