Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője szólt arról, hogy a fentiek szerint kicsúszott a társadalom kezéből az ország kormányzása, a legfőbb népképviseleti szerv, az Országgyűlés szerinte már nem az embereket képviseli, hanem üzleti és érdekcsoportok rendelik meg a jogszabályokat. Kijelentette: a jövő évi költségvetés elfogadásakor nem a kormány, hanem az állampolgárok pénzéről szavaztak, viszont ezek a források már nem a helyben élő emberek érdekeit szolgálják, nem sikerült átvinni azokat a módosító indítványokat, amelyek jobbá tennék a költségvetést.
Szerinte erről tanúskodik Szolnok térsége és a környező kistelepülések, a kivándorlási és az európai uniós statisztikák. Utóbbi a több mint 203 uniós régióból az észak-alföldi régiót a legrosszabb hét közé sorolta, amely azt jelent, hogy a legalacsonyabb egy főre eső nemzeti jövedelem ezekre a régiókra esik, Romániával, Bulgáriával állnak egy szinten - mondta. Példaként említette, hogy egy Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő állampolgár annyi pénzt tud költeni egy átlagos hónapban, mint egy moldáv állampolgár, egy XII. vagy II. kerületben élő annyit, mint egy svéd. Ha az ország fel szeretne zárkózni Európához, akkor más költségvetésre, más kormányzásra, parlamentre van szükség – hangsúlyozta.
Schiffer András májusban kezdte országjárását, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnokon kívül Jászberény, Kunszentmárton, Martfű, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Tiszafüred és Túrkeve településekre látogat el június 23-án és 24-én.