A Népszabadság bezárása még nem az előadás, csak a főpróba?

A Rajk László Szakkollégium négy tűzközelben lévő embert ültetett le egy asztalhoz. Pető Péter, a Népszabadság – legújabb névjegye szerint – felfüggesztett főszerkesztő-helyettese, Tamás Ervin, a lap volt főszerkesztő-helyettese, Gazda Albert, a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Origo és a Cink egykori főszerkesztője és Gerényi Gábor, a Mandiner ügyvezetője, az Index egyik alapítója arról beszélgettek a Népszabadság felfüggesztése kapcsán, mégis mi az isten történik most a médiában.

Mi lesz a Népszabadsággal?

A Horánszky utcai szakkollégium jóindulatúan is csak félházas rendezvényén Pető Péter a Népszabadság bezárásával indított. Elmesélte, hogy a legutolsó, múlt szombati lapszám szerkesztése az ő nevéhez fűződik: azon a péntek estén tizenegy óra után, a Magyarország-Svájc futballmeccs miatt kifejezetten későre esett a lapzárta, ő kicsit még bent is maradt a szerkesztőségben, hogy felcímkézze babzsákját a hétvégi költözéshez. Másnap reggel aztán a sportrovatos Hegyi Iván telefonált neki, hogy nagyon nagy baj van. „Én meg arra gondoltam, hogy biztos elírtuk valami liechtensteini bokszoló nevét.”

De nem. A sztori innentől ismert.

„Az egy innováció a 2010-es évek magyar nyilvánosságában, hogy egy újságot bezárnak, még a gyakorikerdesek.hu-n sem eddig volt erről topik. Kicsit gyorsabban vonult át rajtunk a történelem, mint mi azt felfogtuk volna. Egy irracionális helyzetben lehet, hogy irracionális vagy naiv döntéseket hoztunk” – értékelt Pető Péter, aki a mai napig rossz viccnek tartja, hogy a lap bezárását gazdasági okokkal magyarázták: „Nyilván minden gazdasági problémákkal küszködő munkaadónak az az álma, hogy felmentse mind a nyolcvan dolgozóját a munkavégzés alól, de még fizesse a bérüket egy hónapig. Emberkínzás kategória, hogy a munkatársakat bizonytalanságban hagyják.”

Pető Péter elmondta, hatalmas bátorság kell ahhoz, amit most a Népszabadság újságírói csinálnak: bár felmondhatnának, nem teszik, bár a top újságírók elmehetnének, nem teszik – együtt marad a kollektíva, mert az erősek csak így tudják megvédeni a gyengéket. „A Népszabadságban komplett életek vannak. Felnőtt életemben egyetlen napot sem dolgoztam máshol. Nehezen fenntartható idegileg, érzelmileg ez a mostani helyzet. Ahhoz, hogy mindenki tisztességgel távozni tudjon, az kell, hogy együtt maradjunk. Az egység erőt ad.” Elmondta azt is, hogy nincs köze a Népszabadság-ügyhöz annak a friss, általunk is megírt hírnek, hogy tíz munkavállalót rendelt be munkára a Mediaworks: „Nincs arról szó, hogy ne lenne egységes a szerkesztőség, ők nem Népszabadságot fognak készíteni, hanem olyan kiadói projekteket, amiket már korábban is elkezdtek.”

Pető Péter szóba hozta a legfrissebb pletykát, mely szerint a Magyar Időköt tulajdonló Liszkay Gábor venné meg a lapot Heinrich Pecinától Mészáros Lőrinccel közösen, hogy aztán felélesszék a múlt szombat óta nem megjelenő Népszabadságot, de már jobboldali beállítottsággal. „Mulattató lenne látni, kik hajtják végre a Népszabadság jobbratolását főszerkesztői és rovatvezetői szinten. Az új főszerkesztő beköszöntője kortörténeti dokumentum lesz” – jegyezte meg Pető Péter.

Gazda Albert, a Magyar Nemzet főmunkatársa erre reagálva arról beszélt: hacsak nem valami irdatlan nagy trollakcióról van a háttérben, nem lehet véletlen, hogy a Mediaworks felfüggesztésről beszélt a Népszabadság leállításakor. Arról van szerinte szó, hogy a név a kiadónál maradjon, a Népszabadság brand és a lap 40 ezres példányszáma ugyanis elég erős ahhoz, hogy még pár évig el lehessen adni vele egy lapot dacára a printmédia világszerte tapasztalható példányszám-esésének.

Honnan lesz pénz újságírásra?

„A nálam is piaci fundamentalistábbak használták korábban a médiapiac kifejezést. El kell felejteni ezt, legalábbis a közéleti lapok esetén. A magyar piaci viszonyok nem teszik lehetővé közéleti lap piaci körülmények között lévő működését” – ragadta meg a szót Gerényi Gábor. Az Index-társalapító Mandiner-ügyvezető felidézte: két nyereséges lap volt a kilencvenes években, a Népszabadság és a HVG, akik aztán hatalmas benézésekkel elbukták nyerő pozíciójukat a kétezres évekre.

