A székely autonómia Trianon egyfajta revízióját is jelenti – Bakk Miklós a Mandinernek

Iszik egy Heinekent?

Köszönöm a provokatív kérdést. Ilyen korán nem sörözök...

Csak mert legutóbb épp a Csíki Sörről szóló cikkét szemléztük. Tényleg magyarságot árul Lénárd András a Csíki Sörrel?

Erről azon kívül, amit leírtam, nem sokat tudok mondani: szerintem túlmoralizálni ezt a dolgot nem érdemes. Itt egy piaci harcról van szó, amelynek a marketingeszközei olyanok, amilyenek.

De sikeres volt ezek szerint a marketingstratégia, mert más székelyföldi termékek, például a Góbé termékek nem lettek ilyen híresek Magyarországon.

Azért van különbség, mert a Góbé termékeknek nevezett termékek tényleg helyi termékek, a Csíki Sör meg nem kifejezetten egy helyi sör. Mondjuk, egy helyi vállalat készíti, de nem igazán a kézműves sör-kategóriába tartozik, a vállalatnak pedig van egy holland tulajdonosa is, tehát nem sorolnám a kimondottan helyi termékek közé. Kétségtelen, hogy a Csíki Sör-ügy megszólította az embereket, és ez nem más, mint székelyföldi lecsapódása a globalista multi és helyi termelők vitájának. De nyilván az a közvélemény nem látta át egyértelműen ezt a dolgot. Nem volt ennek egy szakszerű közgazdasági vitája, ami szerintem Magyarországon megtörtént volna, ha van egy ilyen konfliktus. Az viszont biztos, hogy a Csíki Sör melletti kiállás összekapcsolható a székelyföldi regionális mentalitás kialakítására tett törekvésekkel és a régióépítéssel tágabb értelemben véve.

*

Hogyan látja, lesz húsz éven belül székely autonómia?

Ez a kérdés kapcsolódik világfolyamatokhoz is. Egyrészt ahhoz, hogy mi lesz az Európai Unió jövője, másrészt általában a globális világtrendekhez. Most, a XXI. század első-második évtizedétől kezdődően valamiféle nemzetállami reneszánsz van kibontakozóban: a nemzetállamok próbálják megszerezni azokat a hatalmi centrumokat és jogosítványokat, amelyekkel védeni tudják a társadalmaikat a globalizációval szemben.

Ezzel ellentétben a kilencvenes években két olyan tényező is volt, ami pozitívan hatott az autonómiatörekvésekre: egyrészt a kilencvenes évek elején megjelent az a felfogás, hogy a kisebbségi jogokba integrálhatók a kollektív jogok, és ezen keresztül az autonómia is elérhető. Később pedig, amíg még az Európai Unió egysége nem kérdőjeleződött meg olyan mértékben és formában, amiként ma, addig az egyik fontos Európa-vízió, a régiók Európája is segítette az autonómiatörekvéseket.

Mára viszont mintha két forgatókönyvre, a „nemzetek Európájára” és a „föderális Európára” szűkültek volna a lehetőségek.

Így van.

Gondolja, hogy vissza lehetne hozni a „régiók Európája” víziót? A Brexit után ismét függetlenségre vágyó, vagy legalábbis az EU-ba húzó Skócia példája mintha felvillantaná ezt a lehetőséget.

Igen, Skócia, Katalónia, satöbbi... De ezek olyan típusú kihívások, amelyek az angol államot, illetve a spanyol államot érik, és nem lehet tudni, hogy ezek az államok hogyan reagálnak, az ő reakciójukat az EU hogyan reagálja le, és az egészből az európai egységre nézve mi lesz. Az esetleg kiváló Katalónia és Skócia kapcsán is felmerült, ugye, a kérdés, hogy hogyan lehetne az így létrejövő új állam az EU-nak a tagja. Erre vonatkozóan az EU nem hozott döntést: pedig a döntése tulajdonképpen állásfoglalást is jelent abban, hogy ezeket a devolúciós folyamatokat milyen mértékben támogatja.

