Juhász Péter elégetett 150 milliót, mégis képtelen a minimális alázatra

„Azt mondja Juhász, hogy az eredményük oka a taktikai szavazás, mert az emberek elhitték, hogy az Együttre nem érdemes szavazni. Sokat szidta mindenki a közvélemény-kutatókat, hogy nem lehet elfogadni egyetlen mérésüket sem. Pedig a legtöbb kérdést jól mérték fel, jobban mint a pártok vagy a sajtó. Látták a Fidesz brutális erejét épp úgy, mint Juhászék kimutathatatlan támogatottságát. Minden intézet azt mondta, hogy a hibahatár miatt mérhetetlenek. És épp annyi is lett az eredményük: mérhetetlen. Nulla.

Mondhat bármit Juhász arról, hogy más ellenzéki pártokat hogyan fúrt meg a Fidesz, hogyan kellett nekik szembeszélben küzdeniük, a Google találati aránya szerint a hvg.hu-n kétszer annyiszor szerepelt, mint Szél Bernadett. Hasonló az eset a vele most interjút közlő 444 esetében is. Ha az LMP listás szavazataihoz számolnám a médiamegjelenései számát ezen a két, vele nem ellenséges felületen, akkor húszszoros előny jönne ki. Ki is volt, akit elhallgattak? Másik kedvenc érve Juhásznak, hogy senkit annyi személyes támadás nem ért, mint őt. Ezt azért a meleg iszlamistaként bemutatott Vona Gábor nevében tudnám árnyalni. És amennyire hányingerkeltő az, hogy egy gyerekelhelyezési pert hoztak fel ellene, azért az is tény, hogy ezt a dokumentumot az ő magánélete szolgáltatta, nem Terry Blacktől kellett homályos állításokat kicsiklandozni hozzá.

De ha mindezek nem is lettek volna, Juhász Péter tragédiája, hogy a kampány során számos taktikai hibát követett el. Hajtotta és nyüstölte a többieket a törpe szerepéből arra, hogy vele működjenek együtt, és nem volt más terve. A taktikája abból állt, hogy majd valahogy csak lesz megállapodás. Annyi jelöltet állítottak, ami alig haladta meg a kötelezőt, majd érezve a nagyok fagyos elutasítását elkezdték egyoldalúan a visszalépéseket. Dobta ő maga is a törülközőt ott, ahol pártja talán még nyerhetett is volna, hogy majd valahol másutt ők jöjjenek ki jól a dologból. Az Együtt azonban az LMP-vel vagy a Momentummal szemben nem magyarázta el, miért indul külön, nem volt hihető stratégiája az önálló megmérettetésre. Az ellenzéki töketlenség és szédelgés vezetett oda, hogy ők, akik mindenkinek felajánlkoztak, akaratuk ellenére egyedül maradjanak.

Elrontották. Nem kicsit, nagyon. Minden számot és felmérést ismertek, és mégis nekiindultak. Mégis elköltötték az adófizetők pénzéből nekik kiutalt kampányfinanszírozást. Ehhez joguk volt. De tudták ennek következményét. Aki nem ér el egy százalékot sem, az visszafizeti.

Ez a szabály egyébként rossz, mert úgy állít akadályt a politikai versenyben indulni akarók elé, hogy az szűkítheti az alternatívák számát.

Ez ellentétes a demokráciával (és igen, az MSZP kezdeményezésére került a törvénybe). A kamupártok ellen úgy kéne harcolni, ahogy az egyéni indulóknál: az állam egy olyan bankkártyát adjon, amiről a szükséges szolgáltatásokat fizetni lehet. Ne utaljon előre, és legyen meg minden nyomda, ügynökség, szolgáltató adata, amelyhez a pénz eljut. Így nem lenne igazán értelme a kamupártoknak.

A Juhász Péterék által összegyűjtött majd’ 150 millió forint ezek fényében nem politikai támogatás, hanem gesztus. Részint a demokratikus versenyt indokolatlanul korlátozó bírság ellen, részint az összefogás meghiúsulását személyesen is anyagi csapásként elszenvedő politikusok mellett. A kétharmad azon múlt, hogy a pártok taktikai szavazást kértek az emberektől, de a maguk részéről a minimálisnál több áldozatot nem hoztak. Azt hitte mindegyik párt a Jobbiktól az MSZP-n át az LMP-ig, hogy erősebbek minden előrejelzésnél, és nem akarták hagyni, hogy más profitáljon sok szimpatizánsuk szavazatából. Majd megkapták a számlát: a Jobbik úgy kuncsorgott a baloldali szavazóknál egyéni politikusai támogatásáért, hogy egyetlen körzetet tudott csak nyerni, miközben egyetlen egyben sem engedte át másnak a terepet. Az LMP is a saját sértettségével volt elfoglalva, míg a DK már messze saját súlyán feletti jelöltet trükközött ki az ezt sérelmező MSZP-től.”