„Az óceánon rájössz, mégsem vagy olyan hatalmas” – Méder Áron a Mandinernek

Az interjú kezdetekor itt hagyta a felesége a gyerekkel. A kisfiával fog interjút adni?  

Nagyon úgy néz ki! Kell neki egy öt perc, aztán elalszik.  

Oké, akkor addig játszunk egy olyat, hogy mondok egy szót, ön pedig rávágja, hogy mi jut róla eszébe. Mehet?  

Mehet.

A világkerülő szólóvitorlázó most lehorgonyzott, számára a család az első

Óceán.  

Uh. Hát igen. Ez egy kemény kezdés! Bevezetésnek jöhetett volna valami egyszerűbb is! Kapásból nyilván a vitorlázás jut róla eszembe. Az óceánt vitorlázva lehet igazán megismerni. Teljesen más a kapcsolat közted és az óceán között akkor, amikor mondjuk egy óceánjáró szállódahajóval járod szeled a hullámokat, meg akkor, amikor tudod: egyedül vagy egy kis hajóval, közel a vízhez és minden civilizáció több ezer kilométerre van tőled.  

Magány.  

Nem mindegy, hogy magányról vagy egyedüllétről beszélünk, mert például társas magányról is beszélhetünk. Érezhetjük magányosnak magunkat egy családban, egy közösségben vagy egy városban is. Magányt én nem sokszor éreztem az utam során. Ott voltak velem a delfinek és a madarak. Legtöbbször egyedüllétről volt szó, de az pozitívan töltött fel. A magány az nálam egy negatív töltetű érzés, amivel leginkább akkor találkoztam, amikor a hajón valamilyen műszaki probléma ütötte fel a fejét, vagy megbetegedtem és nem volt mellettem senki.  

Méder szerint az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. Az egyedüllét pozitívan tölthet fel. 

Hal.  

Makan ikan. Indonéz nyelven így mondják azt, hogy hal és étel. Bizonyos kultúrákban a hal, az étel és az élet jelentése nagyon hasonló. Nem véletlen, hogy Jézusnak is egy erős szimbólum. Számomra is az egyébként. Rengeteg halat ettem az utazásaim során, hiszen az óceán közepén minden hal ehető. A part közelében már vannak mérgező halak, és csak a helyiek tudják, hogy melyik ehető és melyik nem. Legtöbbször damillal, horoggal fogtam halat, de volt, hogy szigonypuskával lőttem tarkón őket. Az ember ráér ilyenkor gyakorolni. A repülőhalakat pedig csak össze kellett szedni a fedélzetről egy-egy éjszaka után.  

Otthon.  

Család. Budapest. Újpest. Imádom a családomat és ahol élünk! Itt a Duna, a Farkas-erdő, minden sportban a legjobb az Újpest. Nekem mondjuk már kicsit az Adria is otthon, mert nagyon sokat vitorlázok ott is.

Carina. Sokszor úgy beszél a hajóról, amivel megkerülte a földet, mint egy személyről. 

Igen, ő a társam. Ő az én kis hatméteres vitorlásom, ami már akkor is kopott volt, amikor megvettem. Na meg az is látszik rajta, hogy három évet mentem vele a Föld körül.  

„Sokszor szigonypuskával lőttem tarkón a halakat.”

Korábbi interjúiban említette, hogy nem volt semmi extra oka annak, hogy nekivágott a nagy útnak. Nem akarta megmenti a Föld anyát, semmi ilyesmi. Mégis milyen emberek mennek neki egy hatméteres kopott hajóval a végtelen óceánnak? Milyen ember volt az indulás pillanatában?

Kellett hozzá egyfajta bátorság, céltudatosság, eltökéltség. Mindenki mondta, hogy ne induljak el, mert már az Adrián meghalok. Átjárt egy fiatalos lendület és hit. Akkoriban volt bennem egy nagyon erős kíváncsiság, szerettem volna kipróbálni, milyen érzés sokat egyedül lenni.  

Csinált valamilyen pszichés, lelki ráhangolódást a nagy kalandra?  

Én már jóval az indulás előtt a hajóban aludtam. Napközben a hajón pakolásztam. Nem akartam az utazáson agyalni. Rengeteg teendő volt még a start előtt, ezért szerencsére tényleg nem is nagyon maradt idő magamra és a gondolataimra. Utána persze volt bőven. Szóval nem volt semmi extra lelki ráhangolódás. A barátok meg a család elbúcsúztattak, elmentem templomba, aztán indultam.  

Vallásosnak tartja magát?  

Római katolikus vagyok, de persze az egyház minden tanával nem tudok egyetérteni. Ez nem is arról szól. A hajómon ott volt a Biblia. Hiszek Istenben.  

Találkozott Istennel az óceánon?

Az óceán hatalmas ereje, a viharok, vagy akár a szélcsend, amikor napokig jóformán egyhelyben állsz, mindenkiben tiszteletet ébreszt. Rájössz, hogy mégsem vagy olyan hatalmas. Az emberek azt gondolják a világukban, hogy baromi nagyok. A vitorlázás is egyre inkább a verseny irányába megy, ami arról szól, hogy te legyél a legjobb, a legnagyobb. A vitorlázás azért ennél jóval többről szól. Nem véletlen, hogy a legtöbb hajós ember vallásos. Valakihez muszáj fohászkodni egy-egy rázósabb vihar alatt. A lényeg, hogy az óceánon rájössz, olyan kicsike vagy, hogy ezt az erőt nem tudod legyőzni, csak elfogadni és együtt lenni vele. Így van ez Istennel is.  

Melyik a legdurvább viharos sztorija?

