Háromszáz év távlatából

„A királynő a töröktől meggyötört magyarság példájából megértette, hogy egy idegen kultúra rákényszerítése milyen elviselhetetlen lelki terhet rak egy nemzetre. Ezért arra törekedett, hogy az általa szorgalmazott nyugati modellre önálló, teremtő tettre felszólító ösztönzésként és ne másolandó késztermékként tekintsünk. Erre hajlandók is voltunk. A birodalomtól tanultunk, de őket is megtanítottuk arra, hogyan lehetnek bátrabbak, lazábbak, családiasabbak, hogyan teremthetnek élhetőbb közösségeket.

A királynő arra törekedett, hogy a közösen megélt tapasztalatok, a közös ellenség elleni harc egyszövetűvé szője birodalmát. Nem akart egyneműsíteni, nem akart uniformizálni. Nem hitt a ’one size fits for all’ elvében. Nem rombolta szét a magyarok politikai intézményeit, nem harcolt a szokásaink ellen és nem akart beolvasztani bennünket. Tisztában volt vele, hogy a szokások a közösség egymást követő nemzedékei által tovább hagyományozott társadalmi és kulturális örökség részei. Támogatta ezt az örökséget, amely identitásunk megőrzését, kultúránk fejlesztését szolgálta, mert feltett szándéka volt, hogy ebből a sokszínű hagyományból hozza létre az új minőséggé váló egységet.

Mária Terézia uralkodását az 1867-1914 közötti időszakhoz hasonlóan joggal tekinthetjük olyan aranykornak, amikor a törvény és a rend által garantált békében és biztonságban élhettünk. A királynő alattvalóira gyermekeiként tekintett, ezért gondoskodni akart jólétükről. Oltalmazni kívánta a szegényeket, gyámolítani az elesetteket. A kötelező elemi oktatásra a legnagyobb tudatformáló erőként tekintett. Eközben gondosan ügyelt arra is, hogy a régi és az új közötti kényes egyensúly ne boruljon fel. Pontosan tudta, sőt törekedett is rá, hogy az általa bevezetett újítások eredményeként a birodalom és benne hazánk átalakuljon. Fejlődésnek indultak a városok, megerősödött a polgárság, kialakult az értelmiség. Bár a vallási türelem majd csak fia és utódja uralkodásának eredményeként válik elfogadottá, már Mária Terézia is vallotta, hogy a lelkiismeret és a gondolkodás szabadságát a kölcsönös tisztelet alapján kell megközelíteni és hogy, az emberi méltóság és a társadalmi igazságérzet ugyancsak fontosak az államjó szempontjából.

Nagy királynőnk volt.”