Az Országgyűlés elnöke megbeszélésein hangsúlyozta, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként igyekszik elősegíteni az Európa és Afrika közötti együttműködés erősítését és kiszélesítését a politikai, a gazdasági, a biztonsági, valamint a társadalmi és szociális modernizációs területeken egyaránt. Mivel Dél-Afrika egyfajta kapuszerepet tölt be a térségben, és gazdasági súlyát jóval meghaladó nemzetközi befolyással rendelkezik, az országgal folytatott kétoldalú együttműködés multiplikátorhatású lehet, erősítve jelenlétünket az egész kontinensen.
Kövér meghívta kollégáit Magyarországra
Magyarország a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére 2014-ben kereskedőházi irodát nyitott számos afrikai ország mellett (Ghána, Botswana, Etiópia, Zambia) Dél-Afrikában is. A kereskedőházi partner az eltelt időszakban számos együttműködési projektet tárt fel és indított el a védelemgazdaság, a járműipar, az egészségipar, az élelmiszeripar és a mezőgazdasági technológiák területén. Az utóbbi években némileg visszaesett exportot úgy kívánják növelni, hogy ezzel hozzájáruljanak a helyi kapacitások fejlesztéséhez, ezen keresztül Afrika gazdaságának dinamizálásához a magyar technológia és innováció átadásával – olvasható a közleményben.