Az már az Index időszaka volt: „Az első felében feljöttünk, a másodikban kaszáltunk.” 2010 óta viszont senkinek nem dolgoznak már a piaci viszonyok, amiben szerepet játszik a kormányzati hirdetések unfair elosztása is. Gerényi Gábor megjegyezte: nem egyszer előfordult, hogy még a Klubrádió is több állami pénzt kapott, mint a permanensen kormánypártizott Mandiner. „Ha a piac nem hajlandó megfinanszírozni, azt kell kitalálni, hogy ki állja a számlát. Az állam? Valamiféle sajtóalap? Az olvasók? Ha a Népszabadság 40 ezer példányban elkel, az azt jelenti, hogy van rá igény. A 888 számait nem ismerem, de valamiféle igény biztosan van arra is.”

„A klasszikus nagyszerkesztőségi modell elbukott, ma már kicsi és mozgékony csapatokra van szükség” – vette át a szót Gazda Albert. Pető Péter vitába szállt ezzel: a kis szerkesztőségek hiába állítanak elő remek tartalmakat, nem jó minőségbiztosítói a demokráciának, az ugyanis, hogy egy lap „nagy”, nyomatékot ad a szavainak, mondta.

A Népszabadság, mint nagy lap szerepét a lap felfüggesztett főszerkesztő-helyettese a valóság megírásán túl abban is látja, hogy sztorikat szállított a tévéhíradóknak, további emberekhez eljuttatva mondjuk Rogán Antal helikopterezését vagy Matolcsy György legújabb botrányát. Tamás Ervin felidézte: ő még egy gyár élén állt, utóda egy manufaktúrát vezet, ma ugyanis negyedannyian dolgoznak a Népszabadságnál, mint az ő idején. Szerinte egy mértékadó, ideális nagy lap dolga, hogy a hírek közlésén túl elemezzen, utánamenjen a dolgok hátterének. Egy ekkora szűrőn nem mennek át olyan álhírek vagy téves információk, amik egy kis lapokból álló médiapiacot fél óra alatt végigszántanak.

Ki áll az egyes lapok mögött?

A beszélgetés egyik legizgalmasabb része azután alakult ki, hogy Gerényi Gábor bedobta: a hirdetési keretek különböző oligarchamegállapodások mentén alakulnak ki, így a kérdés már csak az, ki van az egyes lapok mögött. Gazda Albert szerint például azt, hogy Simicska Lajosé a Magyar Nemzet, tudjuk. Sőt. „Úgy tudjuk, hogy tudjuk, ki építi a kormányközeli sajtóbirodalmat 888-astul és origóstul, a TV2-től úgy tudjuk, hogy Andy Vajnáé.” Konkrét, néven nevezhető tulajdonviszonyokat nem tudunk, senki nem áll ki nagy büszkén, hogy enyém a lap, enyém a profit.

„Heinrich Pecinát láttam, ő létezik” – szólt ekkor közbe Pető Péter. „Én Simicskát is láttam, ő is van” – jött a válasz Gazda Alberttől. Ha pénzt nem lehet keresni rajta, mindenki próbál más előnyöket kicsikarni egy lappal, vette vissza a szót Gerényi Gábor: „Vicces volna, ha csak négy-öt ellenérdekelt oligarcha birtokolná a sajtót, akkor egymás ügyeit nagyon alaposan feltárhatnák.” Majd hozzáfűzte hogy a média és a politika totális, kölcsönös korrumpálódása miatt simán mondhatjuk, hogy Magyarország olyan, mint egy mini USA.

Ha már oligarchák, szóba került, hogy miért nem mentette meg az MSZP a Népszabadságot. „Nincs a szerkesztőségben olyan, aki szeretné, ha az egy szocialista vagy egy szocialista alapítványi lap legyen. A szocik sok dologban hibásak, de ebben pont nem. A legjobb újságíróink valószínűleg aznap mondtak volna fel, amint átvette volna a lapot az MSZP” – mondja Pető Péter. 

Gerényi Gábor szerint az MSZP körüli oligarcháknak kutya kötelessége lett volna, hogy a 2010-es bukást követően finanszírozzák a lapot, ám ezt mégsem tették meg, a pénzüknek inkább ilyen-olyan szigeteki offshore-paradicsomokban találtak helyet. „Erkölcsileg ez a borzasztó, Simicska Lajos ilyen szempontból pozitív hős. Nem vonult el a vagyonával, a 2002-es bukást követően folytatta a médiája finanszírozását egészen addig, amíg újra kormányra nem kerültek.” Tamás Ervin elmesélte, hogy korábban „zacskós pénzek” mentek a baloldalon, főként a személyes hála jeléül, de jele sem volt olyan stratégiailag végiggondolt, intézményes keretek között zajló projektnek, mint a Simicska-birodalom, nem beszélve arról, hogy a balos oligarchák lap helyett inkább focicsapatot vettek.

