Korrupció, egészségügy, oktatás
A Jobbik elnöke a korrupció címszó alatt a vagyonnyilatkozatok, a mentelmi jog és az elévülés kérdésével foglalkozna, az oktatásban pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését, a pedagógusok bérét és megbecsültségét, a gyermekek leterheltségét, a diplomás munkanélküliséget, a szakképzést, a szegregáció-integráció kérdését és az iskolai erőszakot jelölte meg problémás területként.
Az egészségügyről szólva az alulfinanszírozottságot tette szóvá és kifejtette: a háziorvosi rendszert „a szentlélek tartja egyben”, a mentőknél és kórházaknál hiányos a felszereltség, probléma a hálapénz és a várólisták, az egészséges fog mára luxuskérdés lett, és vissza kell szorítani a gyógyszerlobbit. A prevenció területén pedig a tömegsport szerepét emelte ki.
Vona Gábor beszédében kitért arra is: szerinte az Európai Unió beteg, a jelenlegi vezetői azonban életképes megoldások helyett a betegséget dicsőítik. Ők ostobák, aberráltak, bűnözők, vagy mindhárom igaz rájuk – jelentette ki, és célként fogalmazta meg egy erős, szolidáris, a nemzetek sokszínűségére épülő Európa felépítését. A hazai helyzetre vonatkozóan többször is a Jobbik kormányzókészségét hangsúlyozta, a baloldalt pedig unalmasnak minősítette, megjegyezve: „ha lelép, nem leszünk semmivel sem kevesebben”.
„Valódi néppárt”