Elsunnyogják az ügynökkérdést?

Január 27-én délelőtt tartott nyilvános kerekasztal-beszélgetést az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Jogtudományi Intézete az emlékezetpolitikai döntéshozatal és annak jogi környezete témájában.

A beszélgetés ifj. Bertényi Iván, az ELTE adjunktusa általános jellegű bevezetőjével kezdődött. Utána Stefano Bottoni, az MTA tudományos főmunkatársa kapott szót, aki kezdett aktuális kérdéseket pedzegetni. Szerinte az egyértelműen rossz hatályos magyar jogszabályok – ellentétben például a román megoldással – gátolják a történészeket abban, hogy az állambiztonsági múltat szabadon kutassák és publikálják eredményeiket, hacsak nem akarnak olyan idő- és költségigényes pereket felvállalni, mint Ungváry Krisztián. Mindez – mondta – károkat okoz, mert akadályozza történeti ismereteink bővítését, a társadalmi feszültségek enyhülését, és ezáltal a konszenzus kialakulását. Bottoni a későbbiekben hozzátette: egyfelől undorító, másfelől a közéleti gondolkodás rákfenéje, hogy ha valaki megszólal, a mai napig azzal foglalkoznak sokan, hogy az illető nagyapja milyen politikai szerepet töltött be régebben.

Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnöke kerülte a forróbb témákat. Bár már a korábbi hozzászólásokból is látszott, hogy a beszélgetés súlypontja az „elsunnyogott” ügynökprobléma lesz, Kiss erről és a hozzá hasonló a kérdésekről első körben csak annyit jegyzett meg, hogy „talán itt is lehet, vagy érdemes róla beszélni, majd meglátjuk”.

Nem volt ilyen bizonytalan ebben Ungváry Krisztián történész. Ő a fő problémát abban látja, hogy a politika – hiába is hazudja az ellenkezőjét – nem érdekelt a konszenzusos, közös történelmi emlékezet megteremtésében. Ellenkezőleg: a barát-ellenség viszony fenntartásában érdekelt, és ezért szándékosan játssza ki egymás ellen az eltérő történelmi szemléletű társadalmi csoportokat már évtizedek óta, ezzel tovább növelve a köztük lévő szakadékot. Példaként említette, hogy a jelen korszak politikai közege nem veti el egyformán, azonos retorikával a fasiszta és a kommunista diktatúrákat, helyette a két rendszer okozta tragédia értelmetlen versengését generálja a közgondolkodásban, olyan dolgok egymáshoz mérését, hogy például melyiknek hány millió áldozata volt, és melyik okozott több szenvedést. E tekintetben „zseniális” politikai koncepciónak nevezte a Szabadság téri emlékművet, ami szerinte semmi más célt nem szolgált, mint a közbeszéd irányítását, és hatékonyan ugrasztotta egymásnak az eltérő emlékezetpolitikai narratívát követőket, mélyítve az ellentéteket. A kormányzati viselkedés kettősségét így mutatta be: „a kormány egyik kezével csinál egy ilyen emlékművet, közben meg naponta kétszer kér bocsánatot a holokausztért”.

Ungváry leszögezte: A Fidesz kiválóan tud a történelemből politikai performanszot gyártani, és meglátása szerint ez legitim eszköze lehet egy pártnak. Továbbá nincs kormány, amely többet költött volna emlékezetpolitikára, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ami számos szervezetet, kutatóintézetet alapított, és bizonyította, hogy van emlékezetpolitikai koncepciója, ellentétben a szocialista-liberális kormányokkal, amelyeknek egyáltalán nem volt. „Barmoknak” nevezte azokat a baloldaliakat, akik korábban azzal jöttek elő, hogy az ÁVH-nál tilos volt verni az embereket, mert úgy látja, „ez egy mutyi volt részükről”, és az ilyesmik fenntarthatatlan emlékezetpolitikai helyzethez vezettek. A történész szerint a gond a mostani helyzetben azzal van, hogy a polgári oldal koncepciójának célja a már említett, nézőpontokat versenyeztető, ellentéteket gerjesztő pluralizmus, és nem a konszenzusra törekvés.