Amikor Carinával nagy 45 csomó feletti szelekkel támadó viharokba keveredtünk, akkor le kellett venni minden vitorlát általában és rögzíteni a kormányt. Volt olyan, hogy aludtam, jött egy furcsa nagy hullám és a hajó úgy megborult, hogy az árboc érintette a vizet. Elárasztotta a víz a kabint, jó pár dolog tönkrement. De az is megtörtént, hogy eltörött az árbocom, és egy hetet úgy kellett vitorláznom Marokkóig. Na de elnézést, egy pillanat, el kell ringatnom a gyereket.  

„Az óceán erejét nem tudod legyőzni, csak elfogadni és együtt lenni vele.”

Belőle is nagy hajós lesz, ha már most szoktatják a hullámok természetéhez!  

Hát igen. Bármi megeshet.  

Most, hogy elaludt, kellene csinálnunk egy képet gyerek nélkül is.  

Rendben! A hajam hogy áll? Nem fésültem meg reggel…

Ahogy láttuk, nézett már ki rosszabbul is.

Méder Áron valahol az óceán közepén a földkörüli utazása alatt. 

Milyen hatással volt önre ez a földkörüli utazás?  

Amikor hazajöttem, volt bennem egy nagy kavarodás. Sokat gondolkoztam azon, hogy folytatom ezt az életet, bár többször is benne volt a pakliban, hogy ott ragadok valamelyik országban, ahol kikötöttem. Fidzsin például fél évet voltam. Szóval persze jó volt újra látni a családot meg a barátokat, de az elején tiszta káosz volt. Annyira más volt itthon az élet. Rögtön nem lehetett volna folytatni, hiszen a hajó már egy roncs volt. Száz helyen volt befoltozva a vitorla, több betömött lyuk volt a hajón is, még a kormányrudam is eltörött, oda egy baltanyelet tettem a helyére. Volt bennem egy vágy a folytatásra, de nem voltam kész én se és Carina se.  

Miben változott?

Jobban bízok már az életben és a gondviselésben. A személyiségem nagyon erősen megváltozott. nagyon sokat voltam egyedül egy kis hajóval a végtelen óceánon. Empatikusabb lettem, elfogadóbb, nyitottabb. Én úgy érzem, az előnyömre változtam. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle.  

„Nagy kavarodás volt bennem, amikor hazajöttem.”

Ön szerint minden emberben megvan a kalandvágy?  

Ez egy tulajdonság. Valakiben több van, valakiben kevesebb. Egyesek nagyon durván keresik a kalandot. Vannak akik, teljesen függők. Ismerek olyanokat is, akik a nyugodtabb életet szeretik, de szerintem a rekreáció iránti vágy mindenkiben megvan. Fél napot vagy egy órát mindenki szeret vitorlázni. Én szeretem az izgalmakat. Rengeteg kalandon túl, most kicsit visszább vettem, máshol tartok.  

Lehorgonyzott?  

Hát igen, láthattátok. Most a kisfiam és a feleségem a mindenem, bár pénteken elmegyek azért két hétre az Indiai-óceánra. Most ez jelenti a maximumot. Másfelől én ebből élek. Vitorlásoktató, túraszervező vagyok.  

Egyszer még nekivágna egy újabb nagy kalandnak?  

Vannak még érdekes részei a világnak, ahol még nem voltam. Egyszer megkerültem a Földet, utána pedig az Atlantin és a Csendesen is átkeltem. Szóval mennénk, remélem lesz még rá lehetőségünk. Láttam olyan gyerekeket, akik a vízen nőnek fel, olyan családokat, akik egy hajóban élnek. Ez nem feltétlen jó szerintem, amíg a fiunk egész kicsi.

„Rengeteg kalandon túl, most kicsit visszább vettem.”

Mi az a legnagyobb gondolat, üzenet, amire rájött a földkörüli utazása során?

Rengeteg helyen kikötöttem, és megdöbbentett, hogy az angolok, a franciák meg a hollandok elfoglalták a fél világot és mennyire könyörtelenül gyarmatosítottak és gyilkoltak is, ha ellenálltak. Baliban például kiszálltam a hajóból, és szinte az első dolog, amit megláttam, hogy ki volt rakva, itt a hollandok tízezer ártatlan embert lemészároltak. Ilyeneket láttam mindenhol. Mi persze mindig csak a náci Németországról hallunk. Franciaország egy idegen kultúrát szinte eldózerolt. Megérkeztem például a Marquesas-szigetekre, ahol kétszáz évvel ezelőtt körülbelül 150 ezren laktak ott, most azonban csak ötezren. Miért? Mert megjöttek a franciák, hozták a betegségeket, az alkoholt, gyilkoltak, betiltották a tetoválásokat, a kultúrájukat.

Az utazás során rettenetesen örültem neki, hogy magyar vagyok, hogy mi nem gyarmatosítottunk. Az emberek meghallották, hogy Kelet-Európa, akkor imádtak, boldogan fogadtak. Az angolokra, franciákra azért máshogy néztek. Megtapasztaltam, hogy Bob Marley és a reggae összeköti a világot, mindenhol ismerik. De viccen kívül, én mindennek láttam az árnyoldalát is. Nem úgy, mint egy sima turista, aki ki sem lép a hotelből. Rájöttem, hogy feszültségek mindenhol vannak a világban. A legtöbb helyen sokkal durvábbak, mint itthon. Mi nagyon szerencsések vagyunk. Függetlenek... Ráadásul velünk még nem is történt olyan nagy tragédia, mint egyes nemzetekkel. Az utazásom során egyre jobban tudatosult bennem, hogy jó hely ez a Magyarország! 

Fotók: Földházi Árpád