Kellenek az átütő sikerek
Európa ma védtelen – mondta a külügyminiszter –, „hiszen legyengítettük a saját védekezési rendszerünket, ma Európa képtelen arra, hogy megvédje a külső határait. Ezért én azt gondolom, hogy Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy az EBESZ – amely egy rendkívül széles körű biztonsági szervezet, ahova mindenfajta kultúrából, vallásból, kereskedelmi, gazdasági integrációkból jönnek tagállamok – összefogja a civilizált világnak ezt a részét, és egyesítsük az erőfeszítéseinket a terrorizmussal, a terrorral, és azon belül is az Iszlám Állammal szemben”.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy „ha nem érünk el átütő sikert rövid időn belül az Iszlám Állammal szemben, akkor az egyre több területet fog elfoglalni, egyre több embernek kell elmenekülnie, akkor pedig Európa nem fogja bírni a nyomást és destabilizálódik. Ezt pedig el kell kerülni”.