Fidesz: Dollármilliárdos lobbi törekszik a magyar választás befolyásolására

2018. január 27. 11:59

Az Egyesült Államokban jelentősen növekedett az Orbán-kormány elleni lobbi ereje – közölte a Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója.

2018. január 27. 11:59

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Soros György dollármilliárdokat költ a magyar választások befolyásolására. Hidvéghi Balázs szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a legújabb hírek szerint Soros György csak az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait. Egy év alatt 16 millió dollárt, azaz mintegy 4 milliárd forintot költött az Orbán-kormány elleni lobbitevékenységre – tette hozzá.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: dokumentumok sora igazolja, hogy Soros az amerikai politika minden szintjén – a kongresszusban, a szenátusban, a nemzetbiztonsági tanácsban, különböző minisztériumokban és az „általa pénzelt” demokrata szenátorokon keresztül is - áskálódik Magyarország ellen. Hasonló módon zajlik Brüsszelben is a Magyarország elleni „Soros-lobbizás” – közölte Hidvéghi Balázs.

(MTI)

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2018. január 28. 18:56
Ezek szerint a Nyerges - Rogán - Habony offshore group már dollármilliárdos. És hát a Roszatom is nyugodtan nevezhető dollármilliárdosnak. " Dollármilliárdos lobbi törekszik a magyar választás befolyásolására"
gonterl
2018. január 28. 09:33
2015. 09.30.-án mit mondott Orbán az ENSZ közgyűlésén: A nemzetközi politika minden fontosabb szereplőjének be kell fogadnia a migránsok egy részét egy világkvótarendszer részeként. Ezek a dollármilliárdosok és az ENSZ főtitkára mostanra megértette, hogy mit is mondott Orbán. Persze azt is megértették, hogy befogadni csak azt lehet, aki be is akar menni valahova. Ha valakit, az akarata ellenére befogadunk valahova, az a befogadás helyét börtönnek fogja érezni. Ezek az emberek azt látják, hogy Magyarország nem célországa a migránsoknak, és szeretnék, ha azzá válna.
noMores
2018. január 27. 18:31
Miert nem azt irjak, hogy az egesz vilag ellenuk tor? Istenem, de buta, aki ezt megeszi:(
puszika
2018. január 27. 17:11
Ami látható az látható!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!