A zsidók „békét akartak a nemzetnek és önmaguknak, és ha ezt a békét nem lehetett máshogy elérni, csak fegyverrel, akkor fegyvert ragadtak” – fogalmazott a főrabbi.
Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke felidézte: a 19. században a zsidóknak nem voltak a magyarokéval egyenlő állampolgári jogaik, mégis, megelőlegezve a hazafiságot, részt kértek és vállaltak a magyar szabadságért vívott harcban.
A szabadságharc leverése után pedig a magyarokkal együtt fizették meg a rövid ideig tartó szabadság árát. Sőt, a megkülönböztetés jeleként Haynau a zsidó közösségre külön hadisarcot vetett ki – jegyezte meg.
Ács Tamás szólt arról, a zsidóság forradalomban betöltött szerepe hozzájárult ahhoz, hogy az 1867-es kiegyezés után egyenjogúságot kapott a közösség, az 1895. évi 42. törvény pedig az izraelita vallás egyenjogúságát is megadta. E törvények alapozták meg a magyar zsidóság aranykorát, amely az első világháború végéig tartott – mondta a BZSH elnöke.
Totha Péter Joel tábori főrabbi elmondta: a forradalom a magyar honvédség születésének dátuma is, létrehozása abból a felismerésből fakadt, hogy „a közös szabadságot közösen kell megvédenünk, és ez minden polgár feladata és kötelessége”. A zsidó hősök sírja is erre a kötelességre emlékeztet - tette hozzá.