Tarlós a metróbalesetről: Meg kell várni a vizsgálatok végét

2016. december 06. 10:28

A főpolgármester a Klubrádióban arról beszélt: az előzetesen megfogalmazott vélemények helyett meg kell várni a vizsgálatok végét a hétfői metróbaleset ügyében, ugyanis egyelőre felderítetlen az oka.

2016. december 06. 10:28

Tarlós István szerint az előzetesen megfogalmazott vélemények helyett meg kell várni a vizsgálatok végét a hétfői metróbaleset ügyében, ugyanis egyelőre felderítetlen az oka. Budapest főpolgármestere a Klubrádió kedd reggeli műsorában elsőként sajnálatát fejezte ki és mielőbb gyógyulást kívánt a 2-es metróvonalon történt balesetben megsérülteknek.

A főpolgármester elmondta: a baleset ügyében az üzemeltető BKV mellett a közlekedési hatóság is vizsgálatokat végez, a rendőrség pedig nyomoz. Számára az a legkülönösebb a balesetben, hogy az állomáson bent lévő szerelvényt egy másik egyszerűen utolérheti – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy az Alstom-szerelvényekkel kapcsolatban a Metróért Egyesület pénteken levélben fordult hozzá, Tarlós István azt mondta, nem érti, hogy miért nem az üzemeltetőnek küldték. A Városháza sem megelőző karbantartást, sem pályamunkát, sem diszpécseri tevékenységet nem végez, ha valamilyen problémát észleletek azt az üzemeltetőnek kellett volna jelezni – tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy a levelet hétfőn vette kézhez, két hétig nem dolgozott ugyanis bokatörése miatt. 

Tarlós István ellenzéki kijelentésekre reagálva közölte: az Alstom-szerelvényeket akkor kellett volna kritizálni, amikor 2005-2006-ban megrendelték ezeket a szerelvényeket és leszerződtek rájuk. Ellenzéki politikusok megpróbálnak összefüggést teremteni olyan estek között, amelyek között semmiféle összefüggés nincs – fogalmazott. Van az új 4-es metró, egy felújított 2-es metró és van egy negyven éve avuló, „teljesen lerobbant állapotban lévő” 3-as metró, amivel 36 évig nem csináltak semmit. Az esetek között nincs összefüggés, ez egy erőltetett politikai retorika - jelentette ki a főpolgármester.

Azt mondta, a 4-es metróban legutóbb egy papírdarab miatt keletkezett füst, a 3-as metrón nem történt baleset, a hétfői, a 2-es metróvonalon történt esetnek pedig egyelőre felderítetlen az oka.

A 3-as metróvonal infrastrukturális felújításáról szólva a főpolgármester arról beszélt, hogy egyesek foggal-körömmel védik a mérnökárat messze meghaladó árajánlatokat, és ugyanúgy védik a felújítási keret felső limitjét. 137,5 milliárd forintból nem lehet 170 milliárdot kifizetni, mert az fedezet nélküli kötelezettségvállalás lenne – hívta fel a figyelmet Tarlós István. Úgy fogalmazott: „amíg ez a folyamat tart, hogy konokul ragaszodnak egyesek a 137,5 milliárdos felső limithez, és (...) konokul védik az ezt messze meghaladó árajánlatokat, addig a főváros tehetetlen helyzetben van önhibáján kívül.” (MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dvorino
2016. december 06. 14:10
Ezeket a szerelvényeket a Tarlósék vették át (2012 szeptemberében állt az első szerelvény forgalomba). Az Örs vezér terén tartott ünnepélyes eseményen beszédet mondott Tarlós István főpolgármester és a következőket mondta: „egy új kor modern, elegáns és kényelmes járműve indul ma útjára, szolgálja majd napi szinten az utazók kényelmét, új igényszintet és új szellemiséget hozva a peronokra. Mostantól kezdve nem kell majd szégyenkeznünk, nemzetközi szinten is magas minőségű, elegáns, tiszta, minden igényt kielégítő, mondhatni nagyszerű járművek várják majd a peronon az embereket.” Egyébként én úgy tudom, hogy az előző városvezetés által kötött szerződést az Alstomal a jelenlegi vezetés felbontotta, és 2011 júliusában megváltozott tartalommal újra hatályba léptette. Kérdem én, ki is volt a főpolgi Budapesten 2011-ben, ki is volt kormányon 2011-ben, ki is írta alá a szerződést ami már megfelelt a Nemzeti Közlekedési Hatóság előírásainak? Egy bíztos nem a Demszky, de nem is a Medgyessy sőt még a Gyurcsány sem!!
Hunyadi Mátyás
2016. december 06. 11:26
És jegesedésre, meg levelekre utalgatni szerintem nevetséges. Az összes vonat ill. villamos ugyanilyen körülmények között közlekedik. Pl. a villamos a hűvösvölgyi vagy a farkasréti vonalon. A vonatok meg szinte mindenhol.
Hunyadi Mátyás
2016. december 06. 11:23
Tapasztalatom szerint a metrók úgy üzemelnek, hogy két szerelvény között legalább egy állomásnyi távolság legyen. Ez teljesen érthető dolog. Diszpécseri hiba, hogy az ütközés második szerelvényét egyáltalán engedte elindulni amíg nincs megfelelő távolságban az első szerelvény, de vezetői hiba, hogy a második szerelvény nem tartott legalább 500-600 méter távolságot az elsőhöz képest. Az Őrsvezér-tér és a Pillangó utcai megálló között a pálya jól belátható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!