Az EU intézményeinek nincs bátorsága a nemzetállamok dolgába ilyen módon belenyúlni?

Nincs bátorsága és nincs hatalma sem.

Ez látszik is Romániában: a román állam egyre erőteljesebben lép fel az autonómiatörekvések ellen. 

A székelyek részéről is felmerült, hogy az EU-t valahogy be kellene vonni az ügybe: két európai polgári kezdeményezést is indítottak.

Az egyik kifejezetten Székelyföldre vonatkozik: a célja az, hogy az EU hozzon létre külön támogatási rendszert a kohéziós politikán belül azon régiók számára, amelyek kulturális entitásként is léteznek.

Ezt viszont elutasították.

Elutasították, de a fellebbezés még folyik.

Ön szerint jó stratégia ez a kezdeményezés? Nem olyan egy kicsit, mintha árulkodnánk az óvónéninek?

A helyzet az, hogy amíg a létező hatalmi rendszer fennáll, és Románia úgymond birtokon belül van, addig napirendre sem lehet tűzni ezt a kérdést. A stratégiai kérdés most az, hogy hogyan lehet elérni, hogy reális tárgyalási kérdéssé váljon a székely autonómia. Erre vonatkozóan viszont nincs egyetlen nyerő stratégia. Több stratégiai eszköz kell, és mindegyiket vasként a tűzben kell tartani, hogy képletesen fejezzem ki magam, és e forró vasakkal kell lesni a megfelelő pillanatot, a kedvező kontextus kialakulását, amikor is ezek az eszközök konvergensen alkalmazhatók. Először is: kell egy pártpolitikai eszköz, vagyis, hogy a parlamentben legyen képviselete a magyaroknak, illetve Székelyföldnek. Ez azonban nem tudja önmagában elérni, hogy tárgyalási kérdéssé váljon a székely autonómia. Aztán mellette kell lennie egy mozgalmi komponensnek, ami legalábbis kétágú. Az egyik egy tömegmozgalmi tényező, olyasvalami, amilyet a Székely Nemzeti Tanács próbál kialakítani, ez eddig sikeres volt. A másik inkább egyfajta civil jogvédő mozgalmi komponens, amelynek létrehozásában az erdélyi magyar társadalom eddig gyenge volt, mégpedig azért, mert a civil társadalmat az RMDSZ demobilizálta. Az RMDSZ valami olyasmit mondott – rejtői stílusban fogalmazom újra –, hogy „fiúk, üljetek csak nyugodtan otthon a flekketeken, mert azért vagyunk érdekvédelmi szervezet, hogy mindent elrendezzünk.” Tehát összekapcsolták az érdekvédelmet a politikai ideológiával. A részéről ez logikus álláspont is volt: mivel a román nemzetállam sajátos alkotmányos és egyéb törvényi előírásaival kitüntetett pozíciót biztosított a nemzetkisebbségi korporatizmusnak, az RMDSZ érdekelt is lett ennek mindenáron való megőrzésében. Az eredmény: jó egy évtizeden keresztül úgy érezte, hogy gyengíti a román mainstream pártokkal szembeni pozícióit, ha vannak kontesztáló civil mozgalmak, hiszen akkor mindig felhozható, hogy nem ő egyedül képviseli a magyarokat, mert – lám! – vannak más hangok is. Ez a dolog mára megszűnt, látszik, hogy a civil érdekérvényesítésnek és jogvédelemnek is van terepe és lehetnek eredményei. A kolozsvári háromnyelvű névtáblák ügye is ezt látszik bizonyítani. A harmadik komponensnek pedig a román-magyar államközi viszonyt mondanám.

Ezt hogy értékeli most?