Van-e politikai nyomás?

Politikai nyomás mindig van, mondta az egyébként mandineres moderátor, Szászi Áron kérdésére Pető Péter. „A telefonálgatás hagyján, ott ki lehet nyomni a piros gombot. A bíróságra való konstans beidézésnél viszont nincs piros gomb.” Gazda Albert pedig felidézte, már origós főszerkesztősége alatt elkezdődött valamiféle tapogatózás a politika részéről, de nyomásnak ezt azért még nem nevezné.

„Evidens volt, hogy a Telekomról nem mi rántjuk le a leplet” – mondja az akkori tulajdonostól érkező gazdasági nyomásról. Elmesélte, hogy akkori munkája során találkozott ugyan párszor politikusokkal, akik ajánlottak az Origónak szerintük érdekes témákat, ám ezekből elmondása szerint soha nem születettek cikkek, ő főszerkesztőként ugyanis nem tartotta érdekesnek őket. Utódja, Sáling Gergő is így járt el szerinte. „Ki gondolta volna akkor, hogy a Simicska Lajos tulajdonolta Magyar Nemzet lesz egyszer a sajtószabadság kis szigete?” 

Gerényi Gábor arról beszélt, hogy a Mandinert nem nagyon bántották, de beszólogatnak azért. „Nincs mivel nyomni, pénzt nem adnak, akkor mivel nyomnának?” 

Van-e még sajtószabadság?

Felmerült, van-e még egyáltalán sajtószabadság, ha mindenki ilyen negatívan látja a helyzetet. „G. Fodor Gábori értelemben van sajtószabadság, hiszen vannak blogszájtok, tudunk írni oda, van mindenoldali lap. Szerintem ma magyar sajtó is csak részben van, a nyilvánosság olyan mértékben strukturálódott át, hogy a tények nélküli politikát mesélik csak el” – mondja Pető Péter. Ajtók sora záródik be azon médiumok előtt, akik a valósághoz közel igyekeznek bemutatni egy-egy adott sztorit, mesélte. Szerinte ezt mutatta meg a migránskampány is: nem volt más sztori, amit el lehetett volna mesélni. „Korlát, kontroll és gátlás nélkül mesélik el ugyanaz a történetet. A magyar nyilvánosság sokkal nagyobb csapdában van, mint amibe a Népszabadság került.”

Gazda Albert ekkor közbeszólt: volt már olyan a magyar nyilvánosságban, hogy csak egy történet volt, ám azt akkor nem hitte el senki. Az újságíró nem a 888, a Magyar Idők vagy éppen az Origo tartalma miatt tartja félelmetesnek a jelenlegi médiahelyzetet: „A kormányoldal szerint ma nem az van, hogy vagyunk mi és vagyunk ők, hanem az, hogy csak mi legyünk. Nem tartom kizártnak, hogy az, ami a Népszabadsággal történt, nem maga az előadás volt, hanem csak a főpróba.” Tamás Ervin örülne, ha a jobboldali lapok nem feltétel nélkül a rezsimet szolgáló lapok lennének, hanem a jobboldali kormány szellemiségét osztó, ám vele kritikus hangnemet megütni képes orgánumok. 

Mi lesz Simicskával?

A  beszélgetés vége felé Kiss Brigi, lapunk egyik szerkesztője rákérdezett Gazda Albertnél a Simicska-médiában zajló leépítésekre. Gazda elmondta, a Magyar Nemzet most hajt végre olyan dolgokat, amiket tíz éve meg kellett volna lépniük. Sokkal nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni az online-ra, ez a célja a print és az online szerkesztőségek integrációjának. Munkatársunk visszakérdezett, nem arról van-e szó, hogy Simicska elkezdte előre kiporciózni a pénzt, ám Gerényi Gábor közbevágott: „Simicska mindig beosztja a pénzét.”

Gazda Albert még azt is elmesélte, hogy Simicska Lajos akkor találkozott vele egy rendezvényen, amikor Vona Gáborral, a Jobbik elnökével is. „Az, hogy Vonával találkozott, abból hír lett, abból, hogy velem, nem.” Mint elmondta, kifejezetten elszántnak látta Simicskát a beszélgetés alatt, és bízik abban, hogy még sokáig finanszírozza sajtóbirodalmát. Majd végszóként visszatért a Népszabadság ügyére: „A történelem ritkán gyorsul fel nagyon. Ez nem az a pillanat volt.”

*

A nyitóképen a Fedél Nélkül egyik árusa árulja a mai népszabadságos kiadást.