Egy „márványarcú” kultúrpolitikus élete – könyv született Berzeviczy Albertről

Ha a dualizmus kora vagy a két világháború közötti időszak politikusai kerülnek említésre, viszonylag keveseknek cseng ismerősen Berzeviczy Albert neve. Miért vállalkozott mégis arra, hogy az ő életet dolgozza fel monográfiában?

A történet 2012 késő őszére nyúlik vissza, amikor is kapcsolatba kerültem Berzeviczy Albert egyenes ági leszármazottjaival, a Szalay–Berzeviczy családdal. Ők érdemdús elődjük életét könyv formájában szerették volna megörökíteni. Megegyeztem velük, hogy Romsics Ignác akadémikus magas színvonalú szakmai irányítása mellett én fogom elvégezni ezt a munkát, amiben a historiográfiai hiányosságok miatt komoly kihívást és egyben lehetőséget is láttam. Ennek nyomán először summa cum laude minősítésű doktori disszertációt írtam e témában az egri Eszterházy Károly Egyetemen, majd a doktori értekezésem átdolgozott változata tavaly év végén jelent meg az elsősorban 19. és 20. századi emlékiratok, naplók, illetve kultúrtörténeti munkák kiadására specializálódott Szépmíves Könyvek Kiadónál. Említést érdemel, hogy egy kolozsvári kiadónak köszönhetően 2014-ben publikáltam Berzeviczy addig kéziratban lévő első világháború naplóját („Az ország belepusztul ebbe a háborúba” – Berzeviczy Albert kiadatlan naplója 1914–1920), amit fél évvel később egy budapesti kiadó is megjelentetett (Búcsú a Monarchiától. Berzeviczy Albert naplója 1914–1920).

Berzeviczy Albertnek hat évtizeden át tartott a közéleti pályája a 19–20. század fordulóján. Röviden összefoglalná, hogy milyen politikai nézeteket képviselt ez idő alatt?

Berzeviczy 1881-ben a ’67-es közjogi alapon álló kormányzó párt, a Szabadelvű Párt színeiben került a parlamentbe. Rövid megszakítással (1906–1910) egészen 1918-ig politizált a képviselőházban, illetve a főrendiházban.

A magyar országgyűlés függetlenségi párti ellenzékével szemben a közös hadsereg fejlesztése mellett szállt síkra, mivel tisztában volt azzal, hogy a császári és királyi haderő a két központú birodalom egyik támasztéka. Ragaszkodott a vallásszabadsághoz, az állam és az egyház szétválasztásához, elfogadta a rendiség lebontását, továbbá a parlamentáris kormányzati struktúrát. Alapvetően klasszikus liberális elveket vallott, ám liberalizmusának voltak igen határozott nemzeti-nacionalista vonásai is, melyek főképpen a nemzetiségi kérdésben, valamint a tanügyi elképzelései között érhetők tetten. Sok kortársához hasonlóan Berzeviczy is azon a véleményen volt, hogy az állam nyelvének magyarnak kell lennie, és aki a honi tudományos vagy művészi életben érvényesülni akar, vagy esetleg az államigazgatásban óhajt elhelyezkedni, annak valamilyen szinten meg kell tanulnia magyarul. Oktatáspolitikusként és az első Tisza-kabinet kultuszminisztereként a magyar államnyelv tanításának fokozott(abb) érvényesítése pártján állt, de szigorítani kívánta a tanfelügyeletet, és a népoktatás terén az egyházi fenntartású intézmények helyett az állami iskolák számának gyarapítására törekedett. A magyar „kultúrfölény” eszmeiségének híve volt.

Hogyan viszonyult a zsidókérdéshez?

A zsidókérdésben a dualizmus idején a kor nemzeti liberális integrációs politikájával azonosult. Úgy vélte, hogy a polgári átalakulás során végrehajtott jogkiterjesztés révén az ország lakosai nyelvi, etnikai és vallási különbségeiktől függetlenül is hajlandóak lesznek nyelvükben, valamint érzéseikben magyarrá válni. Az 1890-es évek egyházpolitikai harcaiban a szabad vallásgyakorláson, a polgári anyakönyvezésen, illetőleg a kötelező polgári házasság bevezetésén túl az izraelita vallás recepciója mellett tört lándzsát. A magyar zsidósággal kapcsolatos nézetei az első világháború, valamint az azt követő forradalmak alatt változtak meg, amikor

Míg korábban egyértelműen kiállt a polgári jogegyenlőség oldalán, 1920 őszén már nem foglalt nyíltan állást az 1920. évi XXV. törvénycikk, azaz ún. numerus clausus törvénybe iktatása ellen. Nem sokkal később azonban olyan nyilatkozatokat tett, amelyek arra engednek következtetni, hogy elítélte az egyetemi hallgatók létszámát a vallási és nemzetiségi arányaikkal összefüggésben korlátozó rendelkezést. 1928 tavaszán, a jogszabály módosításának felsőházi vitáján pedig a numerus clausus megváltoztatása érdekében szólalt fel. Elutasította az antiszemitizmust, majd később a faji gondolatot.

A Horthy-korszakban, 1926 és 1936 között Berzeviczy az országgyűlés második kamarájaként szolgáló felsőházban foglalt helyett. Mennyire számított a rendszer konzervatív kritikusának, avagy mai kifejezéssel élve „nyünnyögő” konzervatív volt-e?