Ez is összefügg az európai kontextussal is. Igazából a román-magyar alapszerződésben megvannak azok a mechanizmusok, amelyeken keresztül ezeket a kérdéseket lehetne tárgyalni. Másrészt viszont az alapszerződés értelmében ezek a mechanizmusok egyoldalúan lebéníthatóak: a kisebbségi vegyesbizottságban gyakorlatilag minden kérdés áll, mert Románia nem érdekelt benne. Mindenesetre az alapszerződési keret is az egyik stratégiai eszköz. És akkor ott van még az EU irányába való „óvónénis följelentés”, ami egyébként összekapcsolódik a civil jogvédő mozgalommal. Az is nagyon fontos, hogy az erdélyi magyarok és a Székelyföld kérdését kiragadjuk a román parlament politikai erőteréből abban az értelemben, hogy ne csupán a parlamenti pártok közötti egyezkedésnek legyen a tárgya e kérdés. Ebből a szempontból fontos lenne belső stratégiai szövetségeseket találni. A kibontakozóban lévő, de még nem intézményesült, illetve lassan, ellentmondásosan épülő Transzszilván Mozgalom egy ilyen lehetőség. Ez tulajdonképpen az erdélyi régió egészének az érdekét akarja újrafogalmazni, és az élén erdélyi románok állnak. Ezt egy olyan pártban próbálják sokan elképzelni, amely a magyar közbeszédben az ún. vegyespárt fogalmában jelenik meg, tehát nem egy etnikai alapú, etnikai érdeket előtérbe állító pártként, hanem annak regionális alapú meghaladásaként kell elgondolni.

*

A Felvidéken, illetve Szlovákiában az MKP-hoz képest sikersztorinak tekinthető a Most-Híd. Lenne esélye Romániában is egy hasonló vegyes kezdeményezésnek?

Magyarországról nézve adódik ez az összevetés a Most-Híd és a most még hipotetikus Transzszilván Párt között, de egyáltalán nem azonos a két helyzet. Ugyanis a Most-Híd tulajdonképpen egy országos mainstream párt akar lenni, az érdeke pedig az, hogy betagolódjon a szlovákiai fősodorba, és abban képviselje valamennyire a magyar érdekeket. De a fősodorba való betagolódás tulajdonképpen a szlovák nemzetépítésbe való betagolódást is jelenti, tehát ebből a szempontból a Most-Híd legitimálja a szlovák nemzetépítést is.

még ha jelen pillanatban még nem is tudjuk, hogy mi lesz ennek a kimenetele. Valami olyasmi akar lenni, mint ami Észak-Olaszországban a Lombard Liga volt, amely szemben állt Dél-Olaszországgal, és adott esetben akár az elszakadásig menően felvetette régiójának a kérdést. A Transzszilván Mozgalomban van egy civil szervezet is, az Erdélyi Demokratikus Liga, és van egy kis helyi párt is, amely fölvállalta, hogy hálózattá épül Erdélyben, erdélyi párttá fejleszti magát. Ez a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja, amely román és magyar tagsággal rendelkezik, és felvállalni látszik a transzszilván tézist, amely három pontban foglalható össze. Először is: Erdély egy olyan sajátos régiója Romániának, amely mindenképpen jogosult arra, hogy valamiféle önállóságra tegyen szert – ez gyakorlatilag az adott államjogi kontextusban Trianon egyfajta revízióját is jelenti. A második tézis: Erdély társadalma három nyelv és három kultúra egyenértékűségén alapszik: ez a román, a magyar és a német. A harmadik: Erdélynek saját belső regionális struktúrája van, amely kapcsán elváratik, hogy bármilyen Bukarestből kiinduló regionalizációs törekvés tartsa ezt tiszteletben.

Akkor lehet mondani, hogy ez az a közös minimum, ami a különböző autonómiakoncepciókban közös?

Hát, attól függ, hogy kifejezetten a székelyföldi autonómiáról beszélünk, vagy az egész Erdélyt magába foglaló transzszilván koncepcióról.

A kettő mennyiben kompatibilis?

