Beszélgetés Anne Applebaummal

Az Anne Applebaum és Schmidt Mária közötti beszélgetésre Applebaum kérésére, 2017. november 13-án került sor Budapesten. 

„Applebaum: Kezdjük ott, ahol még Te és én egyetértettünk. Tehát itt voltam ennek a múzeumnak a megnyitásán...

Schmidt: 2002-ben.

Applebaum: Igen. Írtam róla, úgy emlékszem, hogy a The Wall Street Journal-ban vagy valahol máshol, és azóta is többször írtam róla, és mindig nagy elismeréssel. Úgy tekintettem Rád, mint aki elkötelezett a történelem újraírása mellett. De nemrég olvastam a cikkedet Sorosról, amit áprilisban írtál. Azt írod Sorosról, hogy dominálja a baloldalt és az amerikai Demokrata Pártot. Szerintem ez abszurd. Nem tükrözi a valóságot. És ezért vagyok itt. Mert valaki elküldte nekem az angol fordítást. És ez annyira eltér mindattól, amit én gondolok, annyira idegen nekem. Mi az a pillanat, amikor különböző irányba indultunk? Te történész vagy, akit nagyra tartok. Hivatkoztam rád a könyveimben, nagyszerűnek tartom a Terror Háza Múzeumot, írtam róla, rólad is, mindig pozitívan, és akkor láttam ezt a blogposztot, és arra gondoltam: valaminek történnie kellett. Vagy Te, vagy én látom a helyzetet tévesen. Szóval, tudni akarom, mi ez. Mert megdöbbentett. Tehát azt kérdezem, mi az a pillanat, amikor szétváltak az útjaink.

Schmidt: 2008-ban kezdődött. Obama hivatalba lépése volt az, amit különbözőképpen értékeltünk. Számunkra, magyarok számára Barack Obama nyolcévnyi elnöksége vízválasztó volt: másképp kezdtünk gondolkodni az Egyesült Államokról. Ronald Reagan óta az Amerikai Egyesült Államok Közép-Európát az amerikai érdekszférába tartozó területnek tekintette. Ez új volt, mert előtte az USA-t nem érdekelte Közép-Kelet Európa sorsa. Számunkra ez nagyon sokat jelentett, mert végre meghozta azt, hogy a hidegháború amerikai győzelemmel zárult, és mi visszanyertük a szabadságunkat és a nemzeti szuverenitásunkat. De azt is jelentette, hogy bekerülhettünk a NATO-ba, ami biztonsági szempontból volt nagyon fontos. Az Obama-adminisztráció ezt a biztonsági védőernyőt a rakétatelepítések leállításával visszavonta. Amerika ettől kezdve ezer jelét adta, hogy ez a térség nem érdekeli, és csak társadalomátalakító szándékai vannak velünk szemben. Hardcore ideológiai gyarmatosító hatalomként kezdett el velünk szemben viselkedni az Egyesült Államok, ami azt megelőzően ilyen erővel nem volt jellemző. És ez egybeesett a Soros-alapítványok tevékenységével, amelyek teljes összhangban működtek az Obama-adminisztráció itteni embereivel.

Applebaum: Soros alapítványa befolyásolta Obamát vagy fordítva? Vagy a kettő ugyanaz?

Schmidt: Összeálltak, és együtt, egymással karöltve tevékenykedtek. Az amerikai ügyvivő, Goodfriend (nomen est omen) eljárt a Sorosék által szervezett kormányellenes tüntetésekre. Ide, hozzám is eljött, leült abba a székbe, ahol most Te ülsz, és másfél órás előadást tartva Horthy Miklósról oktatott ki engem, és mindenféle ügyekben dirigált.

Applebaum: Emlékszem, hogy említetted ezt.

Schmidt: Képzeljük el, hogy a washingtoni magyar nagykövet elmegy, mondjuk, a Smithsonian múzeum főigazgatójához, és előadást tart neki arról, hogyan viselkedtek az amerikaiak az indiánokkal, és ezt neki miképp kell megírnia. Ezt vajon ott minek tekintenék?

Applebaum: Biztos vagyok benne, hogy sokan az Indián Múzeumban örömmel hallanák ezt.

Schmidt: Ehhez jöttek azok az otrombaságok, hogy Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyilvános beszédében alkotott véleményt arról, hogy Székesfehérvár állíthat-e szobrot Hóman Bálintnak – persze ki sem tudta ejteni a város nevét. Miközben Seattle-ben Lenin-szobor van, ami, úgy látszik, neki teljesen rendben van.  A seattle-i Lenin Obamának nem jelent problémát, őt a székesfehérvári Hóman zavarja. Nyilván az amerikai adófizetőknek is ez utóbbi az igazán fontos kérdés. Szóval az a probléma, hogy azalatt az obamai nyolc év alatt az amerikaiak – és ez egyébként általános a régióban is – ellenszenvessé tették magukat, és nem tudom, hogy ezen Trump képes lesz-e majd változtatni. Remélem, hogy igen.

Applebaum: Van itt egy pár dolog. Emlékszem, említetted, hogy az amerikai ügyvivő leckéztetett téged Horthyról. Egyetértek Veled. De keresem, azt a pontot, amikortól az ellentétek elkezdődtek közöttünk. És egyetértek abban is, hogy az amerikaiaknak nem dolga beleszólni a magyar történelem értékelésébe. De visszatekintve: miért is tették? Az oka, azt hiszem az, hogy azt gyanították – persze csak találgatok, mert nem ismerem azt az embert, akire utaltál, és a véleményem gyakran eltér az USA kormányáétól és Obamáétól is sok tekintetben –, attól féltek, hogy Orbán számára Horthy egyfajta példaképpé vált, és vissza akarja hozni az egypártrendszert Magyarországra.

Schmidt: De hát Horthy alatt nem volt egypártrendszer!  

Applebaum: Rendben. Azt gyanították, hogy Orbán egyfajta totalitarianizmust akar, és a tiltakozásnak ezt a szimbolikus formáját választották. Miért mosolyogsz, ez szerinted vicces?

Schmidt: Viccnek azért picit túlzás. De Magyarország egy szuverén állam. És azért vagyunk szuverének és szabadok, hogy ne más mondja meg nekünk, hogy mit kell a saját történelmünkről gondolnunk. 45 évig nem tudtunk a Horthy-rendszerrel foglalkozni, mert a szovjetek nem engedték. Most meg az amerikaiak nem engedik nekünk? De hiszen ez a mi dolgunk, ez a mi múltunk.”