Futballontológia

„Hű, itt megint összegubancolódott minden. De hát a magyar futball jószerivel Puskásék óta ilyen, sorra gyártja az érthetetlen eredményeket, óhatatlanul is filozófust fabrikál a szurkolókból. Dzsudzsák kihagyott helyzete után kocsmák egész sorában elméletek születnek, már-már feszegetve az ontológia alapjait is.

Mert ha elveszítünk egy világbajnoki döntőt, rendben van – mármint nem a bukás –, hogy rögvest előállnak villavásárlással, ajándék Mercedesekkel és csak a jó fene tudja, még mivel. Vagy kikapunk Andorrától – mellesleg ezt igazán nem sok válogatott mondhatja el magáról –, a jó nép akkor is mögöttes titkokat keres, mint az ősember, ha valamit nem tudott megmagyarázni, és persze fejeket követel. A fejek aztán hullanak is, meg nem is, a kapitány kijelenti, vállalja a felelősséget, de hogy ez mit jelent, azt még a legöregebb magyar kocsmafilozófus sem tudja megmondani. Ha hozzátenné Storck, hogy le is mond, az igen. Az már valami. És az már megoldás. Igaz, nem biztos, hogy jobb ember jönne utána. Nem. Csak hitelesebb. Érdekes, hogy amikor többen is úgy éreztük, hülyén cserélt a kapitány, erre a behozott embere mindig ránk cáfolt, ránk, kétkedőkre. Általában gólt rúgott, s ilyenkor, különösen győzelem után, ki mert meg megszólalni, hogy kérem, itten valami szakmaiatlan történt. Mert itt bizony – minden mellékduma nélkül – az eredmény hitelesít. Vagy elvet. Elvet sunyiságot, simlit, analfabétizmust. Lehet valaki a világ legjobb edzője, ha csapata nem ezt igazolja. Márpedig most valami ilyesmi történt, valami égbe kiáltó baromság esett a magyar futball tekintélyén.”