Kitiltási ügy: Schiffer levélben érdeklődik az amerikai ügyvivőnél

2014. november 07. 10:49

Levélben kérdezi az LMP társelnöke az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét arról, hogy a beutazási tilalommal sújtott magyar állampolgárokkal szemben felmerült-e bűncselekmény gyanúja. Az LMP szerint ugyanis a jelenlegi szabályozás alapján is szolgáltathatott adatot az Egyesült Államok a korrupciós gyanú kapcsán.

2014. november 07. 10:49

Schiffer András levelet írt André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőnek, amelyben azt kérdezi, hogy felmerült-e bűncselekmény gyanúja a beutazási tilalommal sújtott magyar állampolgárokkal szemben. Az LMP álláspontja szerint a jelenlegi szabályozás alapján is szolgáltathatott volna adatot Amerika az ügyben.

Az ellenzéki politikus a magyar és az amerikai kormány által 2008-ban kötött megállapodásra hivatkozik, amely a bűncselekmények hatékonyabb megelőzése és leküzdése érdekében történő partneri együttműködés fokozásáról szól. A törvényben kihirdetett megállapodás kimondja, hogy bűncselekmények megelőzése és leküzdése érdekében, a felek egyedi esetekben erre irányuló megkeresés hiányában is átadhatnak a másik fél számára személyes adatokat, amennyiben bizonyos körülmények alapján okkal feltételezhető, hogy az adott személy bűncselekményt fog elkövetni vagy követett el, vagy egy szervezett bűnözői csoportban vagy bűnszervezetben vesz részt – fejtette ki az LMP társelnöke.

Schiffer András a megállapodásra hivatkozva azt kérdezte az ügyvivőtől, hogy a kitiltott emberek esetében felmerült-e bűncselekmény elkövetésére történő előkészület, bűncselekmény gyanúja, illetve szervezett bűnözői csoportban történő részvétel, illetve, ha a fenti gyanú fennáll, a megállapodás alapján átadták-e a vonatkozó információkat a magyar fél kapcsolattartójának.

Az Index korábban arról írt: pusztán az amerikai szabályozás alapján is lehetőség van az érintettek személyének felfedésére, ugyanis a külügyminiszter egyedi esetekben engedélyezheti külföldi kormányoknak az adatok kiadását, ha azt bűnüldözési célok indokolják, és az adott bűncselekményt Amerikában is üldözik. Meg is kérdeztük az amerikai nagykövetséget, hogy miért nem alkalmazzák ezt a kivételt és egyáltalán mérlegelik-e az adatok kiadását ezen szabály alapján, de többszöri érdeklődésünk ellenére sem kaptunk érdemi választ. Legutóbb azt mondták, hogy „amint lesz mondanivalónk, azonnal értesítjük”.

Eddig az Amerikából kitiltott hat tisztviselő közül csak Vida Ildikó, a NAV elnöke hozta nyilvánosságra, hogy érintett az ügyben.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2014. november 07. 15:25
Schiffer András figyelmébe! Tisztelt Képviselő, Társelnök és ügyvéd úr! Napi x.-edik megjelenése okán szeretnék egy népi mondást becses figyelmébe ajánlani: "Ahol nincs, ott ne keress." A földi hatalom csúcsáról megmondták: "Ha lesz mondanivalónk az ügyvéd úr számára, majd szólunk. Mint képviselő ebből tanulhatott és a legközelebb az égi hatalmakhoz forduljon, ha választ remél. De itt is tartsa be a szolgálati utat és először Ferenc pápához szíveskedjen fordulni. Lehet, hogy ő is azt felei majd,hogy "ügyvéd úr, azt csak a Magasságos Atya úristen tudja"!
Senye Péter
2014. november 07. 12:20
Ha telefon lehallgatással véltek megtudni valamit, azt nem árulják el.
cutcopy
2014. november 07. 12:12
Igen András, ügyvéd létedre ez lenne az első és nem mindenféle lemondás követelése..
Kanóc
2014. november 07. 12:09
"A diplomácia dolga a közös értékek és érdekek, a konstruktív együttműködés területeinek felkutatása. " (Haver Bandi) „amint lesz mondanivalónk, azonnal értesítjük”. Szorgalmasan kutatják az együttműködés lehetőségét azóta is, de nem találják... Biztosan arra várnak, hogy a kurzus reagáljon, esetleg kérje a Zusa együttműködését. Merhogy nem akarnak tolakodóak lenni. Vagy ez már megtörtént?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!