A civilek Amerikája

„Egy reggel odaült az asztalunkhoz egy nő. Beszélgettünk, és egyszer csak megmutatta, hogy csövek lógnak ki belőle – mesterségesen táplálják, súlyos gyomorbaja van. A kezelőorvosa azt mondta, ne jöjjön a hurrikánhoz, mert veszélyes lehet az állapotára, de mindenáron itt akart lenni. Vagy írhatnék a kigyúrt, agyontetovált ötvenes férfiról, aki szabadságot vett ki, eljött Texasba, mindennap keményen végigdolgozta a napot, és amikor megkérdeztem, miért teszi, annyit válaszolt: mert szereti Jézust.

Szóval bőven lenne mit eltanulni Amerikától. A civilek önzetlenek, odaadók, és megbíznak a profikban, akik irányítják őket. Nem okoskodnak, nem keresik a kibúvókat, fegyelmezetten végrehajtják a rájuk szabott feladatot. Így hatékonyak is, és nagyon látványos, amit csinálnak. Munka közben végig jókedvűek, nyitottak és mosolygósak. Külön megható volt, mennyire fellelkesültek, amikor kiderült, hogy külföldről érkeztünk – nagyon hálásak voltak nekünk, hogy egy távoli országból odarepültünk segíteni. Lefotóztak minket, hogy hazatérve megmutassák a barátaiknak: külföldiek is tudnak az országot ért szerencsétlenségről. Biztos vagyok benne, hogy a barátaik is fenn vannak már régen az önkénteseket nyilvántartó listán, és csak arra várnak, hogy megcsörrenjen a telefonjuk: szükség van rájuk, indulhatnak ők is.

Hazaindulás előtt azon gondolkodtam: vajon egész Magyarországon mennyi önkéntest lehetne összeszedni ezeknek a mobil konyháknak az egyheti működtetésére?”