Egymást vádolják a pénzügyi felügyelet gyengesége miatt a pártok

2015. április 18. 14:49

Az MSZP szerint az MNB-nek el kell ismernie a felelősségét, a felelős vezetőknek, élükön Matolcsy György jegybankelnökkel, távozniuk kell. A Fidesz szerint viszont pont a szocialisták akartak gyenge pénzügyi felügyeletet csinálni. Szerintük jó döntés volt a PSZÁF-ot MNB alá rendelni.

2015. április 18. 14:49

Az MSZP szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése is igazolja azt a kritikát, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti tevékenysége nem volt megfelelő, ezért a szocialisták szerint vizsgálni kell a pénzügyi felügyeletet a brókerbotrány miatt.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón ezt azzal összefüggésben közölte, hogy az ÁSZ kedden közzétett jelentésében hiányosságokat tárt fel a pénzpiaci felügyeletet korábban ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működésében, egyebek között a fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti eljárásokban is. Az MNB 2012 és 2013 közötti működését és gazdálkodását, valamint a PSZÁF 2009 és 2013 közötti működését, tevékenysége MNB-be integrálását értékelő ÁSZ-jelentésről Burány Sándor azt mondta, a számvevőszék éppen az integráció területén állapított meg jogszabályi hiányosságokat. 

Az ellenzéki politikus szerint a PSZÁF MNB-be való beolvasztásával nem lett hatékonyabb a pénzügyi felügyelet, sőt a jegybank „asszisztált, falazott” százmilliárdok ellopásához.

A költségvetési bizottság vezetője felhívta arra is a figyelmet, hogy négy hónappal a Quaestor csődje előtt az MNB még megadta az engedélyt a cégnek a kötvénykibocsátások folytatására mintegy 70 milliárd forint értékében. Az a Windisch László írta alá a 2014. november 20-i dokumentumot, aki a felügyeletért felelős alelnöke a nemzeti banknak - mutatott rá. Burány Sándor kijelentette: a Magyar Nemzeti Bank felelős a kialakult helyzetért, és igaza van Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, aki április elején úgy nyilatkozott, a brókerügyben vizsgálni kell a pénzügyi felügyeletet.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, az MNB-nek el kell ismernie a felelősségét, a felelős vezetőknek, élükön Matolcsy György jegybankelnökkel, távozniuk kell, és a jegybanknak be kell szállnia a kárrendezésbe. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője elmondta, a nap folyamán Adolf Hitler-emléktúrát szervez a Betyársereg, amely „a Jobbik politikai szövetségese”, és Vona Gábor pártelnök három hónapja azt mondta a szervezet tagjairól, büszke rájuk mint honfitársaira. Közölte, elvárják Vona Gábortól, tegye egyértelművé, támogatják-e a Betyársereget, vagy elhatárolódnak attól, azt a múlt radikális „vadhajtásainak” tekintik-e.

Fidesz: A gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani

A gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani – reagált a Fidesz frakciója Burány Sándor szombati sajtótájékoztatójára, amelyen az ellenzéki politikus a pénzügyi felügyelet vizsgálatát sürgette. A Fidesz képviselőcsoportja közleményében azt írta: pénzügyi felügyelet 2013 előtti működéséről szóló számvevőszéki jelentés is megerősíti azt, hogy az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor 2013 októberével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) a Magyar Nemzeti Bank irányítása alá helyezte és abba beolvasztotta. A korábbi gyenge és szabálytalanul működő pénzügyi felügyelet megtartását akkor is egyedül a szocialisták és a Jobbik akarta – idézte fel a kormánypárt.

A Fidesz szerint a 2013-tól jegybanki irányítással megerősített pénzügyi felügyelet bebizonyította, hogy sokkal hatékonyabban képes észlelni és feltárni a pénzügyi szektor, a brókerpiac szabálytalanságait és azt az évtizedes pénzügyi korrupciót, amely a szocialisták kormányzása idején teljes nyugalomban működhetett. Emlékeztettek arra is: már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat is, amely a pénzügyi felügyelet további szigorítását és a befektetőpiac rendbetételét segíti elő, hogy soha többé ne történhessen meg az, hogy csaló brókerek évtizedeken át zavartalanul meglophatják az embereket. Hozzátették: bíznak abban, hogy a szocialisták és a Jobbik ezúttal a további szigorítás mellett állnak majd.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tabakur
2015. április 19. 11:52
Menjen mindenki a picsába! Jó öt éve van ez a kormány hatalomba. Mi a faszt csináltak eddig!?? A csontváz keresése helyett,meg a magánnyugdíj pénztár eltulajdonítása helyett az ellenőrzéssel is foglalkozhattak volna. Csak az a baj,hogy a lopási lehetőség nekik is jó volt. Bár ők a nemzetett akarják felemelni DE CSAK AZ UTÁN?HOGY TELE VAN A ZSEBÜK:ugyan azt a lopást fojtatják mint a szocik.Most meg visszafele mutogatnak! Fideszes hívők meg nyaljanak sót ha még most is ezeket a haramiákat védik.
Eltünt
2015. április 19. 06:38
http://kepfeltoltes.hu/view/150419/11033394_708547699270845_7357609785526886755_n_www.kepfeltoltes.hu_.png
Eltünt
2015. április 19. 06:18
Nagy kommunizmus bukása ,nagy rablás,nagy kommunista vezérek gazdaságba való beépülése,minden mozdíthatót értékek privatizálása szinte ingyen ,nagy összefonódások kisemberek át vágása nagy hazugságokkal 1989 kezdődött. Nagy inflációk 35% virágzása,nagy állami vagyonok át játszása,nagy munkanélküliség virágzása ,kádári figurák nagy meggazdagodása ideje 1994-1998 Nagy korrupciók virágzása nagy adósságok felszedése ,nagy csőd 2002-2010
Eltünt
2015. április 19. 06:04
Lapozzunk vissza a Simor idejébe minden korrupció szál hozzájuk vezet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!