A németországi helyzetet vázolva jelezte: Németországnak demográfiai okokból szüksége van bevándorlásra. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a menedék és a migráció eltérő tényállás. Véleménye szerint a törvényi szabályokat úgy kell alakítani, hogy a szakemberek bevándorlásának lehetségesnek kell lennie, de ezt le kell választani a menedék tényállásáról. A politikus a menedékjoggal való visszaélésnek nevezte, ha a menedéket nem fenyegetettség, hanem a remélt gazdasági előnyök miatt veszik igénybe.
Rogán Antal a témával kapcsolatban azt emelte ki: Európában közös megoldást kell találnia arra, hogy miként tudják egymástól szétválasztani a politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók kérdését. „Legyen egy országnak joga, hogy eldöntse, milyen formában fogad megélhetési, azaz gazdasági bevándorlókat” – mondta. Tavaly 45 ezren kértek Magyarországon politikai menedéket, közülük csaknem 20 ezer koszovói volt. Koszovó esetében azonban ma nem állnak fenn azok a politikai feltételek, hogy ott üldözésről lehessen beszélni – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. A jelenlegi európai és magyar joggyakorlat nagyon hosszadalmas a menekültstátusz elbírálását illetően – tette hozzá. Azt is mondta, hogy ha Európán belül gazdasági kérdéseket bevándorlással kell megoldani, akkor érdemes az európai országokon belüli munkaerő-áramlást előtérbe helyezni.
Az ukrán helyzettel kapcsolatban mindkét politikus elítélte Ukrajna területi szuverenitásának megsértését. Egyetértettek a közös európai álláspont szükségességében. Az Oroszországgal szembeni szankciókról Arnold Vaatz kérdésre úgy fogalmazott, a szankciók azonnal véget fognak érni, amint az azokat kiváltó okok megszűnnek.