„Mindnyájunknak megvannak a politikai nézetei, elképzelései, kinek sarkosabb, kinek kevésbé sarkos. De megtanultuk, hogy olyan közegben mozgunk, ahol a politikát kiszűrjük a rendszerből, és a habzó szájú kommentárokat tanárként nem engedhetjük meg magunknak. Éppen ezért jöttek sokan közülünk zavarba, és érezték kellemetlenül magukat a felszólalók némelyikét hallgatva. Hiszen mi tanárként voltunk itt jelen, nem magánemberként. A szakmáért, mely nem viszi be az iskola falai közé a politikát, s hiszi, hogy a politikának sem szabad betörnie az iskola falai közé, s hogy mindez valami másról szól. Nem szeretünk mocskosfideszezni, nem szeretünk hazaárulózni, nem szeretünk aljasgyávázni, mert ez nem méltó. Mint ahogy nem méltó a demagógia sem, mely a beszédek többségét jellemezte. Ennél azért többre számítottunk. (...)
Az eszközeink nem elégségesek, s a változások nyomán már sem a rendszer, sem a személyi feltételek, de még a szellemi keret sem adja meg azt, amire szükség lenne egy nívós, modern, európai szintű oktatáshoz. És az olló szétnyílik lassan, olyannyira, hogy nem lehet összezárni: az iskola és a valóság, melyben gyermekeinknek boldogulnia kell, köszönőviszonyban sem lesznek egymással, és akkor itt állunk megfürödve. Hogy az olló két szárát igenis közelítsük, mi, pedagógusok, és sokan mások, akik ezt a kérdést szívügyüknek tekintik, ma itt álltak megfürödve az esőben. Nem akartunk politizálni. Nem akartunk kormányt dönteni. Nem akartunk kiabálni vagy hajigálni. Nem akartunk demagóg lózungokat. Mi csak azt akartuk, hogy lássa, aki segíthet; hogy lássa, akinek látnia kell, hogy baj van. Nagy baj van. És a jövő a tét, nem a kréta vagy a fénymásolópapír, nem a fizetés vagy a vakáció. Mi együtt szeretnénk működni, hiszen mi vagyunk azok, akik napi szinten megküzdünk a káosszal. MI vagyunk azok, akik a magyar emberek gyerekeivel a legtöbb időt töltjük napi szinten. MI vagyunk azok, akiké a felelősség: mi lesz belőlük. Belőlünk. És a tanárember olyan ember, hogy ha feladat van, akkor feladat van: nem nyugszik, míg végére nem jár. És nem csak szóval. Tettel is.”