A demokrácia minősége

„Miután Orbán felvette, hogy világszerte nagy érdeklődéssel elemzik azon országok sikerét, amelyek »nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem«, és ezen országok sorát Szingapúrral (és nem Oroszországgal, mint hazudták legtöbbször) nyitotta meg, nézzük, mit ért el ez az illiberális, tekintélyelvű, a fegyelmet vasszigorral tartó, de nagyon pragmatikus állam? Szingapúr GDP-je 1970-ben – és a következőkben adataim mindegyike Stiglitz volt munkahelyéről, a Világbankból valók – 1,9 milliárd dollár volt. Mint Tanzániáé. 2013-ra 297 milliárd dollár lett. Egy főre jutó GDP-je 44 éve 925 dollár volt. Ma több, mint az Egyesült Államoknak vagy Svájcnak: 55 182 dollár.

Az elmúlt három évtizedben Kína GDP-je átlagosan tíz százalékot fejlődött, és amíg 1991-ben a világ tizedik gazdasági hatalma volt, ma a második. Emberek százmillióit emelte ki a szegénységből. Vajon a hozzá hasonló lakosú, „demokratikusnak” nevezett, lendületes fejlődése miatt oly sokat dicsért Indiának miért nem sikerült elérnie nemcsak ezt a teljesítményt, de azt sem, hogy a lakosság nagyobb része (!) ne a szabadban végezze el a dolgát (New York Times, 2014. július 13.)? Ha Kínában demokrácia, Indiában parancsuralmi rendszer lett volna, a gazdasági tényezők tekintetében ma fordított lenne az eredmény? És még: az iskolások nemzetközi PISA-versenyének első helyezettje problémamegoldásokban – Szingapúr. A hatodik hely a sanghaji gyerekeké. A legjobb európai ország, Finnország, a kilencedik. Tudásalapú társadalom egy tekintélyelvű államban, amely ráadásul világelső a hosszú távú gazdasági fejlődésben? A válasz, Stiglitz úr, más, mint amit adott. A siker nem attól függ, hogy egy államot melyik kategóriába helyezzük, vagy hogy a liberális demokráciától a szigorúan parancsuralmi berendezkedésig terjedő skálán az hol helyezkedik el. Hanem attól, hogy vezetője milyen minőségű.”