Orbán a maga módján ügyes

„Hiába a piszkos cukrászda, a rozsdás keverőgép és a pult mögött korhadó fagylaltporos zsák, Illés bácsi olyan nosztalgikus húrokat pengetett meg a választópolgárok tömegeiben, hogy azok hirtelen jobban kezdték szeretni, mint korábbi bálványukat, Tibi Atyát. Illés bácsit nem azért imádják, mert gyanús tisztaságú, silány porfagyit kapar ki a rozsdás üstből, hanem mert ahogy beszél, mintha visszaforgatná az idő kerekét, megfiatalítva azokat, akik igazából már sose lesznek fiatalok. Ezért cserébe pedig az is benyeli az undorító fagyiját, aki abszolúte észrevette, hogy csótány van a keverőgépben.

Orbán azokat a boldog időket idézte föl ezzel a szövegével, amikor még annyi néger sem grasszált Magyarországon, mint manapság, a megcélzott hallgatóságának pedig 80 százalékkal volt kevesebb a ránca és 90-nel több a haja. Hogy most sincs sokkal több más színű járókelő, és hogy aki megtehetné, azonnal átköltözne bármelyik elnégeresedett európai városba? Nem számít. A lényeg itt a látszat ellenére nem is annyira a színesbőrűzés és a homogén utcakép védelme, hanem azoknak a régi szép időknek a felidézése, amikor még tényleg így gondolkodott sok-sok magyar, talán a többség is, de ami sokkal fontosabb, amikor még feszesebb volt az érintettek melle és bicepsze.

Orbán Illés bácsi furfangos cukrászember, hiszen azokhoz a választópolgárokhoz beszél, akik nemhogy nem jártak még soha nyugat-európai városban, de esélyük sincs arra, hogy valaha is járjanak, mégis úgy kezdi a szövegét, hogy »Mindenki menjen el egy nyugat-európai városba és sétáljon végig a főutcán«. Nagy franc, ugye?”