Ebben a három tézisben kompatibilis. A kérdés az, hogy a Transzszilván Mozgalom ezen kis csoportjai – amelyek egyelőre Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Brassóban alakultak meg – hogyan mennek tovább. Ha párttá alakul, akkor e pártot fel kell építeni szervezetileg is, és ennek során jócskán van arra is esély, hogy útközben eltér az eredeti ideológiájától. Már a mostani Szociáldemokrata Párt (PSD) ideológiai műhelyében is felvetődött az a kérdés, hogy az erdélyi románok körében nagyon erős az erdélyi identitás, amellyel megkülönböztetik magukat a Regáttól. Egyértelmű, hogy a Kárpátok vonala hatalmas kulturális törésvonal: gyakorlatilag Közép-Európát választja el a Balkántól. És ez nem csupán kulturális kérdésekben – például az építészetben – tükröződik, hanem a mentalitásban is, így például az idegenellenességre vonatkozó közvélemény-kutatásokban is látszik. Látszólag az erdélyiség ellen szól, például, hogy a cigánykérdést hogyan látják. Cigányellenesség mindig is volt Romániában, de különböző hátterekkel. Erdélyben a társadalmi távolságok a helyiek és a cigányság között sokkal nagyobbak, mint a Regátban, ahol nem igazán lehet megkülönböztetni az elszegényedett román lakosságot a cigány lakosságtól. De ezt csak példaként mondtam. A lényeg, hogy annak ellenére, hogy a román nemzetállamnak van egy százéves története, a homogenizáció nem volt olyan erős, hogy ezt a különbséget el tudta volna tüntetni. Ezek a különbségek most egyre inkább tudatosulnak, érdekes módon éppen az európai integráció kapcsán, amely felvet számos területfejlesztéssel kapcsolatos kérdést: hova teszünk pénzeket? Leglátványosabbá ezt a kérdést az autópályaépítés tette Romániában, ugyanis nem volt világos stratégia. Egyrészt volt egy olyan projekt, ami kimondottan a bukaresti kormányelit tengerpartra való utazását segítette, és elhanyagolódott az a stratégiai szempont, ami helyi érdek is: hogy az autópályának az a feladata, hogy elsősorban Nyugat-Európához kösse Romániát. Ebből következett az, hogy jelenleg is kis külön szakaszokban építik az autópályát. Nos, ezek a dolgok egyre inkább megjelennek a médiában és a közvéleményben, és felerősítik azt a különbséget, ami a mentalitás szintjén mindig is megvolt.

*

A politikai realitása sokkal nagyobb lenne egy olyan autonómia-jellegű intézménynek, amelyben az erdélyi románok is benne vannak, tehát Erdély mint földrajzi egység lenne az alapja, nem?

Igen, ha sikerül egy erdélyi politikai arénát kialakítani, amelyben ugyan a magyarok szintén kisebbségben vannak, de ez mégis gyökeresen más helyzet lenne...

A székelyek ezt elfogadnák?

A székelyeknek is el kell fogadniuk, nyilván, ezt a folyamatot. A székelység szempontjából a kérdés az, hogy miképp definiálják önmagukat. Egy távolra szakadt magyar kisebbségnek vagy egy történelmi erdélyi közösségnek? Amennyiben történelmi erdélyi közösség voltukra sikerül egyfajta politikai identitást felépíteni, akkor ebből természetesen adódik a közeledés a politikai transzszilvanizmushoz. A probléma, hogy a szászság, illetve a németség kiesett ebből a hármasból, pedig ők egy mérséklő elem voltak ebben a háromosztatú erdélyiségben – nélkülük nehezebb ezt felépíteni, de a transzszilvanizmus hivatkozik rájuk. Ez azért fontos, mert egyben hivatkozás arra, hogy itt volt egy olyan politikai rendszer, ami gyakorlatilag egy belső konföderáció volt Erdélyben, amelyből a románok a középkorban kiszorultak, de ez nem jelenti azt, hogy maga a rendszer meghaladott. Egyszerűen, a feudalizmus korában a dolog úgy alakult, hogy a románságnak nem volt nemesi elitje, illetve ami volt, az beolvadt a magyar nemesi elitbe.

