Trócsányi László arról beszélt: a sztálini rendszer nem egyszerűen a jogállamisággal szakított, hanem az egyéni felelősség elvével, az európai és egyetemes emberi civilizációnak egyik alapvető vívmányával. Emlékeztetett, hogy a szovjet büntetőtörvénykönyv 1934 után külön tényállásként rögzítette, ha valaki „a nép ellenségének családtagja” volt.
Ez a megfélemlítés új fokozatát jelentette. Az embert már a saját családja sem védhette meg – mondta, utalva arra, hogy a szovjet úttörők elé olyan gyereket állították példaként, aki saját édesapját tagadta meg és jelentette fel, mert kulák volt. Emlékeztetve arra, hogy az alaptörvény nemzeti hitvallása kimondja: „tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését”.
Megemlítette: embermilliók érezhették úgy, hogy a 20. század soha véget nem érő sötétséget és szenvedést hozott számukra, miközben ugyanez a század soha nem látott technikai fejlődést, jólétet hozott más embermilliók életében. Azt mondta, a történelem misztérium; kötelességünk szemlélni a titkot, és még inkább kötelességünk emlékezni az áldozatokra, együtt érezni a „megalázottakkal és megszomorítottakkal”.