Első megszólalása végén Ungváry nekiszegezte a kérdést Kiss Rékának, hogy a NEB milyen módon jelenthet megoldást az ügynökkérdésre, és hajlandó-e a bizottság határozottan állást foglalni konkrét ügyekben; például, hogy ki számít hálózati személynek. Kiss, mikor ismét szót kapott, kerülte a válaszadást, ám később Ungváry újra feltette a kérdést. A NEB elnöke ekkor ‘56-ról kezdett beszélni, így végül a kerekasztalt moderáló Jakab András, a Jogtudományi Intézet igazgatója kérte, hogy adjon választ Ungvárynak. Erre Kiss a hátralévő kevés időre hivatkozva röviden elmondta, nem arra van a Bizottságnak felhatalmazása, hogy definiálja, kik az ügynökök, hanem arra, hogy a pártállamiság struktúráját kutassa, és ismeretterjesztő munkát végezzen. Kiss Réka kijelentette: a NEB nem ügynökbizottság és az ügynöklisták nyilvánosságra hozását azért sem tarja feltétlenül jó ötletnek, mert nem biztos benne, hogy van ilyen hiteles lista. Jakab András további kérdésére az is kiderült, hogy a közeljövőben az ügynöktörvény módosítására nem fog a Nemzeti Emlékezet Bizottsága javaslatot tenni, holott erre lenne jogköre. Az végig látszott, hogy Kiss Réka szívesebben beszélne elvontabb tudományos kérdésekről, mint aktuális kérdésekről, és kifejezetten kellemetlenül érintik az ilyesmit feszegető kérdések.

A beszélgetés egyéb részeiben egyetértettek a résztvevők abban, hogy fontos a társadalmi konszenzus, a közös emlékezet kialakítása a történelmi kérdésekben. Ifj. Bertényi szerint jó példa erre az 1848-as forradalom és szabadságharc, amelynek iskolai oktatásából, illetve a történtekkel kapcsolatos közgondolkodásból nagyon helyesen maradnak ki olyan részletigazságok, mint például, hogy Damjanich császárpártinak gondolt plébánosokat végeztetett ki. Az ilyesmiknek ugyanis a tudományos diskurzusban a helyük, a széles nyilvánosság körében felesleges nézetkülönbségekre adnának okot, megbontva az egységes társadalmi vélekedést. A vendégek egyaránt úgy látják, remélhetőleg idővel ‘56-ot is olyan egységes emlékezet fogja övezni, mint ‘48-at, noha a jelenlegi politikai közegben erre még nincs kilátás.

Végül szó esett a tudománypolitika jelenéről, a tudományos szabadság kérdéseiről is.
Stefano Bottoni szerint az Akadémián belül érezhetően csökken a humán tudományok jelentősége, és tapasztalható némi lenézés más tudományok képviselői részéről. A tudományszabadsággal összefüggésben Bertényi megállapította: a történészek ma szabadon dolgoznak, Ungváry viszont arra mutatott rá, hogy míg a rendszerváltás előtt a politika számára megbízhatatlan történészek nem publikálhattak, de volt állásuk, ma mindenki szabadon írhat, de könnyen elveszítheti állami munkahelyét vagy a munkájához szükséges anyagi forrásokat, ha szakmai véleménye ellenkezik politikai vezetőkével. Példaként hozta annak a földrajzinév-bizottságnak a tagjait, akiket kirúgtak állásukból, miután leszavazták a Liszt Ferenc reptér új, kormány által támogatott nevét.

A beszélgetés során Ungváry többször is jelezte, hogy itt elhangzott kijelentéseit, különösen a NEB-bel kapcsolatosakat csak a szűk tudományos kör számára szánja, annak ellenére, hogy a rendezvény nyilvános volt. Jakab András felhívta a figyelmét, hogy a beszélgetésről videó készül, ami az Intézet Youtube-csatornájára fel fognak tölteni.