És mennyiben érvényes a másik verzió, ami szerint elszakadt magyaroknak tekintik magukat? Most már egyszerűsített honosítást is kérhetnek – ön például élt ezzel a lehetőséggel?

Igen, van magyar állampolgárságom, most szereztem – korábban nehéz lett volna, mert én nem akarok eljönni Erdélyből. De az állampolgárság egy másik kérdés. A 19. században az állampolgárság még szorosan összefüggött a nemzetállam iránti lojalitással és az államnak fontos identitásbiztosító szerepet juttatott. A mai globális világban viszont már sokkal lazább kötőelem. De az én elméletem szerint van egy másik, kvázi jogi kötelék, ami már a régiók Európájához köt, ezt én rezidencialitásnak nevezem, tehát az a jogi, közigazgatási kötelék kezd fontosabb lenni, amely a lakóhelyéhez, régiójához köti az embert. Ennek az ára az, hogy az állampolgárságnak a lojalitás- és identitáseleme visszaszorult. Otthon Erdélyben is volt vita egyébként erről: sokan a kettős állampolgárság lehetőségéből azt vonták le, hogy ez tulajdonképpen ellehetetleníti az autonómiát, mondván, hogyan adjon a román állam autonómiát egy olyan területi egységnek, ahol idegen állampolgárok sokasága lakik? Ezek az idegen állampolgárok ugyanakkor román állampolgárok is, és rezidencialitásuk és egy csomó minden oda köti őket.

Akkor a magyar állam nem tett keresztbe azzal az autonómiának, hogy könnyített eljárásban ad állampolgárságot a külhoni magyaroknak?

A terület kiürítése szempontjából esetleg igen.

Ennek látszanak nyomai?

Nem tudjuk, mert nincs mivel összehasonlítani: nem tudjuk, hogy kettős állampolgárság hiányában milyen mértékű lenne az elvándorlás Székelyföldről.

Az állampolgársággal választójog is járt: mennyire akarnak beleszólni a székelyek a magyar politikába?

Szerintem ezt csak hosszabb távon tudjuk majd megítélni, ehhez több választás szükséges. Egyelőre a választási részvételben és az eredményében csak egyfajta hála és elismerés tükröződik az iránt, hogy a Fidesz lehetővé tette a kedvezményes honosítást. De ez csak az adott pillanat műve, nem lehet tudni, hogy hosszabb távon hová fog vezetni. Európában nem példa nélküli, hogy a határon kívüliek is szavazhatnak, az viszont különleges, hogy a határon túli magyaroknak nincs külön választókerületük, így be kell kérezkedniük valamelyik magyar pártlistára.

Mégis mit szólna a román állam, ha magyar választókerület lenne az országukban? Állna a bál, nem?

Ez nem azt jelentené, hogy Magyarország a területén kívül, extraterritoriális módon megszervezné az ottani szavazást. Ez a diplomáciai testületek feladata lenne, de ezek viszont nem alkalmasak arra, hogy tömegesen begyűjtsék ezeket a szavazatokat. Vagy levélszavazással is meg lehetne oldani, hogy egy külön kerület legyen, ez viszont leszakítaná a határon túli magyarokat a magyarországi pártokról.

*

Az ön által említett Transzszilván Mozgalom honnan venne el szavazatokat? Az erdélyi magyar pártoktól? Vagy a nagy román pártoktól?

Egyiktől is, másiktól is. Nyilván az RMDSZ nem igazán érdekelt egy ilyen párt létrejöttében. Ez valószínűleg meg is fog látszani, ha tényleg sikeres lesz ez az építkezés. Az RMDSZ érzékeli ezt a transzszilván szellemiséget, és egyelőre megpróbálja a saját vitorlájába fogni ezt a szelet. Most az utolsó kampánya is az erdélyiségre volt rászervezve. Csak amikor konkrét döntéseket kell meghozni, akkor az RMDSZ-nél mint a román pártrendszer egyik mainstream kispártjánál mindig az dominál, hogy Bukarestben kell osztozkodni.

