Koszovó programot indított a szélsőséges iszlám megfékezésére

2018. május 11. 18:32

Abelard Tahiri tárcavezető kijelentette, hogy az iszlám közösség vezetői máris használható ötletekkel álltak elő a deradikalizációs programot illetően, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan sikerrel járnak, és sikerül a társadalomba visszaintegrálni azokat, akik a szíriai és az iraki harcterekről tértek vissza.

2018. május 11. 18:32

Muszlim imámokat küld a börtönökbe a koszovói igazságügyi minisztérium, a program célja pedig az iszlamista terrorizmus vádjával letartóztatott foglyok deradikalizációja és a társadalomba történő visszaintegrálása.

A Balkan Insight című regionális hírportál beszámolója szerint a koszovói igazságügyi minisztérium és az iszlám közösség pénteken kötött megállapodást az együttműködésről. Abelard Tahiri tárcavezető kijelentette, hogy az iszlám közösség vezetői máris használható ötletekkel álltak elő a deradikalizációs programot illetően, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan sikerrel járnak, és sikerül a társadalomba visszaintegrálni azokat, akik a szíriai és az iraki harcterekről tértek vissza. Közölte azt is, hogy a programban részt vevő imámokat a koszovói hírszerzés előbb vizsgálatnak veti alá, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy semmi közük nincs az iszlám szélsőséges mozgalmakhoz.

Naim Ternava, a koszovói iszlám közösség vezetője rámutatott, hogy a radikális eszméknek és a szélsőségeknek semmi közük nincs az iszlámhoz, ezért minden segítséget megadnak az igazságügyi minisztériumnak a külföldi harcokban részt vett foglyok visszaintegrálásában. A pristinai belügyminisztérium adatai szerint több mint 300 koszovói csatlakozott a korábbi években a szíriai és az iraki harcokhoz, a harctereken pedig mintegy 50 koszovói vesztette életét. Eddig körülbelül százan tértek vissza szülőföldjükre, közülük nyolcvanan börtönben töltik büntetésüket vagy ítéletükre várnak. 

Pristina 2015-ben fogadta el a külföldi harcokban való részvételt szankcionáló törvényt, amelynek alapján 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók a külföldi harcokban részt vevők, illetve azok is elítélhetők, akik a csatlakozásra buzdítanak vagy toboroznak embereket. Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának több mint 95 százaléka iszlám vallású, szélsőségek azonban csak kis számban vannak jelen.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2018. május 12. 08:22
"az iszlám közösség vezetői máris használható ötletekkel álltak elő a deradikalizációs programot illetően" *** bezárni őket egy ketrecbe és békés iszlamistákkal és döntsék el, hogy Mohamed próféta vagy gyilkos hadvezér volt?
tom hagen
2018. május 12. 07:56
Tehát iszlamista terrorizmus miatt börtönbe zárt embereket deradikalizálnak (sicc) aminek reményeik szerint nem az lesz a vége, hogy az első szabad hetükön elkövetnek valamit. Sok sikert! Vajon mi lesz a siker mércéje? 10-ből csak egy robbant, az már jó?
Sétagalopp
2018. május 12. 07:24
Én meg perpetuum mobile-t építek... Több az esélyem a sikerre.... Ő sem hiszi el amit mond, de valami magyarázatot kell adni, hogy miért pihentetik ilyen közel Európából a harcosaikat.
hartnesz
2018. május 12. 04:05
Nincsen radikális és nem radikális iszlám csak az iszlám van ami egy radikális vallás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!