Nincs lehetőség elitcserére
Noha sokan más véleményen vannak; a huszadik század elitje sem volt sokkal sikeresebb, mint a mai – vélte Ungváry Krisztián. Ugyan a két világháború között az ország gazdasági sikereket ért el, az akkori elit sem tudta bővíteni sorait. A további bővülést ráadásul a zsidótörvények is akadályozták. Inkább a korlátozott lehetőségek – s nem is feltétlen az antiszemitizmus – kényszerítették rá Nobel-díjas tudósainkat már akkor is, hogy külföldre menjenek. „Ez pedig mindig is így volt és így lesz.”
A kiutazási hullám megnehezíti a magyarok dolgát – értett egyet Feledy Botond is. Szerinte ugyanis a magyar elit egy része külföldre távozott, a visszaáramlás azonban még nem indult meg. Így elitcserére nincs lehetőség, mert túl kicsi a merítési háló. „Egy-egy cserét, valamint pár mezváltott játékos felküldünk a pályára”, így zajlik a látszólagos elitváltás nálunk – vonta le a nem túl derűs konzekvenciát Feledy Botond.
***
Fotó: Kincses Gyula.