Nem diszkreditálja az RMDSZ-t a magyar szavazók szemében, hogy a román kormánnyal időnként lepaktál? A másik magyar pártot, az EMNP-t meg a Fidesz támogatja Magyarországról. Mennyiben tudnak így a határon túli magyar pártok hitelesek maradni? Nem lehet, hogy egy székelyföldi huszonéves inkább az USR-re szavaz, mint az RMDSZ-re vagy az EMNP-re?

Ez már folyik. A legutolsó választáson nagyon sok magyar fiatal az USR-re szavazott, nem az RMDSZ-re. Az is egy helyi pártból, a bukaresti önkormányzati választáson jól szereplő erőből nőtte ki magát, ideológiai arculata pedig olyan eklektikus, mint az LMP-é. Bár az USR még az út kezdetén van, már szembesül azzal a problémával, hogy nem lehet más a politika.

Az első országos választáson majdnem 9 százalékot szereztek, azért ez elég jó eredmény.

Kellett ehhez egy nagy mennyiségű protestszavazat. Azzal, hogy az USR is betagozódik a mainstream pártok közé, ezt a kört nagyon nehéz lesz bővíteni. Hogy mennyire lesznek sikeresek, nem tudom, ám problémáik ugyanazok, mint az LMP-é. Az első lépéseik nagyon ígéretesek voltak – például engem is hívtak, mint románul is publikáló kisebbségi szakembert...

Nem ment?

Nem politizálok. Csak írásban. Pártpolitikában nem veszek részt, nem lépek be egyetlen pártba sem. Beszélgettem viszont az USR szervezőivel: az értelmiségi középosztályból próbálnak helyi véleményvezéreket megragadni, akik felépítik a párt helyi szervezeteit. Sikerült elég jó arcokat megnyerniük maguknak – de mondom, ez csak az első lépés, nem garancia még semmire.

Tudják tartani magukat ahhoz, hogy nincs összefogás a többiekkel?

Egyelőre. Kiderül majd. Az USR példája azért fontos, mert a párttá alakuló Transzszilván Mozgalom ugyanezekkel a problémákkal fog majd szembesülni, bár nekik merniük kellene kisebbeknek maradni, az erdélyi kereteken maradni, különben Híd-Most lesz belőlük.

Most a román szélsőjobb is összefogott. Érzékelik a zavart az erőben?

Romániában a szélsőjobb más kérdés, mint Magyarországon. A román politikusok az elmúlt években azzal bizonygatták a román politika európaiságát, hogy nálunk nincsen szélsőjobboldali párt. Aki viszont közelről ismeri a román politikát, az látja, hogy azért, mert a szélsőjobboldali politikusok rendesen szét vannak terítve az összes mainstream pártban.

Ezt a politikusok ki is használják, többen kipróbálták magukat a politikai paletta két-három pártjában is: és a második párt után is vígan befogadják őket egy harmadikba is.

*

Hogyan muzsikál Klaus Iohannis az eddig hivatalban töltött két év alapján? Mivel ő szász származású, esetleg reménykedhettek benne a magyarok, hogy kisebbségi kérdésekben melléjük áll?

