„A legfontosabb fejlemény, hogy a Néppárt vezetője ugyan kiállt Orbán Viktor mellett, ám ez a kiállás finoman fogalmazva is felemásra sikeredett. A politikára figyelők nem véletlenül várták leginkább Manfred Weber néppárti frakcióvezető felszólalását, hiszen a »magyarországi helyzet« szombaton a Néppárt elnökségi ülésén is téma lesz.
Márpedig Weber – az úgymond kötelezőnek tekinthető frakciókiállás lájtosabb megvalósítását megelőzően – egyebek mellett azt is mondta a magyar miniszterelnöknek, hogy a Brüsszelről szóló nemzeti konzultáció Európa elleni hangulatkeltés.