A migrációval kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, tudni lehetett, hogy nyáron fokozódni fog a nyomás, és most a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is segítik őket az embercsempészekkel karöltve emberiességi szempontok miatt, ami a frakcióvezető szerint álságos álláspont. Jelezte, hogy az európai közvélemény is megfordult ebben a témában, az olaszok pedig szigorúbb feltételeket szabtak az NGO-knak, mint amit a magyar civiltörvény előír.
Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nyugdíjasokra tett lenéző kijelentésével kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta, a Jobbik megjelenésével egy addig nem létező „kocsmapolitikai stílus” vonult be a politikai életbe, ami normális politikai erőnél nem képzelhető el.
A rendkívüli parlamenti ülés összehívásáról Kósa Lajos azt mondta, ebből az látszik, hogy hogyan működne Magyarország, ha a szocialisták irányítanák: Soros György összehívatja a parlamentet és megszavaztatja az embereivel, azt, amit ő akar. Jelezte: nem fognak elmenni a rendkívüli ülésre, mert „ha csak az ég a földdel nem válik egybe”, akkor semmi ok nincs arra, hogy nyáron összeüljön a parlament, a kezdeményezésen látszik, hogy „tiszta kamu az egész” – fogalmazott.