Annak idején volt egy székelyföldi magyar értelmiségi kezdeményezés Johannis támogatására vonatkozóan, amit én is aláírtam. Akkor – és ez fontos elem –, amikor az RMDSZ, ha nem is nyíltan, de Victor Ponta elnökválasztási kampányát támogatta. Tehát az volt, hogy akkor támogassuk Iohannist. De Iohannisról akkor már lehetett tudni, hogy ki ő, tulajdonképpen azért támogattuk, mert a kisebbik rossznak tartottuk. Kisebbségi ígéreteket tőle nem várunk, nem is kaptunk, de ennek ellenére az ország normalizálódása szempontjából Iohannis volt a jobb jelölt. A Iohannis-jelenség lényege, hogy ő egy olyan kisebbségi jelölt volt, aki mögül eltűnt egy kisebbség. Ő egy itt maradt szász, akinek a származása egy politikailag használható címke, de mögötte nem egy olyan választási bázis, tömeg áll, amely erősen etnikailag definiálná magát – ellentétben a magyar politikusokkal, akik mögött ott van egy etnikai választótábor. Ő a saját etnicitása címkéjével szabadon gazdálkodik, és azt is látni kell, hogy ő a szászság azon részéhez tartozik, amelyben hagyományosan erősebb a magyarellenesség. Amióta ugyanis a Habsburg-ellenesség a magyar történelemben megjelent, akkor a szászok mindig egy kicsit Habsburg-pártiak voltak akkor, amikor a magyarok a Habsburgokkal szemben álltak. Fontos és döntő mozzanat volt 1876, amikor a magyar közigazgatást a dualizmus idején egységesítették: akkor eltörölték a szász és a székely autonómiát. A székelyek számára ez nem jelentett problémát, a szászokat azonban szembefordította a magyarsággal. Többek között ezért döntöttek úgy 1918-ban, hogy támogatják Erdély egyesülését Romániával. Summa summárum, Klaus Iohannisban kitapintható ez a hagyományos, nem magyarbarát szász álláspont.

Merkel befolyásolja őt vajon?

Nem tudom. A román nyilvánosságban meg-megjelenik ez a dolog, hogy milyen jó, hogy van egy olyan államelnökünk, aki közvetlenül tud Merkellel tárgyalni és vele a „német szívbéliség” hangján érintkezni. Az elején érzékelhető is volt egy ilyen dolog, de most úgy érzem, hogy Németország és Románia kapcsolata nem melegedett annyit. Én azt vélem ebből kiolvasni, hogy Németországot nem hatja meg különösebben, hogy a maradék szászság egy képviselőjéből – aki egyébként románnak határozza meg önmagát – elnök lett.

Nem is szavazták volna meg elnöknek, ha azt mondja, hogy német.

Hát nem, de ő szereti hangsúlyozni is, hogy ő egy szász eredetű román. És a román nemzetállam szimbolikus javai iránti elkötelezettségét alá is húzza különböző alkalmakkor. Demonstratíve ebben túl is megy azon a protokolláris kötelezettségen, amely az államfőtől hivatalosan is el lenne várva.

*

Iohannis egyik fontos témája a korrupció elleni küzdelem volt. Bár a DNA már az előtt is létezett, hogy ő elnök lett, de most egyre inkább jellemző, hogy politikai szerepvállalással vádolják a DNA-t, legutóbb például Băsescu korábbi elnöknek volt egy ilyen megszólalása. Igaz, hogy a korrupcióellenes ügyészség valójában egy politikai szereplő?

Nehéz ezt megítélni. Nem politikai abban az értelemben, hogy nem kimondottan politikai érdekek vezérlik. De az bizonyosnak látszik, hogy nem jó a büntetőpolitika egységéből kiragadni és egy külön ilyen szervet létrehozni. Romániában azért hozták létre a korrupcióellenes ügyészséget, mert az európai integráció során a nagy mértékű korrupciót látta az integráció legfőbb akadályának az EU. Ez egyébként az autópályaépítés kapcsán is látszott: nálunk az autópálya olyan ügy, mint Magyarországon a négyes metró. Fajlagos költségeit tekintve Romániában drágábbak az autópályák, mint Németországban vagy Ausztriában.

De az egy amerikai ügy volt.

Csak az észak-erdélyi, a Bechtel úgy ment oda az amerikai kormány által támogatottan.

A rendes ügyészség alkalmas lenne az ilyen korrupciós ügyek kezelésére?

Csak bizonyos korrupciós ügyek tartoznak a DNA-hoz: a köztisztségek viselőinek egy meghatározott körét érintők, amennyiben a vélelmezett korrupció meghalad egy összeghatárt. Viszont amíg ez az összeg nincs bizonyítva, a DNA maga dönti el, hogy milyen ügyet kezd vizsgálni. Viszont ez az eléggé önkényes döntés is a média napirendjére emeli az ügyet, és ezáltal politikai is ez a döntés...