A numerus clausus ügyében 1921 végétől eltérő álláspontot képviselt, a választójogot illetően pedig az 1930-as évek elejétől – miután a választásokon történt hivatali visszaélések megbotránkoztatták – mind gyakrabban érvelt az általános és titkos választójog bevezetése mellett, amellyel szerinte elkerülhető lenne a voksolások hatósági befolyásolása. Mindezeket leszámítva viszont elfogadta a Horthy-korszakban fennálló társadalmi és kulturális viszonyokat.

A politikai szerepvállaláson túl Berzeviczy Albert számottevő tudományos–tudományszervezői munkássággal is rendelkezett.

1894-ben adta ki legjelentősebb oktatáspolitikai munkáját Közművelődésünk és a harmadik egyetem címmel, amiben a budapesti és kolozsvári egyetemek mellett egy újabb felsőoktatási intézmény felállítása mellett érvelt. Az olasz kultúra és történelem szerelmeseként 1899-ben Itália: úti rajzok és tanulmányok, míg 1906-ban A cinquecento festészete és szobrászata címen írt könyvet. 1908-ban publikálta a Beatrix királyné (1457–1508). Történelmi élet- és korrajz címet viselő kötetét, ami az egyik legfontosabb alapvetésnek számít e témában. Magyar nyelven ugyanis azóta sem készült jobb áttekintés a királynéról. S bár Shakespeare-nek, vagy a 17. századi tájképfestésnek is könyvet szentelt, élete fő műve mégis az 1922 és 1937 között négy részletben – az utolsót posztumusz – közreadott Az absolutismus kora Magyarországon 1849–1865 című rendkívül adatgazdag, és sokáig kánonalkotónak számító könyvsorozat volt. Erre máig alapműként hivatkoznak a korszakkal foglalkozó történészek. Emellett említést érdemel, hogy Berzeviczy Albert volt a Magyar Tudományos Akadémia leghosszabb ideig (1905–1936) hivatalban lévő elnöke, ami mellett 1920-tól a Corvin Mátyás Társaság nevű magyar–olasz társadalmi és kulturális egyesület élén állt, 1923-tól pedig a rangos irodalmi szervezet, a Kisfaludy Társaság elnöki tisztségét is betöltötte. Konzervatív esztétikai-irodalmi értékek mentén helyezkedett szembe Ady Endrével, és a Nyugat folyóirat körével.

Kortársaitól a „márványarcú ember” nevet kapta. Miért illették ezzel a kifejezéssel?

Leginkább azért, mert a parlamenti küzdelmekben – és általában a közéleti szereplései során – kimérten, érzelmektől mentesen viselkedett, amihez a sápatag bőrszíne társult. A politikai és irodalmi ellenfelei ugyanakkor „márványarcú ökörnek” gúnyolták.

***

Berzeviczy Albert 1853. június 7-én született egy Sáros vármegyei dzsentricsalád harmadik gyermekeként, Berzevicén. Első unokatestvére a neves festő, Szinyei Merse Pál volt.

Jogi tanulmányai elvégzését követően az eperjesi evangélikus jogakadémián tanított. 1881-től 1906-ig szabadelvű párti országgyűlési képviselő. 1884 és 1887 között miniszteri tanácsos a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, majd 1887-től 1894-ig ugyanott államtitkár. 1903–1905 folyamán az első Tisza-kabinet kultuszminisztere. 1910-ben névadója a Nemzeti Munkapártnak, és parlamenti képviselője 1917-ig. 1917-től egy évig a főrendiházban foglalt helyet. A történelmi Magyarország összeomlását követően 1926-ban lett a főrendiház örökébe szervezett felsőház tagja, ahol haláláig politizált.

A belpolitika mellett a külügyek is élénken foglalkoztatták. 1921-től 1934-ig elnöke volt az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának. Az Interparlamentáris Unióban és a Népszövetségben leggyakrabban a határon túli magyar kisebbségek, valamint a világháború utáni általános lefegyverzés ügyében szólalt fel.

Élete során figyelemre méltó írói, tudományos és tudományszervezői munkásságot is kifejtett. Esztétikai, művészettörténeti, illetve magyar történelmi vonatkozású műveket jegyzett. 1905 és 1936 között az MTA élén állt, 1920-tól 1936-ig a Corvin Mátyás Társaság nevű magyar–olasz kulturális egyesületet vezette, míg 1923 és 1936 között a Kisfaludy Társaság első embere volt.

1895-ben alapító elnöke lett a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Támogatta a budapesti olimpia megrendezésének gondolatát.

1936. március 22-én hunyt el Budapesten. Feleségét Kuzmik Zsófiának hívták.

***

Gali Máté 1988-ban született Vácott. 2006 és 2012 között a Szegedi Tudományegyetemen tanult pedagógiát, illetve történelmet. 2013-tól 2016-ig doktori tanulmányokat folytatott az egri Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Romsics Ignác tanítványaként 2017-ben summa cum laude minősítést szerzett a Berzeviczy Albert életéről és munkásságáról írt doktori disszertációjára. Még ugyanebben az évben jelentette meg első monográfiáját Berzeviczy Albert. A márványarcú miniszter címen. Érdeklődési területe a Horthy-korszak politika- és művelődéstörténete, valamint gróf Károlyi Mihály megítélése a historiográfiában. 2016 szeptembere óta a Veritas Intézet Horthy-kori kutatócsoportjának munkatársa.

A szerző a Veritas Intézet munkatársa.