Félelem és reszketés a Jókai utcában

2014. november 13. 07:19

Egyáltalán nem új jelenség, hogy az úgynevezett „demokratikus ellenzék” pártjai megpróbálnak rátelepedni a kormány egy-egy döntése elleni tiltakozásra.

2014. november 13. 07:19
Marek Bertram

Még az első internetadós tüntetés Facebook-oldalán volt egy szavazás arról, melyik pártot támogatják a résztvevők. A szavazáson toronymagasan nyert az a lehetőség, hogy egyiket sem, inkább jöjjön egy új, hiteles erő. Később komolyabb felmérések is igazolták, hogy a tüntetés résztvevőinek elsöprő többségét abszolút nem képviselik az ellenzéki pártok. Szóval az igény megvan egy új ellenzéki erőre (már eddig is megvolt), és most összejött a tömeg, sőt, némi szervezettség is. Nem csoda, hogy az MSZP és a többiek pánikba estek.

A tévhittel ellentétben az úgynevezett demokratikus ellenzék pártjai nemcsak azért telepednek rá a tőlük független rendezvényekre, hogy népszerűséget szerezzenek.

Tudtodra akarják adni, hogy nem lehetsz tőlük független. Ha Orbán ellen vagy, velük vagy.

Teljesen tisztában vannak vele, hogy a jelenlétük, támogatásuk mérgező és destruktív. Az internetadó vagy a NAV-os korrupció elleni küzdelem ügyének csak árt, ha ezek a sokszorosan lejáratódott figurák melléállnak. Nem számít: azt a pár embert, akit be lehet még palizni, beterelnék a saját táborukba, egyébként meg nyugodtan bukjon el az egész ügy. Legfőképpen azért, mert ha sikeresek lesznek a tüntetések, az emberek meg tudják magukat szervezni a jelenlegi ellenzéki pártok nélkül, abból még kinőhet az új ellenzék – ezt pedig a régi nem engedheti meg magának.

Gyurcsány, Kunhalmi és a többiek tisztában vannak vele, hogy ha megvalósul, amit az Index cikke is jósol, és megszületik az új ellenzéki pólus, akkor az ő politikai karrierjüknek vége. Ezeknek a politikusoknak nincs üzenetük azon kívül, hogy „nem vagyunk a Fidesz vagy a Jobbik”. Ezzel viszont csak addig lehet szavazatokat szerezni, amíg nincs más komolyan vehető párt a piacon. Éppen ezért, mindent meg fognak tenni, hogy ez a helyzet ne álljon elő. Inkább a Fidesz rendszerének fogaskerekeivé válnak, maguk akadályozzák a kormányellenes tüntetéseket, csak hogy megtarthassák jelenlegi pozíciójukat. Az új ellenzékiség első komoly ellenfele (még akkor is, ha lehet, hogy szövetségesüknek mutatják magukat) a leszerepelt baloldal lesz.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2014. november 13. 17:25
Felebarát [Hozzászóló kiszűrése] 2014. november 13. 10:25 a napi gazdaság inditotta az egészet, arra a keresd a választ miért?" Mit nem mond. No és kit tiltott ki a napigazdaság?
Mich
2014. november 13. 11:37
A Ballib félelme valós és jogos... ...de a mai "független" csoportok szerepe és kilátása NEM több mint a Milláé(!) volt: - a Ballib összeadott aktivistáinál nagyobb tömeget felmutatni (ami azért eltörpült egy Békemenet mellett...) - egy esetleges puccs hivatkozási alapját adni, de... - a választások előtt beállni a Háttérhatalom által kijelölt Vezér mögé... - önálló párttá szerveződésüknek nincs meg az alapja, egyébként is sok munkával jár - és ütközik a többi ballikos párt (MSZP, DK, Együtt, PM, MLP, LMP...) érdekeivel...
Longaver Anna
2014. november 13. 11:15
Az orbán-kormány 25 év óta bebetonozta magát. Mit gondoltok MIÉRT? Fizetett párt. Mint mindegyik A jobbikot is pénzeli és alakította meg egy háttér tőkés társaság.az mszp-ről nem beszélek. Alternatíva: NAGY KOALÍCIÓ ! és akkor kussba megy mindenki.NEM lesz kétharmad. Ezért kell utcára menni .Mellesleg, ha orbán a 2010-s azavát betartja ( elszámoltatás) akkor lehet, hogy mellé állnék. Hazudott. Vissza kapja a 2006-os atak áldozatok ás az akkor rászavazók bosszúját. Isteni törlesztések..... Egyébként. Elég a pártokból ! Az önkormányzati válsztásokon : elhallgatják a FÜGGETLENEK nyertek! Hajrá Független Magyarország.
kukagyerek
2014. november 13. 10:31
Az új erő bemutatkozott Ózdon. A többi, csak süket duma!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!