Mert gyanakodhat nagyobb összegre is.

Igen. Ez azt jelenti, hogy a korrupcióellenes ügyészségen egy ilyen vélelmezett összeghatárral bárkit fel lehet jelenteni, vagy ki lehet hagyni a DNA vizsgálatából. Az érintett személyi kör is pontosan meg van határozva, mégis vannak ügyek, mikor kisebb városok polgármesterei ellen is eljárást indít a DNA, pedig csak a municipiumokban lenne hatásköre. Az, hogy ezek a határok ilyen meghatározatlanok, már önmagában politikaivá tesz egy korrupciós ügyet.

Mennyire magas az emberek ingerküszöbe Romániában a korrupcióval kapcsolatban? Ez annak kapcsán érdekes, hogy a korábban is korrupciós ügyekről elhíresült PSD nagyot nyert a decemberi választáson, aztán amikor pár héttel később hoztak volna egy jogszabályt, ami alapján könnyebb lett volna megúszni az ilyen ügyeket, akkor egyből tömegek mentek tüntetni az utcára.

Ezt a kérdést követi az a másik, hogy a többség, amely megszavazta a szociáldemokrata pártot, mennyire azonos azokkal, akik kimentek tüntetni. Szerintem ez két különböző tábor.

A korrupció társadalmi gyakorlat is, főleg Románia esetében – ez a balkáni térséggel összefüggő kulturális gyakorlat.

A korrupción kívül van egy újabb közös pontja a magyar és a román politikának. A lex CEU annyira megihlette Victor Pontát, hogy egy hasonló törvényjavaslatot nyújt be a külföldi egyetemekkel kapcsolatban. Tényleg az a célja ezzel, hogy a Sapientiát kicsinálják? Vagy így akarja megmenteni a saját haldokló politikai karrierjét, miután már a pártjából is ki akarták vágni?

Nem hiszem, hogy a Sapientiára vonatkozna, egyáltalán nem azonos a CEU és a Sapientia ügye. A Sapientia teljes mértékben egy román jogi személyiségű magánegyetem, akként van akkreditálva, amelyet a romániai magyar egyházak alapítványa tart fenn. Tehát nem állnak fenn olyan kétértelműségek, mint a CEU és a Közép-európai Egyetem kapcsán. Az egy másik kérdés, hogy itt fennáll egy olyan érdek, amely egy antiglobalista politikai irányzat felépítésére irányul. Ezt viszont csupán eszmékkel, elvont fogalmakkal nem lehet elvégezni, mert az eszméket az emberek nem értik, az eszméket ezért meg kell jeleníteni valamilyen formában, perszonalizálni kell. A sorosozás Romániában is erről szól. Itt látja szerintem Ponta a kitörési pontot a saját politikai jövője számára.

*

A közelgő francia elnökválasztás eredménye mennyire lesz meghatározó a román-francia kapcsolatokban? Egyáltalán tényleg jó a két ország kapcsolata, vagy ez inkább egyoldalú szimpátia Románia részéről?

Románia tagja a frankofón országok közösségének, aminek a magyarázata, hogy az első világháború után – de már korábban is – kialakult egy érdekközösség Franciaország balkán-politikája kapcsán, ami egy erős francia-irányultságot alakított ki a román külpolitikában. Erre nagyon sokáig építettek, de én úgy látom, hogy Franciaország elveszítette az érdeklődését Románia iránt, és Románia sem annyira Franciaország felé keresi már az európai kitörési pontot. Ez Traian Băsescu idején vált véglegessé, aki az amerikai kapcsolatokra tette a hangsúlyt, felismervén, hogy a NATO számára fontos támaszpont lehet Románia, ami részben be is jött. Aztán jött Klaus Iohannis, akivel szemben az elvárás az, hogy Németország felé javítsa a kapcsolatokat. Románia nyugati kapcsolatai pluralizálódtak.