Az LMP szerint a kormány nemet mondott arra a szakszervezeti kérésre, hogy kezdődjenek tárgyalások a minimálbér létminimumhoz való felzárkóztatásáról, ezért 2018-ban sem lesz elég 8 óra munka ahhoz, hogy legalább a megélhetéshez szükséges pénzt meg lehessen keresni.
Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bértárgyalások utolsó fordulóján sem sikerült minden fél számára elfogadható minimálbér-emelésben megállapodni, így a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség aláírása nélkül született egyezség a tárgyaló felek között.
Az LMP szerint elfogadhatatlan az, hogy a minimálbér a szegénységi küszöb alatt van, és nem biztosít a megélhetéshez elegendő jövedelmet. Amióta a kormány megadóztatta a minimálbért, az OECD-országok közt Magyarországon kell a legtöbbet adózni a legkisebb bér után - olvasható a társelnök közleményében. Hozzátette: a vállalkozók terheinek növelése nélkül csak az adó-és járulékterhek csökkentésével lehetséges a minimálbér felzárkóztatása a létminimumhoz, amivel a minimálbér nettó értéke egy lépésben 90 ezer forint fölé nőhetne.
Megállapodás nincs, aláírás van
Bruttó 111 000 forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 000 forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten.