Fidesz: A 21. században a magyaroknak kell írniuk a jövőt a Kárpát-medencében

2017. december 17. 17:09

A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében – jelentette ki Gulyás Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján. Hidvéghi Balázs pedig elmondta: azért dolgoznak, hogy a 21. század a magyarok évszázada legyen a Kárpát-medencében.

2017. december 17. 17:09

A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy szombaton volt az egymilliomodik honosított külhoni magyar és családja állampolgársági eskütétele, azt mondta: a honosítással közjogi kapocs jött létre az elszakított nemzetrészek magyarsága és a magyar állam között. Ez a döntés jogkiterjesztést jelent, és ma már azok sem vitatják ennek helyességét, akik a 2004. december 5-i népszavazást megelőzően még kampányt folytattak a kettős állampolgárság kiterjesztése ellen. Láthatjuk, hogy semmi nem volt igaz abból, amivel akkor riogatták az embereket – tette hozzá. A kormánypárti politikus kijelentette: üdvözlendőnek és megőrzendőnek tartják az ügyben mára kialakult nemzeti egységet.

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy az állampolgársági törvény 2010-es módosítása tette lehetővé azt, hogy a határon túli magyarság is állampolgárságot igényeljen. Gyakorlatilag az Országgyűlés ekkor hajtotta végre az eredménytelen, de többségi akaratát tekintve a kettős állampolgárság kiterjesztését támogató 2004-es népszavazási döntést – mondta.

A Fidesz frakcióvezetője rámutatott arra is, hogy a 2011-ben elfogadott új alkotmány ennek szellemében rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyar közösségek iránt. A kormány által támogatott autonómiatörekvések kapcsán megjegyezte, hogy Magyarország olyat kér a nemzetpolitikájában a határon túl élő magyar közösségek számára, amelyet az alaptörvény az itt élő nemzetiségeknek biztosít.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, a 2014-es országgyűlési választások egy évszázad után először ismét lehetővé tették azt, hogy a Kárpát-medencében és a világon máshol élő magyarok közösen döntsenek arról, hogy milyen Országgyűlés álljon fel. „Ilyen értelemben a 2014-es választás a magyarság közös ünnepe volt, és nem lesz ez másként jövőre sem, a 2018-as választásokon” – fogalmazott. Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, azt vallják, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ugyanakkor – mint mondta – meg kell állapítani, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt szocialista kormányfő, aki „a baloldalon ismét vezéregyéniséggé kezd válni”, újraindította magyarellenes kampányát, a szavazati jogot támadja. „A baloldal ezen része egyhelyben topog, és nemzeti kérdésekben még mindig képtelen arra, hogy meghaladja a régi rossz reflexeket” – fogalmazott, hozzátéve: pártja ezzel szemben az egymillió új állampolgárra erőforrásként tekint.

Hidvéghi Balázs kijelentette: azért dolgoznak, hogy a 21. század a magyarok évszázada legyen a Kárpát-medencében, egy olyan évszázad, ahol a jövőt magyarok írják.

Zsigmond Barna Pál, Újpest fideszes alpolgármestere, korábbi csíkszeredai főkonzul arról beszélt, hogy az állampolgárság elsősorban érzelmi kérdés a határon túli magyaroknak. Számukra egyfajta kárpótlást jelentetett a kettős állampolgárság a hosszú évek alatt elszenvedett sérelmekért. A külhoni magyarság, és ezen belül a székelység nem pusztán pillanatnyi érdekek mentén érdeklődött az állampolgárság iránt. Nekik az állampolgárság hosszútávon biztonságot jelent – mondta.

Kérdésekre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, a jövő évi országgyűlési választások alkalmával a legvalószínűbb az, hogy két mandátumba lesz beleszólásuk a határon túli magyarságnak. Közölte azt is, hogy a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására a Fidesz saját erőből több mint félmillió aláírást gyűjt majd össze.

(MTI)

Összesen 260 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2017. december 20. 23:46
"Az anyakönyveztetés után törlik az embert a nyilvántartásból, amin a választói névjegyzék alapul. Így abból is törlődik, mert a hatóságok egymás közt átadják az adatokat." Az a bizonyos anyakönyv egy másik államban van, míg a választói névjegyzék Magyarországon. Abban pedig még mindig kételkedem, hogy olyan jó lenne a kapcsolat a magyar és a szomszédos országok hatóságai között, hogy ez az adatcsere minden esetben megtörténik. Azt pedig soha nem állítottam, hogy adott országban nem jelentik be a halálesetet a családtagok. A névjegyzékhez pedig nem kell a személyes jelenlét, tehát akár egy halott ember is rajta lehet ezen (akár 10 évig): "13. A külhoni választópolgár 10 évig szerepel a névjegyzéken. A 10 évet attól az időponttól kell számítani, amikor a külhoni választópolgárt névjegyzékbe vették..." http://www.valasztas.hu/a-kulhoni-valasztopolgarokkal-kapcsolatos-valasztasi-eljaras Egyébként nem vádaskodom, hanem leírom a véleményemet. Avagy a repülőtéren is vádaskodnak és összefüggésbe hoznak egy meglehetősen súlyos cselekménnyel, amikor átvizsgálják a csomagomat, hogy nem akarom-e felrobbantani a repülőgépet??
Gombóc XVI. Artúr
2017. december 19. 22:03
1. Annak alapján, hogy ki hol él külföldön, a jogszabály nem tehet különbséget, tehát ugyanaz a jogszabály érvényes minden külföldön élőre, bárhol is él az EU-ban. Ezt pedig nem értem: "ahonnan számottevő szavazat érkezhetne levélben, a többi kisebb és közelebb van minden." Ennek a mondatnak semmi értelme. 2. Az "odavitt urnához" sok esetben több száz kilométert kell utazniuk, tehát ez egy csöppet nagyobb távolság, mint a posta. Ennyit a lustaságról. 3. Még mindig várom a kérdésedet, hogy miért kell félniük és hogyan segít rajtuk a szavazás. Az "összecsomagolást" pedig nem én tettem, mert te mondtad/írtad, hogy a szavazás csökkenti a félelmüket. Szóval ne kend rám a lekvárt, mert azt te kavartad meg. Azt pedig végképp nem értem, hogy hogyan hazudtam amikor csak kérdeztem???? Még mindig csak a nagy szavakkal dobálózol és gondban vagy ha valaki rákérdez...
noMores
2017. december 18. 10:30
Nagyon szépen fogalmaz a Gergő! Valahogy rá kellene venni azt az 1milliót, aki Erdélyből meg az Anyaországból a hanyatló nyugatra vándorolt, hogy jöjjön haza, mert Magyarország erősödik, és a magyar reformok működnek! Itt biztosan sokkal jobb egészségügyi ellátást kapnak a gyermekei, és sokkal jobb iskolákba is járhatnak, mint az imperialisták fészkében!!
he-he
2017. december 18. 07:16
Aki nem itt lakik és nem adózik Magyarországon az ne szóljon bele a magyar közügyekbe.Gulyás úr pedig menjen a picsába a hülye elméleteivel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!