Valamiért nem hisszük el, hogy képesek vagyunk megváltoztatni a rezsimet

„Rabok tovább című frissen megjelent, a mai magyar valóságra ijesztően hasonlító regényedben a kormány kitalálja, hogy újratemeti Mátyás királyt. A nagyszabású állami ünnepség reggelén bejelentik a fészekadót, amit 10 éven át kell fizetnie minden kivándorló magyarnak, továbbá kiderül, hogy fizetősek lesznek a gimnáziumok. Végül az ünnep során Hősök terén kitör a forradalom. Mondták már, hogy kösz, de inkább ne adj ötleteket?

Mondták. Amikor gondolkodtam rajta, hogy mi legyen a miniszterelnök ünnepi beszédében a nagy bejelentés, és kitaláltam ezeket, valami teljesen valószínűtlen, egyértelmű baromságot akartam írni, amiről ordít, hogy a kormány megőrült. Azóta két éve azért drukkolok, hogy nehogy tényleg elhangozzanak ezek a szavak, mert sajnos napról napra egyre kevésbé látszanak valószínűtlennek. A regénybe még 2015 elején, a legnagyobb slam poetrys fellendülés kellős közepén vágtam bele, és ugye a slam műfaja megköveteli, hogy az ember éjjel-nappal közéleti, politikai kérdésekkel foglalkozzon (főleg éjjel). Akkoriban rengeteg újságot olvastam, tüntetésekre, és a barátaim kisebb-nagyobb politikai rendezvényeire jártam, ismerkedtem, beszélgettem, azaz játszottam a tényekkel és a konteókkal. Sokkal szórakoztatóbb ötleteim is voltak, mivel lehetne egy népet még jobban megalázni, de tényleg úgy döntöttem, hogy egyelőre megtartom őket magamnak.

Úgy tűnik, elég hamar kiábrándultál, mert a regényben megjelenített forradalom minden, csak nem romantikus, sőt. Jól gondolom?

A regény írása közben nemcsak slammer voltam, hanem pszichológia szakos egyetemi hallgató is, akit elsősorban a szociálpszichológia érdekelt. És sajnos ez a tudomány az emberi nemből való kiábrándulás tudománya. A regényben csak annyit tettem, hogy végigondoltam, néhány számomra kedves ember hogyan viselkedne egy ilyen helyzetben, hogy rendeződnének át a prioritások. És eléggé tartok tőle, hogy valami ilyesmi bekövetkezik. Nem állítom, hogy a regényben felvázolt forradalom az egyetlen megoldás arra az egyre elkeseredettebben dühös kiábrándultságra, ami most az országnak azt a részét jellemzi, amelyet én látok. De egy fegyveres harcba torkolló tüntetéssorozat jelen pillanatban reálisnak tűnik. Annyi megvan, hogy elkezdtünk kiállni magunkért, de nem csináljuk elég erővel és következetességgel. Valamiért nem hisszük el, hogy képesek vagyunk megváltoztatni a rezsimet.

Szerinted mi lehet az oka, hogy kevés hozzá a hitünk?

Például az »egyik kutya másik eb« hozzáállásunk. Meg a 21. századi elkényelmesedés, az ember úgy van vele, hogy ő majd a laptopjával az ölében szépen végignézi-drukkolja a forradalmat, de odakint esik az eső, fúj a szél és túl sok a rendőr.”