Az egyház arra kéri az illetékes román hatóságokat, ne tekintsék megoldottnak a helyzetet. Emlékeztettek: többször megfogalmazták már, hogy az iskolaépületben – amely a Státus Alapítványé – működnie kell katolikus iskolának is. „Ha nem működhet, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti, ami senkinek nem állhat érdekében” – írták a közleményben. Leszögezték: nem mondanak le arról, hogy Marosvásárhelyen iskolája legyen az egyháznak. Úgy vélik, „az állami intézmények szakszerűségének hiánya és az emberi jogok semmibevétele miatt szenved jogfosztottságot az egyház, szenvednek a gyerekek, valamint a szüleik” – olvasható a közleményben.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonkezelője, a Státus Alapítvány 2014-ben kötötte meg a legutóbbi szerződést a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal. A megállapodás rögzíti, hogy az egyház tulajdonában levő iskolaépületen 2014 és 2019 között miként osztozik a helyi románok egyik elitiskolájának számító Unirea Főgimnázium és a Római Katolikus Gimnázium. A szerződés külön cikkelyben rögzíti: „Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti”.
Holló László korábban az MTI-nek elmondta: ha az egyház bejelentené, hogy a szerződést felbontottnak tekinti, a város nem tudná már törvényesen fizetni az iskolák számláit a közüzemi szolgáltatók felé, és az iskolaépület minden bizonnyal hónapokon belül áram és víz nélkül maradna. „Rendkívül kellemetlen, hogy egyáltalán ilyesmiről kell gondolkodnunk, de amennyiben az iskolánkat megszüntetik, a szerződés feltételeit nem tartották be” – fogalmazott szeptember elején Holló László.