Az üldözött keresztényekért tartott megemlékezést a Fidelitas

2017. december 15. 20:56

Fáklyás megemlékezést tartott a Fidelitas az üldözött keresztények melletti kiállás kifejezésére pénteken Budapesten. Böröcz László, a Fidelitas elnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy 2017-ben, a civilizált világban még mindig keresztényüldözés folyik. 2000 óta mintegy egymillió keresztényt öltek meg.

2017. december 15. 20:56

Fáklyás megemlékezést tartott a Fidelitas az üldözött keresztények melletti kiállás kifejezésére pénteken Budapesten.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár kiemelte, Magyarország volt az első állam, amely kormányzati szinten felvállalta az üldözött keresztények megsegítésének ügyét. A több mint egy évvel ezelőtt megalakult államtitkárság folyamatosan keresi, hogyan tudna a leghatékonyabban segíteni a rászorulókon. Nem leereszkedő módon akar támogatást nyújtani, hanem az erkölcsi és anyagi segítségnyújtás mellett ügyük képviseletét is célul tűzte ki – hangsúlyozta. Hozzátette, az érintett térségben tett látogatásain megtapasztalta, hogy az ott szenvedő emberek Magyarországba helyezték bizalmukat. Az üldözött keresztények példája és tanúságtétele pedig erőt adhat a magyaroknak is – fogalmazott.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy 2017-ben, a civilizált világban még mindig keresztényüldözés folyik. 2000 óta mintegy egymillió keresztényt öltek meg, 70 országban pedig jelenleg is tilos misére járni - mondta. Úgy fogalmazott, a keresztények üldözésében Európa sem bűntelen, hiszen míg egy mecset megtámadásáról rögtön beszámolnak a médiumok, egy keresztény templom lerombolásáról alig hallani a hírekben. Bagi Barna, a XV. kerületi Fidelitas elnöke azt mondta, a keresztények a legüldözöttebb vallási közösség a világon, öt hite miatt üldözött emberből négy keresztény, és világszerte 200 millió keresztény van kitéve közvetlen fenyegetésnek. „A politikai korrektség azonban szitokszónak titulálja a kereszténységet”, a társadalom pedig kínos csendben tűri el millió ember lemészárlását. Azért gyűltek össze, hogy felhívják a figyelmet erre a gyilkos közönyre – jelentette ki.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arról beszélt, hogy a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mi a keresztényüldözés, hiszen az idősebb korosztály 1945 után maga is megtapasztalta. Magyarország most a súlyának megfelelően kezeli a problémát és próbál segíteni az üldözötteken – jelentette ki.

A résztvevők az V. kerületi Egyetem tér körülbelül negyedét töltötték meg. A megemlékezésre többen eljöttek az üldözött keresztény közösségek egyetemistáinak indított ösztöndíjprogram résztvevői közül is.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. december 16. 14:34
És az üldözött laktózérzékenyekkel ki törődik?
Poszata
2017. december 15. 23:20
KÖSZÖNJÜK, FIDELITAS! MÉG TÖBB PÉNZT AFRIKAI ÉS ARAB TESTVÉREINKNEK!!!!
Kanóc
2017. december 15. 21:49
Köszönet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!